Jelenlegi hely

Beszámolók

2024.05.10.
Átadták a Batthyány Lajos Nádor díjat három kategóriában, idén Záros Zsolt Béla főtanácsos, levéltári informatikus, Béndek Eszter gazdasági ügyintéző és Dr. Hegyi Klára professor emeritus, MTA kutató nyerte el az elismerést. Az eseményen együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány, illetve az MNL három munkatársa tartott előadást a Batthyány iratok kapcsán.
2024.05.09.
Bemutatták a külföldi levéltári hungarika kutatások legújabb eredményeit a szerdán megrendezett III. Hungarika workshopon, ahol szó esett a jövőbeli feltárások tervezéséről és összehangolásáról is. Az egyes országokban kutató szakemberek az előadásoknak köszönhetően szembesülhettek azokkal a kihívásokkal, amelyekkel a más államban dolgozó kollégáiknak szembe kell nézniük, és megismerhettek az elvégzett munkának köszönhetően feltárt és begyűjtött számos értéket is.
2024.05.09.
Egész napos konferenciát rendezett kedden a Magyar Nemzeti Levéltár a Kállay családdal közösen. A rangos tudományos eseményen, ahol a család számos tagja megjelent, tíz előadást hallgathattak meg a résztvevők. Ezekben bemutatták a Kállayak történetét, kiemelve számos neves személy szerepét a középkortól a legutóbbi időkig.
2024.04.29.
Újabb eredményes látogatást tett a Magyar Nemzeti Levéltár küldöttsége a Koreai Köztársaságban, ahol egy hét alatt több egyetemmel, tudományos és kutatóintézettel, illetve szervezettel tárgyaltak. Az egyeztetések rendkívül sikeresek voltak, a delegáció számos együttműködési megállapodást írt alá dél-koreai partnerekkel.
2024.04.19.
Ünnepélyesen bemutatták csütörtökön délelőtt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri palotájában Szögi László Peregrinatio Academica – A külföldi magyar egyetemjárás története, mérete és irányai 1150-1919 című kötetét. A szerző ígéretet tett arra, hogy a munkát folytatja, és feldolgozza a hazai egyetemjárást is 1918-ig.
2024.04.09.
Mind a törtök nagyközönség, mind a sajtó jelentős figyelmet szentel A befogadó állam – A Török Birodalomba irányuló magyar emigrációk (1691-1956) című, a Magyar Nemzeti Levéltár által összeállított vándorkiállításnak. Az anyag április végéig lesz látható Isztambulban, utána a nyárra Rodostóba költözik, míg végül ősszel visszatér Isztambulba, a Yıldız Műszaki Egyetemre.
2024.04.05.
Ünnepélyes könyvbemutatót tartott április 4-én, csütörtökön 11 órától a Magyar Nemzeti Levéltár a Bécsi kapu téri palota kiállító és konferenciatermében, ahol a Keresem őseimet – Családtörténet-kutatás kalauz című kötetet ismertették. A szakemberek egyetértenek abban, hogy az új kötet komoly segítséget jelenthet a családtörténet-kutatóknak.
2024.04.02.
Kóstolással egybekötött látogatást tettek a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Gazdasági Levéltári Osztály munkatársai a Dreher Söripari Emléktárban. A látogatók sok érdekes információval gazdagodtak a programon, majd kötetlen beszélgetést folytattak a múzeum vezetésével, ahol felmerült a kétoldalú együttműködés lehetősége is.
2024.03.21.
Bemutatták Márki Sándor naplói IV. kötetét szerdán a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri palotájában. Az eseményen elhangzott, hogy a kötet hiánypótló, amely elviheti az olvasót a múlt egy elsüllyedt világába az egyidejűség élményét adva.
2024.03.19.
2024. február 26-án „Lee Seungchul: koreai festő vagyok” címmel nyílt kiállítás a Koreai Kulturális Központban. A tárlat témája handzsi papírok, természetes színek, installációk. A művész célja, hogy művein keresztül ismertesse meg a nagyközönséget a hagyományos koreai handzsi papírral, valamint, hogy felhívja rá az kulturális örökségvédelem terén dolgozó szakemberek figyelmét. Az eseményre meghívták a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársait is.

Oldalak