A Szabad Somogy cikke a sztrájk folytatásának negatív következményeiről

Kaposvár, 1956. november 2.

A közölt forrás az 1956-os forradalom és szabadságharc Somogy megyei történetében kulcsszerepet játszó sajtóorgánumban, a Szabad Somogy című lapban jelent meg 1956. november másodikán. A Szabad Somogy alapításában döntő szerepet játszottak az 1956. október végén újjáalakult Zrínyi Miklós Kör vezető személyiségei is. A Szabad Somogy közzé tett országos híranyagokat is, természetesen elsősorban a fővárosi eseményeket középpontba állítva. Mindezek mellett beszámolt a megyei, illetve ezen belül a kaposvári eseményekről is, valamint nagy terjedelemmel jelentek meg benne a szerkesztőségi tagok véleményét tükröző rövidebb vagy hosszabb terjedelmű írások is. Tehát a Szabad Somogy hasábjai arról is tájékoztatnak minket, hogy a Zrínyi Miklós Kör újságíró tagjai milyen álláspont mentén fogalmazták meg a véleményüket az aktuális fejleményekről, ennek egyik megnyilvánulását láthatjuk a közölt cikkben is, ahol az – talán nem túlozva – országos és megyei szinten is jelentősnek mondható, permanens sztrájkhullám folytatása ellen és a munka további zavartalan folytatása mellett emeltek szót.

A sztrájk kérdése a forradalom ideje alatt, főleg az október 28-i, az eseményekben fordulatot hozó napot követően is vitás kérdés volt, ahol a forradalmi szervek folyamatosan a sztrájk további folytatása ellen emeltek szót. 1956. október 30.-n a Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács ülésén készült jegyzőkönyv 15. pontjának tanulsága már konszenzusosnak is nevezhető, határozott álláspontot képviselt: „…munkások sztrájkja mindaddig szükséges, amig a szovjet csapatok hazánk területéről ki nem takarodnak”.[1] Természetesen a dolgozók további ellátása érdekében bizonyos vállalatoknak és intézményeknek tovább kellett működniük, gondolva itt elsősorban az élelmiszeripari vállalatokra, a postára, valamint az egészségügyi intézményekre. Azonban már az október 30-i állásfoglalás is tükrözte, még ha óvatos módon is, a Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács azon javaslatát, hogy amennyiben lehetséges, a somogyi munkások a lehetőségekhez képes a munkát kezdjék meg. Megjegyzendő, hogy a Gábriel János és társainak periratában mellékletként szereplő október 30.-i dokumentum lehet az egyetlen ránk maradt, a Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács egyik üléséről készült részletes jegyzőkönyv. Nem túlzás kijelenteni, hogy a Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács akarata is tükröződik az itt közölt, a sztrájk befejezését megfogalmazó, november 2.-án megjelent cikkben. Érdemes megjegyezni, hogy 1956 novemberében és decemberében – tehát a hagyományos megközelítési módot jelentő, a forradalom és szabadságharc küzdelmének végét jelentő, november 4.-i dátumot követően – is több alkalommal hirdettek sztrájkot a munkástanácsok és a szakszervezetek a hamvaiból lassan feltámadó pártállami diktatúra ellen. Ezeket az akciókat elsősorban az 1956. október folyamán elért vívmányok, a forradalom és szabadságharc országos vezetői ellen elkövetett kényszerintézkedések miatti tiltakozás, valamint a munkástanácsok pozíciójának megőrzése céljából szervezték meg. Somogy megyei szinten annyi megállapítható, hogy a helyi munkásság és a szakszervezetek is csatlakoztak a Nagybudapesti Központi Munkástanács felhívásaihoz, bár tegyük gyorsan hozzá, hogy messze nem minden üzemben realizálódott a sztrájk ekkor sem. Forrásaink adatai alapján azt a következtetést levonhatjuk Somogy megye kapcsán, ha nem is minden esetben sztrájk formájában, de más formában a helyi munkások kifejezték szolidaritásukat a sztrájkoló fővárosiakkal.

A forrásszövegben a mai helyesírástól eltérő kifejezéseket javítottuk, ahogy a gépelési vagy esetlegesen nyomdai munka kapcsán keletkezett hibákat is.

A Szabad Somogy cikke a sztrájk folytatásának negatív következményeiről

Kaposvár, 1956. november 2.

A sztrájkkal ma már magunkat gyengítjük

Hatalmas fegyver a sztrájk. A munkásosztály nemet mond és megbénulnak a vasutak, nem szaladnak a fürge tehergépkocsik, kialszanak a kohók tüzei, megállnak az esztergapadok, egy ország ütőerei megbénulnak. A magyar munkásosztály most ismét sztrájkol. A miskolciak, győriek, pécsi, tatai és oroszlányi bányászok nem küldenek szenet, amely a gépeket etetné. „Amíg a szovjet csapatok Magyarországon vannak, nem dolgozunk” ‒ hangzott a kormányhoz küldött fenyegető üzenetük. És a sztrájk segített a budapesti szabadságharcosoknak, segített az országnak, a követelések lassan teljesülnek.

A szovjet csapatok még itt találhatók hazánk testén, a sztrájknak mégis nemet kell mondanunk. Jövőnkről, az egész szabad magyar nemzet jövőjéről van szó, amikor azt mondjuk, induljon meg ismét a békés munka, induljanak meg vasútjainkon a szerelvények, a tehergépkocsik, a bányák, az üzemek. Induljanak meg, most már magunknak. A harc még nem ért véget, s kell az erő, s a sztrájk bármennyire is hatalmas fegyver, meggyengíti, erőtlenné teszi az országot.

