MLE Vándorgyűlésének Nemzetközi szekciója

2022.07.12.
MNL Fejér Megyei Levéltára
Intézményünkben ült össze a Magyar Levéltárosok Egyesülete Vándorgyűlésének nemzetközi szekciója. A levéltárosok szakmai találkozójának idei sarokpontja – az Aranybulla kiadásának 800. évfordulóján túl – a levéltári krízishelyzetek kezelése és az iratpusztulás megakadályozása.
Az esemény kétnyelvű szakvezetéssel kezdődött mind az épületben, mind pedig a „Volt egyszer egy településfényképezés – Fejér megye 1984–1985-ben” című időszaki kiállításunkban. A sétát és a kávészünetet követően kezdődött meg a tényleges szakmai munka.
A kerekasztalbeszélgetésre többek közt Ausztria, Csehország, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna levéltáraiból érkeztek kollégák. A szekció munkanyelve elsősorban a német volt, de angolul is lehetett diskurálni.
A szekcióülésen rövid referátumok hangzottak el, amelyekben elsősorban az elmúlt években történt levéltárakat érintő természeti katasztrófákról (áradás) és tűzkárok miatti iratmentésről, illetőleg a levéltárak katasztrófavédelmi terveiről esett szó.
A meghökkentő képek mellett az elengedhetetlen prevenciós lépésekről (a katasztrófavédelmi tervtől a kollégák in situ oktatásán keresztül a szükséges eszközök beszerzéséig és a már ismert hazai és nemzetközi – főként a cseh, német és osztrák – gyakorlatokig) értekeztek a megjelentek.
A legnagyobb figyelmet a háborús veszély miatti iratmentés és az ehhez kapcsolódó digitalizálás kapta, mivel a szekción aktívan részt vettek az Ukrajnából érkezett levéltáros társaink.
A vándorgyűlés délután 15 órától már könnyedebb témákkal várja a levéltárosokat: focikupával, kiállítás és vezetett levéltárlátogatási lehetőséggel, könyvbemutatóval készültek a szervezők Székesfehérvár különböző kulturális intézményeiben.
A vándorgyűlés szerdai programján a szervezők a nagyérdemű közönséget is szívesen látják az „Aranybullák a középkori Magyarországon és Európában” című tudományos konferenciával egybekötött plenáris ülésen (időpont: 2022. július 13., 9.00–13.00; helyszín: Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent István terme, Székesfehérvár, Liszt Ferenc utca 1.; részletek: http://www.archivportal.hu/.../mle_vgy_2022...).
A belépés díjtalan!
 

 

Utolsó frissítés:

2022.07.20.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges