Sikorski Tádé kérelme lengyel nemessége elismeréséért

Sikorski Tádé kérelme lengyel nemessége elismeréséért

Sikorski Tádé lengyel nemesi származású építész és iparművész. 1852. február 29-én született az orosz Lengyelországban, Porebában (németül Poremba, ma Poreba-Dzierżna, Lengyelország). Az 1863-65. évi orosz uralom elleni felkelés hatására I. Miklós cár a lengyel alkirályságot 1867-ben közvetlenül betagolta a cári birodalomba. Sikorski a felkelést gyermekként közvetlenül átélhette. A kielcei orosz lengyelországi kormányzósági székhelyen kezdte el középiskolai tanulmányait, majd Krakkóban, az Osztrák-Magyar Monarchia galíciai tartományában folytatta.

Münchenben és Bécsben végzett építészeti tanulmányokat. 1878-tól Bécsben a Várszínházat, a Bécsi Szépművészeti és Természettudományi Múzeumot építő Karl von Hasenauer mellett dolgozott. 1881-ben az osztrák kereskedelmi minisztérium a Galícia tartományi kolomeai (ma Kolomija, Ukrajna) kerámia szakiskola vezetőjévé nevezte ki. Díszedényei megtetszettek Dziedussiczki grófnak, aki fedezte egy pécsi Zsolnay gyári és az 1882. évi Trieszti Ipari és Mezőgazdasági Kiállítás tanulmányútjának költségeit.

Pécsett ismerte meg Zsolnay Júliát (1856 – 1950), Zsolnay Vilmos (1828 – 1900) leányát. 1883. augusztus 23-án kötöttek házasságot. Ettől kezdve a gyár művészeti vezetőjeként dolgozott. Kerámiáival számos kiállításon vett részt, kedvelte a lovagkori, a mór és a szecessziós stílust.

1883-ban tervezte meg a családja lakhelyéül szolgáló ún. Sikorski-házat, amelyet 1886-1887-ben tovább bővítettek. Az épület ma a Gyugyi-gyűjteménynek ad otthont a Zsolnay Kulturális Negyedben.

Építészként is számottevőt alkotott. 1889-ben ő tervezte a gyár díszkerámia raktárát. 1893-ban és 1900-ban műhelyt és égetőkemencéket, 1897-98-ban és 1902-ben munkáslakásokat tervezett. A budapesti Gresham-palota passzázsának burkolata, az eszterági kápolna és a harangláb, a pécsi Xavér templom főoltára, a Littke és a Nagy család sírkápolnája ugyancsak az ő alkotása. Legjelentősebb pécsi munkája a Zsolnay Mauzóleum.

Sikorski az építészeti kerámia üzem vezetését Zsolnay Vilmos 1900. évi halála után vette át.

1907-ben Ferenc József a vaskorona rend lovagja (III. osztályú vaskorona rend) kitüntetést adományozta neki az 1907. évi Pécsi Országos Kiállítás és Vásár rendezéséért. Ő tervezte a kiállítás Zsolnay pavilonját is. Pécs város törvényhatósági bizottságának közgyűlése jegyzőkönyvében külön megörökítette a pécsi országos kiállítás szervezőinek érdemeit: „Ennek kapcsán elrendelte még, hogy jegyzőkönyvébe megörökítessék hálás elismerése azon férfiak iránt, kik büszkeségünknek, a múlt évben lezajlott pécsi országos kiállításnak megteremtése és szervezése körül hervadhatlan érdemet szereztek. Nevezetesen a kiállítás elnöke Zsolnay Miklós, a kir. tanácsossá kinevezett Nendtvich Andor polgármester, a vaskorona renddel kitüntetett Szikorszky [sic!] Tádé gyárigazgató, a Ferenc József rend lovagjává kinevezett Oberhammer Antal h. rendőrfőkapitány, Lenkei Lajos, a Pécsi Napló főszerkesztője és Pilch Andor műépítész, a koronás aranyérdemkereszttel kitüntetett Novotarszky Miksa b. tag és Mattyasovszky Tibor kiállítási tiszteletbeli titkár, valamint a végrehajtó bizottság tagjai…”     

1918-ban Sikorski Tádé a gyár vezetésében átadta helyét a fiának, és visszavonult. 1940. április 14-én hunyt el 88 éves korában Zsolnay gyári lakásában. Emlékére 2001-ben állított kétnyelvű emléktáblát a Pécsi Lengyel Önkormányzat a Sikorski-háznál.

