Kiút az anarchiából? A váradi béke

Mohácsot követően a nemesség egy része Szapolyai János mellé állt, majd egyre nagyobb részük V. Károly fivérét, I. Ferdinándot támogatta. Milyen megoldást talált az ország ebből a nehéz politikai helyzetből?

Szapolyai János

A magyarországi politika számára ez a mintegy másfél évtized valóban nagyon nehézkes, de egyben számos új, csábító lehetőséget biztosító időszaknak bizonyult. Egyrészt nagyon nehéz volt megítélni, melyik uralkodójelölt kerül ki győztesen az összecsapásokból. Másrészt a magyar nemesség meghatározó emberei előtt feltáruló lehetőségek sokszor elzárkózásra is kényszerítették őket. A Bécsben éppen ebben az időben kialakuló udvar nagyon idegen volt a magyar nemesek számára. Szapolyai udvara inkább otthonosabbnak tűnt a magyar nemesség számára, azonban a Habsburg csapatok győzelmei miatt a lengyel, de sokkal inkább a török szövetség lehetősége, majd annak valóra válása (1528) sokakat taszított el János király mellől. A politikai helyzet, a két király csábítgatása által ígért birtokok mindenesetre nagy vonzerőt jelentett a kis- és középnemességből kikerült új emberek számára. Ennek következtében a két király tábora állandóan átalakult, a hívek személye szinte hónapról hónapra változott.

Mind Ferdinánd, mind pedig János pártján számos olyan főméltóság és hadvezér került a hatalom közvetlen közelébe, akik azelőtt jelentéktelen vagy semmilyen szerepet nem játszottak a magyar politikai közéletben. A birtokok közt garázdálkodók mellett olyanok is feltűntek, akik korlátlan hatalmat kívántak magukhoz ragadni. A sikertelen Bécs elleni ostromot (1529) követően a szultán János nyakára ültette a Konstantinápolyban szinte korlátlan politikai befolyással rendelkező Ibrahim nagyvezér bizalmasát, Andrea Gritti velencei dózse törvénytelen fiát, Lodovicót. Gritti 1530-tól az ország kormányzója, kincstartója, majd 1532-től országos főkapitánya is volt, sőt egykorú szemtanúk szerint a koronára is szemet vetett. Kiskirálykodása 1534 őszén ért véget, amikor Medgyesen meggyilkolták. A hazai önjelöltek közül Perényi Péter, Török Bálint és Majláth István egyaránt a gyakori pártváltoztatásokból busás haszonnal távozók közé tartozott. Perényi és Majláth az önálló Erdély élére kívánkozott, Török Bálint már egyenesen királyi koronáról álmodozott. Perényit Ferdinánd, Török Bálintot és Majláth Istvánt a szultán vetette halálukig börtönbe.

A kalandor velencei utóda Utyesenovics (Martinuzzi) György pálos szerzetes lett, aki már 1531-től kezdve igyekezett olyan megegyezést tető alá hozni, amely megoldást jelenthetett volna az ország nehéz helyzetében. Szapolyai Jánost az események meggyőzték, hogy ragaszkodása a trónhoz a törökök térnyerését segíti elő. Másrészt ráébredhetett arra, hogy a Habsburg uralkodó tartományainak segítsége nélkül az oszmánokkal szemben nem képes az ország felvenni a küzdelmet. Az ország rendei is hasonlóan látták a helyzetet, és az anarchikus állapotok megszüntetését követelték az uralkodók megkérdezése nélkül összehívott gyűléseiken. A béketárgyalásokra először 1532 végén, majd 1535-ben került sor. A János követei által támasztott feltételeket mind I. Ferdinánd mind V. Károly elfogadhatónak ítélte, majd saját követe, Johann Wese volt lundi érsek elküldésével vette fel a kapcsolatot (ekkor még sikertelenül) János udvarával. Két év múlva feltehetően Fráter György kezdeményezésére ismét megjelent Magyarországon V. Károly követeként Wese, aki végül (részben Ferdinánd tudta nélkül tárgyalva) megegyezésre jutott. A békére mindkét félnek szüksége volt, mivel ellenkező esetben attól lehetett tartani, hogy János átadja az általa elfoglalva tartott területeket a töröknek, János pedig a lengyel király lányát csak hatalma elismertetését követően vehette el. Hívei is erre szorították, mivel csalódtak a török szövetségben, és a belső háborúskodás megszüntetésében látták a kiutat.

A béke pontjai szerint János elismeri Ferdinándot a Magyar Királyság uralkodójának, és János halálát követően az uralma alatt tartott területek Ferdinándra szállnak. Ennek érdekében János hívei is leteszik a hűségesküt Ferdinándnak, majd a rendek közös országgyűlésen egyetlen nádort választanak. A békeszerződésben elismerték a Habsburgok örökösödési jogát a magyar trónra, és elsődlegesen Ferdinánd, fiúgyermek hiányában V. Károly örökösei, majd csak ezt követően János leszármazottai örökölhetik a királyi rangot. Szapolyai családját viszont kártalanítják, és utódai az összes családi birtokot örökölhetik, valamint a Szepesség területén létrehozzák a szepesi hercegséget. Az ország egysége és a béke megtartása érdekében megtiltották híveiknek az átpártolást.

Annak ellenére, hogy az egyezség elgondolása helyes volt az egyezményből semmi sem vált valóra: János elvette Zsigmond lengyel király leányát, Izabellát, akitől halála előtt (1540. július 17. vagy 21.) fiúgyermeke (János Zsigmond) is született. Az országegyesítést túl korainak vélő Fráter György állt el elsőként a megállapodástól. A békepontokról a Habsburg szolgálatba álló Hieronimus Łasky tudósította a Portát, miközben Ferdinánd serege Budát ostromolta. A hadszíntérre személyesen érkező Szulejmán katonái súlyos vereséget mértek az ostromló Roggendorf csapataira. A szultán a királyjelöltnek tartott Török Bálintot a Héttoronyba záratta, Budát és az ország középső területét az Oszmán Birodalomhoz csatolta, a peremvidéken pedig vazallus tartományokat (Erdélyt János Zsigmond, a Temesközt Petrovics Péter, a Tiszántúl nagy részét a Partiummal Fráter György kapta meg) hozott létre, melyeket adófizetésre kötelezett. A váradi béke országegyesítést célzó törekvései ellenére így a Magyar Királyság széttagolódása ideiglenesen csak tovább fokozódott.