Megjelent a Forrásaink a reformációról – Dokumentumok az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárából című kiadványunk

2018. október 31-én a reformáció ünnepségének tiszteletére rendezett ökumenikus istentiszteletet követően, a Református Gyülekezeti Házban mutattuk be legújabb kötetünket.
2018.11.05.
A reformáció 500. évfordulójához kapcsolódóan a Magyar Nemzeti Levéltár a Reformációs Emlékbizottság támogatásával megvalósult Reformáció MNL Projekt keretében 21 kötetből álló forrásgyűjtemény-sorozatot jelentetett meg, melyekben az adott megye protestáns közösségeivel kapcsolatos levéltári források kaptak helyet.

A források válogatása során több célnak is igyekeztünk megfelelni. Egyrészt törekedtünk arra, hogy mind időben, mind pedig témájában a lehető legváltozatosabb képet tudjuk nyújtani az olvasók számára. Ennek megfelelően a kiválasztott 135 darab, 1704 és 1989 között keletkezett források nem csak önmagukban tekinthetők érdekesnek, színesnek, de egyben az adott korszak állam és egyház közötti viszonyaiba, egy-egy közösség életébe, az egyházak belső működésének egyes területeire is betekintést engednek és természetesen felvillantanak képeket arról is, hogy a megye protestáns közösségei miként éltek meg bizonyos történelmi korszakokat vagy sorsfordító eseményeket. Így helyet kaptak a kötetben például a jászberényi és a jászkiséri református közösség XVIII. századi küzdelmeinek egyes epizódjai, a protestáns prédikátorok életének nehézségei, olvashatunk formálódó egyházközségekről, templomépítésekről vagy éppen az 1945 utáni időszak állam és egyház közötti feszültségek helyi lecsapódásairól. A fentieken túl törekedtünk arra, hogy az egyes levéltári forrástípusok minél szélesebb skáláját mutassuk be, így a források között nem csak jegyzőkönyvi bejegyzések, ügyiratok, hivatalos levelek, hanem egyesületi iratok, személyi hagyatékokból származó dokumentumok, pártiratok, iskolai iratok, illetve tervek és képek is helyet kaptak.

A kötet adatai:

Sorozatszerkesztő: Kovács Eleonóra

A sorozatszerkesztő munkatársai: Brigovácz László, Husvéth András, Szálkai Tamás, Varga Zsolt

Szerkesztő: Horváth Gergő

A forrásokat válogatta: Bojtos Gábor, Dr. Cseh Géza, Horváth Gergő, Mucsi László, Szikszai Mihály

Az iratokat gépelte: Barabás Sarolta, Dr. Cseh Géza, Horváth Gergő, Makula Lászlóné, Mucsi László, Szikszai Mihály

Fordítás (latin): Horváth Gergő

Fordítás (német): Mucsi László

Regesztákat és a jegyzeteket készítette: Dr. Cseh Géza, Horváth Gergő, Mucsi László, Szikszai Mihály

Rövidítésjegyzék, függelék: Horváth Gergő

A képeket készítette, ill. digitalizálta: Mészárosné Csók Zsuzsanna

Olvasószerkesztő: Varga Zsolt

 

A kötet 2200 forintért megvásárolható az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárában.

A Szolnok Televízió tudósítása a kötetbemutatóról:

 

 

 

 

Utolsó frissítés:

2018.11.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges