125 éve született Kocsis Mihály, a Pécsi Királyi Ítélőtábla utolsó elnöke

125 ÉVE SZÜLETETT KOCSIS MIHÁLY, A PÉCSI KIRÁLYI ÍTÉLŐTÁBLA UTOLSÓ ELNÖKE

Kocsis Mihály portréja

A pécsi ítélőtábla első korszakának utolsó elnöke nagy elődeihez hasonlóan meghatározó egyéniség volt, felkészült, hatalmas munkabírású, céltudatos és elhivatott, de jellemének szilárdságát és a munkájával, hivatásával kapcsolatos állhatatosságát már egy másik kultúrájú és eszmeiségű politikai korszak szolgálatába állította. Ahogy Blaskovich Istvánt, az ítélőtábla első elnökét 1890-ben egy új, nagy formátumú intézmény megteremtésére kérték fel, ugyanúgy Kocsis Mihály is híven és precízen teljesítette ennek az intézménynek pontosan hatvan évvel későbbi felszámolását. Karrierje sokáig elődeihez hasonló pályaívet mutatott, igaz, származása a polgári korszakban nem jogosította volna arra, hogy felsővezetői pozícióba jusson. A megváltozott politikai térben azonban ebből a hátrányból előnyt tudott kovácsolni, és az idők jeleit felismerve, a politikai vezetéssel együttműködve pályája kiteljesedhetett.

Kocsis Mihály Újdombóváron, Tüskepusztán született 1899. szeptember 5-én római katolikus családba. Édesapja gazdasági cseléd volt, gyalogbéres, később gazdasági magtáros. Középiskolai tanulmányait a dombóvári Királyi Katolikus Esterházy Miklós Nádor Főgimnáziumban végezte. Még az érettségi előtt, 1917 márciusában besorozták, és Ausztriában, majd az olasz fronton szolgált. 1918 novemberében került haza, és folytatta a gimnáziumot. Érettségijét végül színjelesen, 1921-ben tette le.

Felsőfokú tanulmányait a pécsi papnevelő intézetben kezdte meg, majd 1924 januárjában átiratkozott a pécsi egyetem jogi karára. Kitűnő tanuló volt, alapvizsgáit és szigorlatait kitüntetéssel rakta le.

Példás előmenetelét mutatja, hogy 1926-ban Jog és igazság című pályaművével ő nyerte el a Felső Oktatási Egyesület pályázatának 1.100.750 koronás jutalomdíját, melyet Vasváry Ferenc a jogi kar dékánja adott át neki.

Jogi diplomáját 1927-ben szerezte meg, majd 1928. február 10-étől bírósági közalkalmazotti státuszba került. Fogalmazó volt a pécsi törvényszéknél, s később az ítélőtáblán. Ekkor, az 1928-as év derekán, még joggyakornokként kötött házasságot Bugalla Máriával, egy falusi tanító leányával, akitől később két gyermeke született.

Félix Antal, a Pécsi Királyi Ítélőtábla akkori elnöke 1929. február 10-én joggyakornokká nevezte ki, és a pécsi királyi törvényszékhez osztotta be. Itt öt éven át működött tanácsjegyzőként, s egyben a pécsi Fiatalkorúak Felügyelő Hatóságának jegyzőjeként. Tanulmányait eközben is folytatta, és 1932 szeptemberében, Budapesten letette az egységes bírói és ügyvédi vizsgát. Továbbra is az igazságszolgáltatás szervezeti rendszerében maradt és 1933 júniusában bírósági jegyzővé, 1936 júniusában pedig bírósági titkárrá léptették elő. Még ugyanazon év novemberében Lázár Andor igazságügy miniszter felterjesztésére a kormányzó járásbíróvá nevezte ki Tamásiba, ahol mint büntetőbíró működött, majd néhány hónappal később Szekszárdon folytatta a pályafutását, ügyészként.

Tamásiba, majd Szekszárdra történt kinevezésének hivatalos kihirdetése a Tolna Megyei Ujság, illetve az Igazságügyi Közlöny hasábjain

1938-ban aztán visszarendelték a központba, és a pécsi ügyészségre nevezték ki, ahonnan alig egy évvel később, 1939. június 30-án a Pécsi Törvényszékre helyezték bírói státuszba.

Előbb pécsi ügyészségi, majd ugyanott törvényszéki bírói kinevezéséről tudósít az Igazságügyi Közlöny, illetve a Dunántúl

1939 nyarán egyetemi magántanári állásba habilitálták és az anyagi büntetőjog területén óraadó lett a jogi karon. Ez a kinevezés későbbi karrierje szempontjából kulcsfontosságúnak bizonyult.

