1. Online Levéltári napunk

2020.09.28.
2020. szeptember 24-én online formában rendeztük meg 27. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napunkat.

Az újszerű formában is igyekeztünk megtartani a levéltári napok hagyományos elemeit. Kujbusné dr. Mecsei Éva igazgató asszony köszöntő szavai után Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke szólt a konferencia nézőihez. Ezt követően dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója beszélt az MNL új kiállításáról.
Ebben az évben Szabó Piroska  kapta meg a Pro Archivo-emléklapunkat a levéltárunknak ajándékozott Bicskey Erzsébet naplójáért, ő is bemutatkozott rövid videoüzenetben.
A megyei közgyűjtemények és a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi Tanszéke 2020-ra is meghirdette a helytörténeti pályázatot. A zsűri elnökének, dr. Sallai Józsefnek az értékelését és a pályázók, valamint a helyezettek névsorát Bánszki Hajnalka igazgatóhelyettes olvasta fel. A helytörténeti pályázat első három helyezettje röviden bemutatta dolgozatát. 
  1. helyezett: Néző istván: Diner István élete
  2. helyezett: Marczinkó István: Fejezetek a kisvárdai Tudományos Ismeretterjesztő Társulat 65 éves történetéből (1955-2020)
  3. helyezett: Garas Norbert: „Lelkitusám, amely idegeimet annyira megrongálta”

Ebben az évben három pályázót különdíjban részesítettünk:

  • Fehér Ildikó: A népi építészet jeles alakja – Kakuk Imre című műve
  • Dr. Kührner Éva: Járványok Nyíregyházán az első világháború idején című tanulmánya
  • Tóth Sándor: Hudák Julia Magyarország első világhírű balettművésze (Nyíregyháza, 1889. július 27. - ?); A Vöröskereszt tevékenysége a háborús romokon, 1944–1945 és a Vöröskeresztes munka a Rákosi-korszakban című munkái

A szakmai zsűri döntése mellett  a levéltár egy pályázónak szeretne az Önök szavazatai alapján különdíjat adni. A pályamunkák elolvasására és a szavazásra itt nyílik lehetőség. 

Az NKA Közgyűjteményi Kollégáiuma által támogatott Arcok és könyvek a történelemtudomány műhelyéből című sorozatunk keretében 14 órakor kezdődött Trianon 100 - Sorsok, életek című konferencia nyitóelőadását Dr. habil. Zsoldos Ildikó, a Nyíregyházi Egyetem intézetvezető egyetemi docense tartotta Trianon következményei Vécsey László ungszennai uradalmában címmel, amelyben a Csehszlovákiához csatolt részek napi nehézségeiről és a csehszlovák földbirtokpolitika okozta veszteségeiről beszélt.
Dr. Bene János, a Jósa András címzetes igazgatója Mácsától Tiborszállásig - egy Károlyi gróf sorsa Trianon árnyékában címmel Károlyi Gyula, egykori kormányfő életpályáját mutatta be.
Határon túli előadónk, Dancs György, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára „Csak a kötelezettségekben lehet köztünk különbség…” Báró Perényi Zsigmond – egy főnemesi család sarjának politikai pályafutása az első világháborút követően című előadásában az Északkelet-Magyarország egykor egyik legnagyobb kiterjedésű birtokával rendelkező Perényi Zsigmondnak a revízió érdekében végzett tevékenységéről, Kárpátalja visszacsatolását követően rövid kormánybiztosi tisztségéről, egyéb ügyekben mutatott politikai kiállásáról tartott előadást.
Katona Csaba, a MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa A trianoni összeomlás naplókban és emlékiratokban című előadásában a különféle magániratokban megfogalmazott reflexiókat elemezte, főként arra irányítva a figyelmet, hogy miként élték meg a területvesztést az elvesztés pillanatában és évek, évtizedek múltán a politikát alakítók és a hétköznapi emberek, milyen különbségek fedezhetőek fel a "pillanat terméke" (a napló) és az átértékelt, közvéleménynek szánt, a közgondolkodás által is befolyásolt emlékiratok között.
A személyes sorsok egy másik aspektusa jelent meg Szemán László levéltáros Trianon sorsüldözöttjei. Menekültek és vagonlakók Nyíregyházán 1920–ban című előadásában, amelyben a háború után Nyíregyházán tartózkódó menekültek sorsát, társadalmi összetételét igyekezett elemezni a rendelkezésre álló levéltári források alapján.
A naplókban és egyéb magániratokban megfogható reflexiók a konferenciát záró kötetbemutatón is középpontba kerültek. 2018-ban jelent meg a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai, L. Balogh Béni és Schmidt Anikó, valamint Kunt Gergely által szerkesztett Trianon arcai című magániratokból válogató kötete. A kötetről az egyik szerkesztő, dr. Schmidt Anikó és munkatársa, dr. Balogh János Mátyás főlevéltárosok beszélgettek. Szót ejtettek a kötet szerkesztési elveiről, a benne szereplő iratok szerzőiről és néhány szemelvényt is felolvastak kedvcsinálónak.
Az elhangzott előadások visszanézhetőek a levéltár Facebook-oldalán.
 
 
A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma és a Szolex Kft., Nyíregyháza támogatta.

Fő támogatónk:                          Támogatónk:

 
Sajtómegjelenés:

Utolsó frissítés:

2020.09.29.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges