Szerb zászló a pécsi városháza tornyán - 1919. január 27.

Hónap dokumentuma
2020.10.28.

Szerb zászló a pécsi városháza tornyán

1919. január 27.

 

Az 1918 kora őszén bekövetkezett katonai összeomlást követően az Osztrák–Magyar Monarchia képviselői november 3-án aláírták a padovai fegyverszüneti egyezményt. Az államalakulat felbomlásával azonban nem volt világos, hogy ez mennyiben vonatkozik Magyarországra, emellett az antant balkáni haderőinek előrenyomulását sem akadályozta meg. Ez volt az oka annak, hogy Károlyi-kormány képviselői és a keleti antant-hadsereg parancsnoka november 13-án Belgrádban megkötötték azt a katonai konvenciót, amely a magyar hadsereg által kiürítendő terület határát a Szamos felső völgye–Beszterce–Maros–Baja–Pécs–Dráva vonalon határozta meg. Mindezek értelmében Baranya vármegye nagyobb, mintegy négyötöd része szerb megszállás alá került.

A területek elfoglalása lényegében a megállapodás aláírásával egyidejűleg megkezdődött, a szerb csapatok november 21-ig elfoglalták a megye nagy részét. Baranya megye hét járása közül hat került szerb megszállás alá, sőt rövidebb időre a meg nem szállt hegyháti járás néhány községe is a demarkációs vonal déli oldalára került. 308 községből mindössze 55 maradt a meg nem szállt területen.

Az idegen megszállás az itt élőket váratlanul érte. A Pécsi Nemzeti Tanács november 14-én a Pécsi Napló címoldalán tájékoztatta a lakosokat, hogy aznap, „csütörtök reggel szerb katonaság megszállja Pécset”.[1] A városba begördülő vasúti szerelvénnyel mintegy 700 szerb katona érkezett Miloš Cvetić alezredes parancsnoksága alatt. A pályaudvaron Nendtvich Andor polgármester üdvözlőbeszédet intézett a megszállókhoz, és reményét fejezte ki arra, hogy az indokolt megszállásra való jogukat nem lépik túl, és a helyiekkel békésen együttműködve várják a békekonferencia végleges döntését. Cvetić alezredes így válaszolt: „Magyar testvéreink! Felsőbb parancsnokságomtól azt az utasítást kaptam, hogy Pécs városát a rend fenntartása céljából csapatommal szálljam meg. Baráti és testvéri szándékkal jöttem, nem ellenség gyanánt.”[2]

A belgrádi konvenció értelmében a közigazgatás a magyar hatóságok kezében maradt, a megszállók azonban rövidesen a civil élet irányítását is a kezükbe akarták venni. Habár megszállás első heteiben a szerbek nem korlátozták a helyi közigazgatást, a központi kormányzat hatáskörét mind inkább szűkítették. Egymást követték a magyar állam szuverenitását sértő rendelkezések. A szerbek a helyi nemzeti tanácsokat ismerték el az itt élők akaratának képviselőjeként. A magyar kormány által kinevezett, és november 22-én hivatalba lépett kormánybiztosok (Oberhammer Antal Pécs városi, illetve Kerese György Baranya vármegyei kormánybiztos) rendelkezéseit csak akkor vették figyelembe, ha azokat a pécsi, illetve a Baranya vármegyei nemzeti tanács tagjaként írták alá.[3]

Mindezek az események szervesen összefüggtek az Újvidéken történtekkel. November 25-én a Szerb Nemzeti Tanács által Újvidéken összehívott, Baranya, Bácska és Bánát lakosságának akaratát kifejezni hivatott népgyűlés kimondta e területek csatlakozását a létrejövő délszláv államhoz. E Vajdaság néven egyesített terület igazgatására megalakult a Narodna Uprava (Nemzeti Igazgatóság), amelynek hatásköre kiterjedt az említett területek demarkációs vonal által kijelölt részeire. Mindezek után december 1-jén megalakult a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, amelynek kormánya a Narodna Uprava előterjesztésére kijelentette, hogy Baranya, Bácska és Bánát megszállt területét annektálja.

Az eseményekre válaszul Pécsett, a Nemzeti Tanács kezdeményezésére mozgalom indult, melynek nyomán úgynevezett „Néphatározat” született, amit magáévá tett a város közgyűlése, a politikai pártok, vallási felekezetek és a társadalmi egyesületek is. A széles tömegek óhaját kifejező Néphatározat tiltakozott Pécs és Baranya elszakítása, Szerbiához csatolása ellen, és kinyilatkoztatta, hogy Magyarországhoz akar tartozni.[4]

A határozott ellenállás hatására ekkor még nem sikerült Baranya vármegyét szerb igazgatás alá rendelni, de tovább folyt a magyar állam szuverenitásának lebontása a megszállt területeken. December végén a megszálló csapatok parancsnoka közölte a városi kormánybiztos-főispánnal, hogy a magyar kormánytól érkező rendeletek csak az ő előzetes hozzájárulásával hajthatóak végre,[5] emellett megtiltotta a 18-45 év közötti baranyai hadkötelesek távozását a demarkációs vonalon át a meg nem szállt területekre.[6] Egyébként január végén a demarkációs vonalat is lezáratta, azon keresztül minden közlekedést megakadályozott.

A továbbiakban a nemzeti tanácsok tevékenységéről is keveset hallunk, működésüket végül 1919. január 13-án a Narodna Uprava rendelete szüntette meg: „Különös figyelem fordítandó arra, hogy az összes nemzeti bizottságok, tanácsok és egyéb szervezetek tekintet nélkül azoknak nemzetiségi jellegére, ha az még időközben meg nem történt volna, azonnal feloszoltassanak.[7]

A folyamat befejezéseként január 17-én megjelent Pécsett a Narodna Uprava miniszterelnöke, és közölte az egybehívott tisztviselőkkel, hogy kormánya a siklósi születésű Vladislav Pandurović ügyvédet, a pécsi hadapródiskola egykori tanárát nevezte ki Baranya, Pécs és Somogy kormánybiztos-főispánjává. A jelenlévők tiltakozására közölte, hogy akár fegyveres erővel is végrehajtatja az újvidéki kormány határozatát. Ezzel párhuzamosan a pécsi szerb városparancsnok január 25-én kemény hangú kiáltványban fordult Pécs város polgáraihoz, amelyben bármiféle engedetlenség esetén a szigorú megtorlást helyezett kilátásba.[8]

Ilyen előzmények után került sor január 27-én Pandurović beiktatására. A tisztviselői kar távollétével tiltakozott. Másnap Pandurović átvette a városi, illetve a megyei főispáni hivatalt a magyar kormány által kinevezett kormánybiztos-főispánoktól, akik jegyzőkönyvben tiltakoztak a fegyverszüneti feltételek megsértése ellen, és kijelentették, hogy hivatalukat csak erőszak nyomására adták át.[9] A beiktatást kísérő atrocitásokról Nendtvich Andor pécsi polgármester tiltakozó jegyzéke tudósít:

 

"Pécs törvh. város közönségétől.[10]

1541/1919. szám.

A megszálló szerb csapatok Parancsnokának

Pécs

 

Folyó évi január 27-én a városi székházra a szerb zászló kitűzetett. E zászló másnap délelőtt 9 óra után is ugyanott kitűzve maradt annak ellenére, hogy dr. Lalosevits, az újvidéki Narodna Uprava elnöke és dr. Pandurovits László, újonnan kinevezett szerb főispán, előző nap délutánján határozott ígéretet tettek arra nézve, hogy a szerb zászló legkésőbb másnap délelőtt 9 óráig bevonatni fog.

Ugyanaznap délelőtt 10 órakor, amikor a szerb zászló még mindig kitűzve volt, a magyar nemzeti lobogót a városháza ormára felvonattam. Tettem pedig ezt azért, hogy egyrészt a magyar zászlónak a szerb zászló mellé való kitűzésével magyar városunk polgárságának hazafias érzülete kielégítést nyerjen, másrészt lehetővé tegyem, hogy a tisztviselők, akik a szerb zászló bevonására nézve tett ígéret be nem tartása miatt hivatalukból távozni szándékoztak, - hivatalos működésüket megkezdjék.