Sikorski Tádé 1910. szeptember 26-án Khuen-Héderváry Károly gróf belügyminiszterhez és miniszterelnökhöz fordult, hogy ismerjék el régi lengyel nemességét és címerét. Kérelmében hivatkozott egy 1903. évi belügyminiszteri leiratra, amely szerint beszerezte a szükséges igazolásokat, és benyújtotta az alábbi kérvényét:

„Nagyméltóságú Gróf Ministerelnök Úr!

Az akkori m. kir. belügyminister úrnak régi lengyel nemességem és címerem elismerése tárgyában 1903. évben Baranyavármegye és Pécs szab. kir. város akkori főispánjához intézett 114.430/903. I-a. számú leiratára való hivatkozással, az ezen leirat értelmében szükséges teljes magyar fordításokkal és a szentpétervári cs. és kir. nagykövetség kellő hitelesítő záradékaival ellátott irataimat oly tiszteletteljes kéréssel vagyok bátor Nagyméltóságodhoz felterjeszteni, miszerint régi lengyel nemességemet és címeremet, törvényes utódaimra is kiterjedő hatálylyal kormányhatósági nyilatkozattal elismerni, s engem erről irataim szíves visszajuttatása mellett értesíttetni méltóztassék.”

 A kérelméhez csatolta a honosítási okiratát, maga és édesapja születési bizonyítványát, a Poremba-Dzierżna plébánia bizonyítványát, a volt Lengyel Királyság heraldikai osztálya által kiállított nemességi és címer bizonyítványt, az örökös nemessége elismerését bizonyító okmányt, a Kjelyesyi kormányzósági igazgatóság nemességi bizonylatát, Baranya vármegye és Pécs szabad királyi város főispánjának egy iratát és végül Kopaszyna nemesi címerét.

A kérelmet a főispáni szék üresedése miatt a helyettesítéssel megbízott Nendtvich Andor polgármester pártoló véleménnyel terjesztette fel. A belügyminiszter nevében Bezerédj Viktor miniszteri tanácsos, címzetes államtitkár, a I. Közjogi és illetőségi ügyosztály főnöke intézkedett. 1911. február 18-i a főispánnak küldött 163.127/1910. I- a. számú határozatával elismerte a kérelmező lengyel nemességét és címerét:

„1910. évi november hó 10-én 41. szám alatt kelt jelentésére közlöm, hogy az 1853-ban született Sikorski Tádé építész, gyárigazgató és törvényes utódainak lengyel nemessége és a bemutatott lengyel nemesi címer viseléséhez való joga igazolva van.”

A fenti ügyirat is azt bizonyítja, hogy a hagyományos lengyel-barátság szellemében a lengyel nemességet társadalmilag elismerték Magyarországon. Kérdés, hogy mi késztethette arra Sikorski Tádét, hogy Magyarországon kérje lengyel nemességének hivatalos elismerését.

A lengyel nemesség eltért a magyartól. A legtöbb lengyel nemesi család leszármazás szerint valamelyik nemzetségből származtatta magát. Az egy nemzetséghez tartozók azonos nemzetségi címert használtak. A „Kopaszina” címer is nemzetségi és nem családi címer.

A címer viselését engedélyező irat nem szól a nemesi előnévről. Sikorski Tádé a „Kopasziná”-t használta nemesi előnévként. A római katolikus egyházi anyakönyvekben nevét latinul – a helyesírási változatoktól eltekintve – ’Thaddaeus Sikorski de Kopaszyná’-nak írták. Az 1934-es Pécs-Baranyai ismertetőben kopaszinai Sikorski Tádéként, a 2010-es Pécs Lexikonban kopaszinay Sikorski Tádéként szerepel.

Sikorski Tádé családnevét pontos i-vel írta, ennek ellenére a Sikorski családnevet gyakran írták – hivatalos iratokban is – szóvégi ’y’-al,’Sikorsky’-nak. Az y-os írásmód azzal függhet össze, hogy széles körben elterjedt vélekedés szerint a szóvégi ’y’ a régi nemesi családnevek egyik attribútuma. E nézet nem állja meg a helyét, mert az y-os családnévnek valójában semmi köze a nemesi származáshoz, ez írástörténeti hagyomány. Az ország keleti felén élő neves családok (Rákóczi, Teleki, Hunyadi, Báthori stb.) hagyományosan i-vel írták a családnevüket, a nyugati részen pedig voltak y-os nevű jobbágyok, sőt szolgák is. Ebben az esetben az a lényeg, amit igaznak hittek, és a ’Sikorski’ családnevet nemesi családnévként kezelték.

