Éljen a király! (Meghalt a király.)
A Borsszem Jankó folyóirat 1916. november 26-i számának címlapja
A Csíkszeredában tartózkodó Károly trónörököst a 86 éves uralkodó aggasztó egészségi állapota miatt 1916. november 10-én Bécsbe rendelték. Gróf Tisza István magyar miniszterelnököt, aki szintén (egyhetes) erdélyi látogatásra indult, báró Burián István külügyminiszter és báró Roszner Ervin, a király személye körüli miniszter másnap távirati úton szintén arról értesítette, hogy az uralkodónál „meglehetős gyöngeség figyelhető”, „helyzet tegnap igen aggasztó volt” és azt a kezelő orvos „szintén nagyon pesszimisztikusan ítélte meg”. Tisza Kolozsvárról azt felelte, hogy a „feltűnést kerülendő, útitervén egyelőre nem változtat”. Az érthetően bizalmas információkat tartalmazó táviratváltást a Miniszterelnökség pecsétjével ellátott borítékba zárták és azt legközelebb csak 1951-ben bontották fel az Országos Levéltár munkatársai.
Távirati értesítés Ferenc József állapotáról
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatóságok levéltárai, Miniszterelnökségi Levéltár, Miniszterelnökség, Miniszterelnökök félhivatalos levelezése (K 467), gr. Tisza István 254/1916.
Ugyanezen a napon adták ki az első orvosi jelentést is, amely csupán „enyhe katharusról beszélt” (lat. katarrus, hurut). A következő távirat 1916. november 21-én, este 9 óra 45 perckor érkezett. „I. Ferenc József, Ő császári és királyi apostoli felsége ma … este 9 órakor a schönbrunni kastélyban az Úrban csendesen elszenderült” – tudatta a Főudvarmesteri Hivatal, amely egyúttal azt is kérte a Miniszterelnökségtől, hogy a Budapesti Közlöny azonnali különkiadásban (és másnap egy Klebelsberg Kunó kultuszminiszteri államtitkár által fogalmazott bővebb közleményben) fekete keretes papíron számoljon be a gyászhírről. A közös külügyminiszter titkára telefonüzenetben is tájékoztatta Tiszát, aki a hír vétele után még aznap éjjel Bécsbe indult. A minisztertanács ülését félbeszakították, de ennek a hivatalos jegyzőkönyvben érdekes módon nincsen nyoma.
A közös külügyminiszter telefonüzenetének leirata, a Főudvarmesteri Hivatal távirata a Miniszterelnökségre és a teendőkről szóló miniszterelnökségi ügyirat, 1916. november 21.
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatóságok levéltárai, Miniszterelnökségi levéltár, Miniszterelnökség, Központilag iktatott és irattározott iratok (K 26), 1916-I-3882–3883.
A különböző patetikus emlékbeszédek és írások sajnálattal állapították meg, hogy Ferenc József nem érhette meg trónra lépésének fél évszázados jubileumát, pedig – ahogy Csánki Dezső országos főlevéltárnok vélekedett a Századok hasábjain – az 1867-es koronázással „ragyogott fel a nap, a mi napunk”. A temetésre 1916. november 30-án került sor Bécsben. A bécsi lapok kiemelték a fekete díszruhás magyarok „impozáns deputációját”, köztük Tiszának a „tömegből kiemelkedő vékony mágnási alakját”, de beszámoltak arról is, hogy a mintegy 800, különvonatokon érkezett hivatalos magyar részvevő (a kormánytagok mellett az országgyűlés két házának képviselői, a törvényhatóságok küldöttei, titkos tanácsosok, kamarások, bírák, püspökök és főispánok) szállítását csak Pozsonyból és Budapestről kölcsönzött fogatokkal tudták megoldani a bécsi fiákeresek. A főispánoknak kiküldött egyik belügyminisztériumi tájékoztató külön kiemelte, hogy a különvonatokon „huszárok részére hely nincs, színes ruhában különben sem mehetnének”.
Gyász- és temetési ünnepélyek I. Ferenc József tiszteletére
A mintegy ötven magyar sajtómunkás is bőven adott munkát a nyomdai szedőknek, több újság név szerint sorolta fel a gyászszertartásra érkezett magyar vendégeket, köztük egy bizonyos gróf Széchenyi Istvánt (legalább tucatnyi Széchenyi ült ekkor a felsőházban), gróf Batthyány Lajost (a mártír miniszterelnök unokáját, titkos tanácsost, idősebb Andrássy Gyula vejét) és Kun Bélát (függetlenségi párti politikust és újságírót). Egy biztos: Szepes vármegye távirati érdeklődése a belügyminiszternél, hogy egyáltalán „kívánatos-e, hogy a király temetésén küldöttség vegyen részt”, a kivételt erősítő szabályként értelmezhető csupán. Minden sajtójelentésben és visszaemlékezésben központi szerepet kapott egy fehér ruhás, négyéves kisfiú. Ottó, a trónörökös (pontosabban „valaminek a következő örököse, amiről semmi pontosabbat nem lehetett mondani”) leginkább azon csodálkozott, milyen „toronymagas felnőttek vették körül”. Az Érdekes Ujság különszámban számolt be a bécsi temetésről.