A magyar nemzeti zászló kitűzését annál kevésbé találtam szerb szempontból kifogás alá esőnek, mert már a szerb csapatoknak a megszállás alkalmával történt bevonulásakor Cvetics alezredes úr hangsúlyozta, hogy a szerb csapatok nem ellenségként, hanem jóbarátként jönnek a városba, és hogy a szerb csapatok a polgárság szabadságát, a közrendet és a közbiztonságot kívánják biztosítani. Ugyanakkor nevezett alezredes úr a hozzá intézett kérdésre azt is kijelentette, hogy a magyar nemzeti zászlónak kitűzése ellen kifogása nincs, sőt azt természetesnek találja. Időközben is több alkalommal és több helyen ki volt tűzve a magyar nemzeti zászló anélkül, hogy az ellen észrevétel emeltetett volna, sőt Sándor trónörökös névünnepe alkalmával múlt év december havában a hadapródiskola telkén tartott ünnepi istentiszteletnek előkészítésekor a t. Cím és a város a vármegye kormánybiztosai között az a megállapodás jött létre, hogy a szerb zászló mellett a magyar zászló is kitűzessék.

Továbbá azért is ki kellett tűzetnem a szerb zászlón kívül a magyar zászlót, mert ezzel is kifejezésre akartam juttatni azt a megértő és barátságos viszonyt, amely a megszálló csapatok és a város polgársága között kezdettől fogva fennállott, s amelynek ápolására a város vezetősége és egész polgársága nagy gondot fordított, s amelynek szükségességét a Parancsnokság is ismételten hangsúlyozta és annak fennállását helyesléssel és megelégedéssel ismételten elismerte.

Mindezektől eltekintve a magyar nemzeti zászló kitűzése soha eltiltva nem volt.

Meg voltam győződve arról, hogy a szerb megszálló csapatok a fennálló, barátságos viszonynál fogva ugyanolyan érzelemmel fogadják a magyar nemzeti zászlónak kitűzetését, mint ahogyan Pécs város polgársága tiszteletben tartotta a Parancsnokság épületére már korábban kitűzött, valamint a jelzett napon a város székházára felvont szerb zászlót.

Ennek dacára – bár a fent megállapított tényállásból kitetszően a magyar nemzeti zászlónak felvonatása sem a szándékot, sem a jelleget, sem a kihatást tekintve a szerb csapatokra nézve semmiképpen sértő nem lehet, - f. hó 28.-án a következők történtek:

A magyar nemzeti zászló kitűzése után rövidesen egy szerb tiszti őrjárat kivont karddal és előreszegezett revolverrel a városházára rohant. Trauringer József előrehaladt korú városi hivatalszolgát, aki a zászlóhoz vezető feljárat kulcsát elő nem adta, mert annak hollétét nem is tudta, erősen arcul ütötték. Azt a tűzoltót, név szerint Hirt Györgyöt, aki a zászlót a nyert parancsra kitűzte, letartóztatták és az állomásparancsnokságra kísértették. Ott a nevezettnek jelentése szerint a sapkáján levő nemzeti színű rózsát egy szerb katona letépte és lábbal tiporta. Végül a magyar nemzeti zászlót a városi székház ormáról letépték, lábbal sárba tiporták, és az összeverődött polgárok megbotránkoztatása közepette a Parancsnoksághoz hurcolták.

Ugyanezen időben egy szerb őrjárat az utcán azok közül többeket, akik a magyar nemzeti zászló felvontatását éljenzéssel fogadták, felelősségre vonta. Egy polgártársunkat, név szerint Városi Lajos, nyomdászsegédet, az utcáról revolverrel a kézben üldözőbe vette, majd letartóztatta és a parancsnokságra hurcolta. Ott kardlappal megverték, a parancsnoksági épület emeletén a kard fokával térdhajlásánál oly súlyosan megütötték, hogy összeesett és percekig eszméletlenül feküdt, majd felrántották és gallérjánál fogva egy szoba elé cipelve és az ajtót kinyitva, a nyakára mért erős ütéssel a szobába lódították.

A magyar nemzeti zászlónak a jelzett módon történt meggyalázása, valamint a felsorolt sok durva inzultus a város egész lakósságát, amely a legutóbbi események között is méltóságteljes önmérsékletet tanúsított, hazafias érzésében mélyen megsértette és elkeserítette.

Mindezen súlyos sérelmekért és inzultusokért, amelyekre – ismétlem – a város polgársága semminemű okot vagy alkalmat nem szolgáltatott, az egész város lakóssága és polgársága nevében elégtételt kérek, és pedig akként, hogy:

1./ A bevett nemzetközi gyakorlatnak megfelelőleg a magyar nemzeti zászló egy szerb csapat tisztelgése közben a városi székház ugyanazon helyére, az onnan erőszakos módon letépetett, felvonassék és 24 óra hosszáig ott hagyassék;

2./ Az eljárt katonai személyek felelősségre vonassanak és ennek megtörténte velem közöltessék.

Előre is a leghatározottabban és hangsúlyozottan ki kell jelentenem, hogy, amennyiben a kívánt elégtételt a város polgársága meg nem kapná, a nyugalom nem állhat helyre és az ebből származható mindennemű következményekért a felelősséget úgy magamról, mint a város vezetőségéről már most elhárítom.

 

Pécs, 1919. évi január hó 29-én.

 

A város közönsége nevében:

 

[Nendtvich Andor]

polgármester"

 

 

A tiltakozás nem talált meghallgatásra, Nendtvich Andor pécsi polgármestert, Kerese György megyei kormánybiztos főispánt és Stenge Ferenc alispánt a szerb hatóságok kiutasították a megszállt területekről. A kiutasított személyek Sásdra, Baranya vármegye egyetlen megszállás alá nem került járási székhelyére mentek át, és itt próbálták meg helyreállítani és továbbfolytatni a Magyar Népköztársaság égisze alatt a Baranya megyei közigazgatást.

Hivatalának átvétele után Pandurović hozzálátott a közigazgatás átszervezéséhez. Mivel nem tették le az esküt, vármegye központjában működő megyei tisztségviselőket és a járási főszolgabírókat állásukból elbocsátotta, és ideiglenesen új hivatalnokokat nevezett ki. Az alispán Svetoslav Rajić lett.[11] Rendeletet adott ki, ami szerint Baranya, Somogy és Tolna vármegyék megszállt részei Baranya vármegye néven közigazgatásilag egységes területet képeznek, valamint közölte az új járási beosztást is.[12] Ugyanakkor rendelet jelent meg arról is, hogy minden adminisztratív ügyben a magyar kormány helyett a Narodna Uprava osztályai illetékesek.

Mivel a belgrádi konvenció be nem tartása, a nyílt annexiós törekvések, valamint a szerb katonaság által elkövetett atrocitások miatti tiltakozás a február elején Pécsett tartózkodó antant-küldöttségnél sem talált meghallgatásra, a megszállt területeken egy nagy, egyeztetett tiltakozó akcióra került sor, amely a „nagy sztrájk” néven vonult be a történelembe. A február 21-én, Temesváron és Szabadkán kezdődő mozgalom másnapján sztrájkba kezdett Pécs és az egész megszállt Baranya megye. Leállt a vasúti és villamosforgalom, a közművek, a telefon-összeköttetés, a posta, a boltok zárva maradtak. A szerb hatóságok erélyes fellépései nem érték el céljukat, így a mozgalom március 13-án véget ért, mivel Belgrád hajlandónak bizonyult kompromisszumok meghozatalára. A szerb engedmények oka minden bizonnyal az, hogy a békekonferencián a megszállt területeken zajló tömeges elégedetlenségek Magyarországnak kedveztek volna. A megegyezés nyomán esély nyílt arra, hogy Baranyában helyreálljon a magyar közigazgatás, valamint a szerb csapatok a Siklós–Villány–Mohács vonalra vonuljanak vissza. E reményeknek azonban március 21-én a magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltása véget vetett. Ekkor a szerb megszálló csapatok parancsnoka a magyar közigazgatás visszaállításával kapcsolatos tárgyalásokat tárgytalannak nyilvánította. A belgrádi kormány (amely március 12-én átvette a megszűnő Narodna Uprava fennhatóságát) úgy érezte, hogy a demarkációs vonaltól délre eső területekkel kapcsolatos tervei váratlan alkalomhoz jutottak. Úgy vélték, hogy a proletárdiktatúra hatalomra jutása a magyar államiság felszámolásához fog vezetni, ezért a szerb politika a továbbiakban mindent megtett a terület megszállásának meghosszabbításáért.