A Zsolnay család második generációját képviselő Zsolnay Miklósnak (1857 – 1922) nem voltak utódjai. Ezért 1911-ben Zsolnay Miklós örökbe fogadta nővérei, Mattyasovszky Zsolnay Jakabné szül. Zsolnay Teréz öt gyermekét és Sikorski Tádéné szül. Zsolnay Júlia négy gyermekét. Az örökbe fogadottak családneve az igazságügy miniszteri engedéllyel ’Mattyasovszky-Zsolnay’-ra ’Sikorski-Zsolnay’-ra változott.  (Zsolnay Miklós ezen kívül adoptálta még felesége első házasságából származó fiát is).

A kettős családnevet hivatalosan kötőjellel kell írni, ettől függetlenül a család tagjai a Mattyasovszky Zsolnay és Sikorski Zsolnay családnevet inkább kötőjel nélkül használják.

 Sikorski Tádé és Zsolnay Júlia házasságából négy gyermek érte meg a felnőttkort: a tervezőművész Júlia (1884 – 1969); a szobrászművész Lívia, Piacsek Emilné (1885 – 1970); az építészmérnök Miklós (1888 – 1973); és Márta (1892 – 1949. nov. 4.), aki Mattyasovszky-Zsolnay Lászlóhoz, a gyár cégvezetőjéhez ment feleségül. Sikorski-Zsolnay Miklós 1918-ban lett édesapja helyett a gyár műszaki vezetője. Díszkerámiákat, síremlékeket, emléktáblákat és épületeket egyaránt tervezett. Haláláig a MÁV Filharmonikusoknál hegedült. Felesége Belitska Scholtz Margit.

A ’Sikorski’ családnévnek nemcsak írásmódja, hanem a kiejtése is problémás. A családnevek kiejtéséről az írásmódjuk tanúskodik, hiszen az idegen eredetű családneveket gyakran úgy írják le, ahogy kiejtették. A Sikorski (Sikorski-Zsolnay) családnév a levéltári forrásokban gyakran szerepel Szikorszki (Szikorszki-Zsolnay) – esetleg Szikorszky alakban, tehát bizonyosan így is ejtették ki. Magyarországon élnek Szikorszki nevűek is, akiknek a családneve már magyaros alakban rögzült.

A lengyel nyelv szabályai szerint az ’s’ ’sz’-nek ejtendő. Az ’i’ magánhangzó azonban előtte álló lágyítható mássalhangzót meglágyítja, így a ’si’ selypesen ’śi’-nek ejtendő, vagyis a ’Sikorski’ ’Sikorszki’-nak. Annál is inkább helyeselhető a lengyeles kiejtés, mert a Sikorski nevet közismert személyiségek viselték, illetve viselik: A repülőgép balesetben elhunyt Władisław Sikorski (1881-1943) tábornok, a második világháború idején az emigráns lengyel kormány miniszterelnöke. Igor Sikorsky (1889-1972) a lengyel származású orosz repülőmérnök, a helikopter feltalálója, vagy Radosław Sikorski (1963-) lengyel külügyminiszter.

Források és irodalom

MNL BaML IV. 1401. a) Pécs város főispánjának bizalmas iratai 6/1911.

MNL BaML IV. 1402. a) Pécs Város Törvényhatósági Bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 59/1908. (ápr. 22.)

MNL BaML IV. 1419. Pécs város felekezeti anyakönyveinek levéltári gyűjteménye. Pécs-Budai külváros kereszteltek anyakönyve 1884-1892.

Hajdú Mihály: Családnevek enciklopédiája. Leggyakoribb mai családneveink. Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2010. 12-13.

Juhász Dezső: Múltidézés és családnév-változtatás. In: A családnév-változtatások történetei időben, térben, társadalomban. Szerk. Farkas Tamás – Kozma István. Gondolat Kiadó – Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 2009. 97-98.

Makra Zsigmond: Lengyelül pedig tudni kell? Édes Anyanyelvünk, 2014/1. 7.

Pécs-Baranyai ismertető. Szerk. Kalotai László. Pécs, Dunántúl, 1934. 423-424.

Pécs Lexikon. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft, 2010. II: 204, 427-436. – Sikorski Tádé, Sikorski-Zsolnay Miklós, Zsolnay család, Zsolnay-gyár, Zsolnay Miklós, Zsolnay Kulturális Negyed, Zsolnay Mauzóleum címszavak.

Pilkhoffer Mónika: Pécs építészete a századfordulón 1888-1907. Pécs, Pro Pannonia, 2004. 29-30.

Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története. Budapest, Művelt Nép, 1954. 197.

Vízy László: Pártázatok káprázata. A Zsolnay-kerámia a századforduló építészetében és szobrászatában, Budapest, 2011. 78-83.

Szerző: Nagy Imre Gábor főlevéltáros