Alfred von Montenuovo herceg (nagyanyja, I. Napóleon francia császár özvegye, Mária Lujza osztrák főhercegnő révén maga is a Habsburg-Lotaringiai-ház leszármazottja), akinél „alkalmasabb hoppmestert” keresve sem találhattak volna a gyászszertartás lebonyolítására, részletesen informálta a budapesti vezetőket: megküldte a november 23-án hajnalban elpróbált ceremónia tizennégy oldalnyi leírását, amelyben „mindent az utolsó percig, az utolsó pillanatig” kiszámítottak, ugyanis „a spanyol szertartás nem engedi meg, hogy… csak egyetlen lelki szögecske, egyetlen szavacska, egyetlen könnyecske félre düljön, félre billenjen, helyét elhagyja”. A hathónapos gyász alatt „a háborús helyzet okozta beszerzési nehézségek miatt” a magyar szerveknek „csak lehetőség szerint” kellett figyelembe venniük azt az előírást, hogy minden hivatalos kiadvány fekete gyászkerettel jelenjen meg.
Tisza miniszterelnök 1916. december 20-án küldte meg Csánki főlevéltárnoknak Ferenc József halotti levelét, aki azt „a Felséges Uralkodóházban előforduló családi változásokról szóló okiratok csomójában »A szekrény No. 32/63 jelzet« alatt helyezte el”. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött hitelesített példány szövege azonban nem azonos azzal a verzióval, amelyet egyes szakirodalmi munkákban, illetve – az idei megemlékezések kapcsán – német nyelvű hivatalos honlapokon és kiadványokban is olvashatunk. Ez utóbbi szövege a következő:
Szakma és foglalkozás: Ausztria császára, Magyarország királya etc.
Hitvallás: római katolikus.
Családi állapot: Özvegy.
A halál közvetlen oka esetleges alapbetegségek megadása mellett, amelyekből a közvetlen halálok kifejlődött: Tüdő- és mellhártyagyulladás után fellépő szívgyengeség.
Meghalt: 1916. XI. 21. este 9 óra 5 perckor.
Temetendő: A kapucinusok kriptájába.
Úgy tűnik, ezt a halotti bizonyítványt – „mintha csak dokumentálni akarták volna, hogy a halálban mindenki egyenlő” – ugyanolyan módon töltötték ki, mint az uralkodó „legjelentéktelenebb alattvalóiét”.
Ferenc József halotti anyakönyvi kivonata
Jelzet: MNL OL, 1526 utáni Gyűjtemény, A Magyar Országos Levéltárnak megőrzésre átadott iratok, Vegyes iratok, A felséges uralkodóházban előforduló családi változásokról szóló anyakönyvi kivonatok, értesítések (R 361), 4. tétel, No. 2.
Mint látható, ezen a halotti levélen és a fentebb idézettben csak két azonos rubrika található: a halál oka (latinul: Debilitas cordis post pleuropneumoniam), illetve a halál ideje és helye, emellett pontosan közlik a gyászszertartás állomásait és a halotti szemle időpontját is megadják. Az Österreichisches Staatsarchiv munkatársaival és a schönbrunni emlékkiállítás kurátorával folytatott egyeztetés után egyértelmű: a forrás megjelölése nélkül – és részben hiányosan – idézett dokumentum valójában a halottszemle után kiállított halotti bizonyítvány (Totenbeschaubefund; jelzete: Österreichisches Staatsarchiv, Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Hofarchive, Obersthofmeisteramt, Hofzeremonielldepartement, Neue Zeremonialakten 72-1), intézményünk pedig a halál tényét hivatalos formában a magyar kormány tudtára adó halotti anyakönyvi kivonatot (korabeli terminussal Totenschein) őrzi, amelyet a cs. és kir. udvari és várkáplán állított ki a felséges család halotti anyakönyve alapján (bécsi lelőhelye: Österreichisches Staatsarchiv, Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Urkundenreihen, Habsburg-Lothringische Familienurkunden 3009). Azaz a halottszemlén kiállított bizonyítvány valóban minden állampolgárra egységes formanyomtatvány alapján készült, de a halál tényét nem a területi illetékesség szerinti, hanem a külön az uralkodóház tagjai részére rendszeresített anyakönyvben (Sterbematrik der Allerhöchsten Familie) rögzítették. Az „egyszerű császár”, a primus inter pares képét azonban propagandisztikus okok miatt máig – még az uralkodó halála és temetése kapcsán is – fenn kívánják tartani és erre a halotti bizonyítvány szövege alkalmasabb.
Bár a gyász különböző megjelenítési formáiról számos határozat született Budapesten (többek között Ferenc József „dicső uralkodásának áldott emlékét” törvénybe is iktatták és egy emlékmű felállítását is elrendelték – ez máig nem történt meg), és bár Tisza a király halálát és az új uralkodó hatalomátvételét „a nemzet szempontjából ugyanolyan nagy jelentőséggel bíró” két eseménynek nevezte, a magyar politikai elit egyértelműen az utóbbira, a magyar történelem utolsó királykoronázására készült. A magyar alkotmány szerint Ausztria császára csak a koronázás aktusával vált jog szerinti, alapvető törvények kiadására jogosult magyar uralkodóvá. Károly is egyetértett azzal, hogy a háborús viszonyok közepette nem csupán a magyar katonák lojalitását, de a birodalom ellátását is biztosítania kell, ezért nem kellően kiérlelt, békeviszonyok között is nehezen megvalósítható reformterveit is háttérbe szorítva – Gratz Gusztáv szerint – eszébe sem jutott a koronázás elhalasztása. Az „utolsó nemesi felkelés” 1916. december 30-án történt meg Buda várában, azon a napon mutatkozott meg utoljára a történeti Magyarország pompája, hogy két évvel később az Osztrák–Magyar Monarchiával együtt semmivé váljon.
Digitális felvételek: Czikkelyné Nagy Erika
Új hozzászólás