Baranya megye 33 hónapig, 1921 augusztusáig tartó szerb megszállásának első szakasza lezárult.

 

 

Gyánti István levéltáros

 

Források:

MNL BaML = Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára.

MNL BaML IV. 410. a. Baranya vm. alisp. eln. ir. = Baranya vármegye alispánjának iratai. Elnöki iratok.

MNL BaML IV. 1401. a. Pécs város főisp. biz. ir. = Pécs város főispánjának bizalmas iratai.

MNL BaML IV. 1401. b. Pécs város főisp. ált. ir. = Pécs város főispánjának általános iratai.

MNL BaML IV. 1406. g. Pécs Város Tan. „E” üo. ir. = Pécs Város Tanácsának iratai. „E”, Főjegyzői (Elnöki) ügyosztály iratai.

 

Irodalom:

GERGELY Ferenc–Kőhegyi Mihály: A Pécs-Baranya-Baja háromszög történelmi problémái 1918–1921 között. (Bajai dolgozatok, 1.) Baja, 1974.

Hajdu Gyula: Harcban elnyomók és megszállók ellen. Emlékezések a pécsi munkásmozgalomról. Pécs M. J. Város Tanácsa, Pécs, 1957. 216–271.

HORNYÁK Árpád: A belgrádi katonai konvenció. In: Ravasz István (szerk.): „Mire lehullanak a levelek…” 90 esztendeje ért véget a Nagy Háború. HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest, 2009. 93–104.

KŐVÁGÓ László: A magyarországi délszlávok 1918–1919-ben. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964.

Pécs-Baranya 1918–1928. Dunántúl Könyvkiadó és Nyomda R. T., Pécs, [1929.]

SZŰTS Emil: Az elmerült sziget. A Baranyai Szerb–Magyar köztársaság. Pannónia Könyvek, Pécs, 1991.

 


[1] Pécsi Napló, 1918. november 14., 1.

[2] Pécsi Napló, 1918. november 15., 2–4.

[3] MNL BaML IV. 1401. b. Pécs város főisp. ált. ir. 1033/1918.

[4] MNL BaML IV. 1401. b. Pécs város főisp. ált. ir. 1046/1918.

[5] MNL BaML IV. 1401. b. Pécs város főisp. ált. ir. 1180/1918.

[6] MNL BaML IV. 410. a. Baranya vm. alisp. eln. ir. 4311/1918.; MNL BaML IV. 1401. b. Pécs város főisp. ált. ir. 1169/1918.

[7] Baranyavármegye Hivatalos Lapja, (XXII. évf. 6–9. sz.) 1919. márc. 1. 19.

[8] MNL BaML IV. 1406. g. Pécs Város Tan. „E” üo. ir. 1455/1919.

[9] MNL BaML IV. 1401. a. Pécs város főisp. biz. ir. 4/1919.

[10] MNL BaML IV. 1406. g. Pécs Város Tan. „E” üo. ir. 1541/1919.

[11] Baranyavármegye Hivatalos Lapja, (XXII. Évf. 6–9. sz.) 1919. márc. 1., 17.

[12] Baranyavármegye Hivatalos Lapja, (XXII. Évf. 6–9. sz.) 1919. márc. 1., 18–19.

 

Utolsó frissítés:

2020.11.11.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges