Újdonságok

2019.02.13.
A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára 2019. február 13-án mutatta be a sajtó képviselőinek a ZOUNUK Levéltári Évkönyv 32. kötetét. A több mint három évtizedes múlttal rendelkező tudományos kiadványban a megye és a megyeszékhely történetével kapcsolatos tanulmányokat, forrásközleményeket találhatnak az olvasók közel 300 oldal terjedelemben.
2019.02.01.
Pecséttel lezárt végrendeletekre bukkant a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára egyik rendszeres kutatója Kisújszállás város közigazgatási iratai közt. Hortiné Dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgató asszonya a Jászság és a Nagykunság paraszt polgári viseletét összehasonlító kutatása közben talált a felbontatlan testamentumokra.
2018. október 31-én a reformáció ünnepségének tiszteletére rendezett ökumenikus istentiszteletet követően, a Református Gyülekezeti Házban mutattuk be legújabb kötetünket.
2018.11.05.
A reformáció 500. évfordulójához kapcsolódóan a Magyar Nemzeti Levéltár a Reformációs Emlékbizottság támogatásával megvalósult Reformáció MNL Projekt keretében 21 kötetből álló forrásgyűjtemény-sorozatot jelentetett meg, melyekben az adott megye protestáns közösségeivel kapcsolatos levéltári források kaptak helyet.
2018.09.03.
Páratlan együttműködésre került sor a Szolnok Város Napján megnyílt, a 18-19. századi Magyarország vízrajzát bemutató időszaki tárlat kapcsán.
2018.06.06.
A Szolnoki Törvényszéken 2018. június 5-én ünnepélyes keretek között mutatták be A Szolnoki Törvényszék története a sajtó tükrében 1945-ig - című bíróságtörténeti kötetet, ami a múlt század első felében Jász-Nagykun-Szolnok Megye bíróságaival kapcsolatosan a helyi sajtóban megjelent újságcikkek szemelvénye. A kötet szerkesztésében kollégánk, Bojtos Gábor főlevéltáros is részt vett, aki a kiadvány bemutatója alkalmából Bírák, épületek, szenzációs bűnpörök címmel előadást is tartott az érdeklődők számára.
Ingyenesen elérhető a közigazgatás-történeti internetes adatbázis
2018.02.21.
A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára 2018. február 21-én 10 órától a Levéltár kutatótermében tartotta sajtótájékoztatóját az intézmény legújabb közigazgatás-történeti internetes honlapjáról.
2018.01.09.
2018-ban is tovább folytatódik a Szolnok Televízió levéltári érdekességeket bemutató magazinműsora.
2017.12.12.
„Hónap dokumentuma” rovatunk 2009 óta mutat be érdekes, olykor aktuális, évfordulókhoz köthető levéltári iratokat, fotókat, térképeket, melynek felhasználását a honlapunkra feltöltött - az irások megjelenését, címét és internetes hivatkozását tartalmazó - adatbázissal kívánjuk segíteni.
"Családom élő emlékezete - legyél az őseid krónikása"
2017.11.23.

Oldalak