Gazdagok akarunk lenni. Olyan kincseink vannak, amelyek, ha most végre a magyar nép kezébe kerülnek, Európa egyik leggazdagabb országává tehetik Magyarországot. A magyar nép nem engedi kivinni többé a ránk hátrányos, a Szovjetunióra viszont hihetetlenül előnyös külkereskedelmi szerződések révén az uránt,[2] a bauxitot, nem enged kivinni soha semmit, amiért nem kap megfelelő ellenértéket. Gazdagok akarunk lenni és lehetünk is, de egyelőre ‒ szégyenteljes tizenegy esztendeig tartó rablógazdálkodás következtében ‒ nem dicsekedhetünk, szegények vagyunk. És a sztrájk minden napja milliárd és milliárd forinttal teszi szegényebbé ezt az országot. Csak Kaposvárott naponta másfél millió!...

A szovjet csapatoknak ki kell menniük Magyarországról. Minden igaz magyar vágya, kívánsága összetalálkozik e ponton is, s ez napjaink egyik legtöbbet emlegetett és legsürgősebben végrehajtandó követelése. Hogy igazán gazdagok legyünk, ahhoz kell a szabadság, a függetlenség, márpedig amíg a szovjet csapatok itt állomásoznak hazánkban, nem érezhetjük igazán szabadnak, igazán függetlennek magunkat, amíg az utolsó szovjet katona is el nem hagyja hazánkat, nem érezhetjük biztonságban kivívott szabadságunkat. De amíg itt vannak, amíg nem vonulnak el, addig is élnünk, addig is dolgoznunk kell. A sztrájkkal megfojtjuk magunkat, s a szovjet csapatok a markukba nevetnek, s figyelik, hogyan tesszük még gyengébbé, szegényebbé ezt az amúgy is annyiszor kirabolt, meggyalázott országot. Nem a Szovjetnek,[3] hanem magunknak, a magunk érdekében kell dolgoznunk. Sztrájkolhatunk a Szovjet[4] felől, a sztrájkkal nem siettetjük kivonulásukat. Most már minden biztosítéka megvan, hogy diplomáciai módszerekkel élhessünk, hogy a magyar nép akarata a világ hatalmas közvéleményétől, az Egyesült Nemzetek Szervezetétől[5] támogatva érvényesülhessen, s teljesüljön. A szovjet csapatoknak semmi keresnivalójuk Magyarországon. Mi megvédjük magunk függetlenségünket, szabadságunkat, mi nem akarunk más ország gyarmata lenni. Igazságunk van, s ez a mi igazságunk most hatalmasabb a sztrájknál, s győzedelmeskedni fog.

Somogy népe! Az elmúlt dicső napokban nem ömlött vér megyénkben. Somogy fegyvere a sztrájk volt, s a sztrájk erős fegyvernek bizonyult. Ne tegyük le ezt a fegyvert, vegyük használatba, amikor szükség lesz rá, de most mindennél fontosabb a munka, amely erőssé, gazdaggá tesz bennünket. Erősnek kell lennünk, hogy a magunk lábán állhassunk, márpedig mi most már a magunk lábán akarunk állni és járni a szabadság, függetlenség útján.

A gyáraknak nyersanyag kell, s vasút nélkül nincs nyersanyag. A gyáraknak szén kell, s a bányászok, a vasút nélkül nincs szén. A népnek hús, kenyér, ruha, cipő kell, s gyárak nélkül, együttes munkánk nélkül nincs hús, kenyér, ruha, cipő, nincs semmi! Induljon meg Somogyban, s induljon meg most már az egész országban a munka. A szabadságharc győzött, a szabadságharcosok fegyverének győzelmét segítette a vidék, segítette Somogy sztrájkja is. De most már magunknak, népünknek végzett munka legyen a fegyver. Szántson és vessen a földműves, induljon meg a vasút, induljanak meg a gyárak, s induljunk meg a felfelé vezető úton. Nagy és dicső munka vár ránk, ismét el kell foglalni helyünket a szabad és független országok között, s legyengülve, a külföldi segítségre szorulva nem érezhetjük magunkat igazán szabadnak, függetlennek.

Somogy népe! A forradalmi nemzeti tanács, a magunk közül választott küldöttek is üzenik, kezdjük meg a munkát. Munka nélkül veszélyben a jövőnk, veszélyben vannak forradalmunk nagyszerű vívmányai. A sztrájk helyett legyen most fegyverünk a teremtő, nemzetünket erőssé, gazdaggá tevő munka.

Forrás: Szabad Somogy 1956. november 2. 1.

Közölte: Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról. Főszerk. Szántó László. Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Kaposvár, 2017. 248 - 249.

Felhasznált szakirodalom:

Békés Sándor: Mélyből hangzó szívdobbanás. Mecseki uránbányászat. 1955 - 1997. Kódex Kiadó. Pécs, 2014.

Szántó László: Az 1956-os forradalom Somogyban. Válogatott dokumentumok. Somogy Megyei Levéltár. Kaposvár, 1995.

Somogyország ötventhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról. I–II. Főszerk. Szántó László. Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Kaposvár, 2017.

Farkas Péter