A második világháború alatt – bírói státusza miatt – végig mentesítve volt a katonai szolgálat alól. 1944 őszén, a front közeledtére felesége és leánya Tabra költözött a rokonokhoz, és pár nappal a front pécsi áthaladása előtt ő is csatlakozott hozzájuk. Csak 1945 februárjában tértek vissza Pécsre. Az igazolóbizottsági procedúrán minden nehézség nélkül átesett, és az igazolás után 1945 augusztusában, amikor a bírók párttagságát már lehetővé tette az Ideiglenes Nemzetgyűlés, belépett a Magyar Kommunista Pártba, a fúzió után pedig a Magyar Dolgozók Pártjának lett a tagja. Az 1945. őszi, illetve 1947. augusztusi parlamenti választások alkalmával az MKP kerületi választási bizottságának elnöke volt. Mint önéletrajzában megfogalmazta: „egyedül az MKP az, amely az embert a maga munkájáért becsüli meg, és ez az a politikai forma, amely mellett a magyar nép jövőjét élheti, illetve, amelyben a történelmi fejlődés folytán jövőjét élnie kell”.

1945 májusától a pécsi népbíróság vezetését bízták rá, majd novemberben ítélőtáblai bírói kinevezést kapott.

Pécsi ítélőtáblai kinevezéséről, illetve az ötös népbírósági tanács elnökévé történő kinevezéséről is tudósítottak a lapok

Nem sokkal később, 1946. április 25-én a Pécsett felállítandó ötös népbírósági tanács elnökévé nevezték ki. Ekkorra már egyértelmű volt, hogy elköteleződése a párt felé, illetve a párt Kocsis Mihály irányában mutatott bizalma mindkét fél számára előnyös lehet. Az MKP-n belül hamar funkciót is kapott, 1946 szeptemberétől a két baloldali párt fúziójáig a jogász csoport vezetője volt. Makó Jenő 1947. augusztusi táblai előléptetésekor pedig a pécsi törvényszék élére helyezték.

Makó Jenő ítélőtáblai elnöki kinevezésével foglalhatta el a törvényszék elnöki pozícióját

(Dunántúli Népszava, 1948. aug. 7.)

Törvényszéki elnöki állásával párhuzamosan 1947 decemberétől a frissen megalakult pécsi munkásbíróság vezetését is ellátta. 1948 júliusáig vezette a törvényszéket, majd Makó Jenő kényszerű nyugdíjazása után a tábla elnöki székébe helyezték.

Ítélőtáblai kinevezése a Dunántúl 1948. július 6-i számában

Kocsis Mihály 1948. július 18-án történt ítélőtáblai beiktatásán elhangzott beszédekből sok mindent leszűrhetett a hallgatóság a jövőre nézve. Kocsis Mihály nem hagyott kétséget elvei tekintetében: „Mi, az ítélőbírák nem teszünk mást, mint a népakarat helyébe lépve ezt az akaratot valósítjuk meg az elénk vitt vitás esetekben, vagy akkor, amikor a népakarat a büntetési igényt akarja érvényesíteni az ellen, aki ennek a népakaratnak tudatosan ellenszegült. Ebben a nyilvánvalóan helyes szemléletben a bíróság nem más, mint a népi akarat kifejezője, és nem más, mint a törvényhozás és a kormányzat irányában azok számára hátvéd, kezesség arra, hogy azt, amit azok a népérdek szolgálatában helyesnek, követendőnek jelentenek ki, azt maradéktalanul hajtják végre.”

Világosan megkülönböztette a paradigmaváltás előtti bírói kar demokrácia-felfogását a jelen demokrácia-értelmezésétől: „Nem volt demokrácia az, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő, nem volt demokrácia az, ha a bíró rangra, állásra, születésre tekintet nélkül szolgáltatott igazságot. Ellenben demokrácia az, ha tudatosan vallja és éli és teszi, hogy a jogban szerves szolgálatában áll a népnek, az osztálya nem önjogú, nem önmagáért van, nem ön érdeket képvisel, demokrácia az, amikor a dolgozók nagy osztályának szerves tagjául éli, érzi magát, amikor egy a dolgozók rétegével, annak sorsával azonos, és amikor azok politikai útmutatását elismeri, azok vezetésének alárendeli magát; és amikor az azok által helyeselt társadalmi, állami formát alapul veszi és elismeri, amikor az azok által kiharcolt nagy demokratikus vívmányokat magáévá teszi.”

Részlet Kocsis Mihály teljes ülésen elhangzott beszédéből

Arató Jenő is megemlékezett naplójában Kocsis Mihály alakjáról: [Makó Jenő] „Utódjává 1948. július 5-én Dr. Kocsis Mihály pécsi törvényszéki elnököt nevezik ki. Kocsist már más fából faragták, mint Makó Jenőt. Nagy tudású, igen eszes ember, büntetőjogi egyetemi magántanár, tudását, képzettségét valamennyien respektáljuk. A Kommunista Párt tagja, s mint a párt exponense kerül a táblai elnöki székbe. Az ő táblai elnöksége alatt veszi kezébe a párt a hatalmat, s mint a párt exponense erélyes kézzel végrehajtja a bíróságnak a pártvonalba való állítását. A jelszó: a bíróság az osztályharc éles fegyvere – a bíróság polgári és büntető ügyekben hozott ítéleteivel harcol az egykori uralkodó osztályokhoz tartozók ellen, a kulákoknak kinevezett módos parasztok ellen, a kapitalistáknak kinevezett jobb iparosok ellen, s ezt a harcot Kocsis vezeti. […] Az ítélkezésnek harci eszközzé való lefokozása, az utasításra való ítélkezés a másfajta bíráskodáshoz szokott bírákban súlyos lelki válságot idéz fel, a legtöbb ember menekülne a bíróságtól, csak a kenyér, a család megélhetése tartja vissza a bírákat és kényszeríti őket arra, hogy belső lázadozásaik dacára csinálják a dolgukat úgy, ahogy megkövetelik tőlük. Kocsis bevezeti a politikai oktatást is: a szombatot kinevezi ’mozgalmi napnak’: reggel sajtóismertetés, vagyis a kommunista Szabad Nép cikkeinek taglalása, utána marxista ideológiából konferencia, melyet Kocsis maga vezet, havonta az anyagból vizsgáztatás. Felelünk mint az iskolás gyerekek.”

1948 szeptemberétől komoly szerepet vitt a pécsi közalkalmazotti szervezet pártutasításoknak megfelelő újjászervezésében. Tagja lett a közigazgatási pártszervezetnek, majd elnöke lett az 1949. március 14-én megalakult, „az elméleti és gyakorlati munkájukban egyaránt a leghaladottabb elméletet, a marxizmus elméletét” szem előtt tartó jogászokat tömörítő Magyar Jogász Szövetség pécsi csoportjának. 1949 őszétől tagja, majd elnöke lett a pécsi igazságügyi alapszervezetnek.

Politikai hitvallással is felér a Dunántúlban leközölt, Nagy József agyonveretése tárgyában Karácsony József ellen kiszabott elsőfokú bírósági ítélet súlyosbításakor megfogalmazott beszéde: „Azért vagyunk itt, hogy a nép igazságának érvényt szerezzünk. Az ítélőtábla jogászilag szigorú ítélete nem önmagáért van, hanem Nagy Józsefekért, akik eddig ki voltak szolgáltatva falusi kizsákmányolóiknak.”

Részlet a Dunántúli Napló 1949. szeptember 7-i tudósításából

1950-re a régről öröklött intézményi elnevezéseket megváltoztatták. A Magyar Népköztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 36. § (1) bekezdése az ítélőtáblákat kiiktatta az igazságszolgáltatás szervezetrendszeréből, és létrehozta az ún. felsőbíróságokat. „[Az] 1950-es év azzal köszönt ránk, hogy az ősi ’ítélőtábla’ és ’Kuria’ elnevezéseket megszüntetik, s átalakulunk ’Felsőbírósággá’, illetőleg ’Legfelső bírósággá’, s az ítéleteket a ’Népköztársaság nevében’ hozzuk. 1950. február 1-jével pedig bevonulnak a népi ülnökök a bíráskodásba.

Arató feljegyzései szerint azonban a népi ülnökök felbuzdulása és „pöröly” szerepfelfogása hamar elolvadt, „… s ha az ítélet nem olyan, mint amilyennek a Párt, illetőleg Kocsis akarja, minket vonnak felelősségre, mert a politikai követelményekről nem világosítottuk fel, s nem győztük meg a népi ülnököket, folyton tusakodnunk kell a népi ülnökökkel, hogy a kívánt ítéletet meghozhassuk” – íme a bírói függetlenség Kocsis Mihály féle értelmezése.

A felsőbíróság az alá rendelt igazságszolgáltatási fórumok felett felügyeletet gyakorolt, s ez alkalmat adott arra, hogy Kocsis Mihály végigjárja az illetékességi területéhez tartozó valamennyi járásbíróságot és törvényszéket, szakmai és politikai szempontból „lekáderezze” a bírói és segítői állományt, és bizalmas természetű jelentéseket tegyen az igazságügy minisztérium felé. Jó példa erre az 1950. november 11-én a kaposvári megyei bíróság munkatársainak felügyeleti vizsgálatáról készített jelentése, ami bepillantást enged a bírókkal szembeni megváltozott elvárásokba.

Részlet Kocsis Mihály Dr. Horváth Ernő kaposvári bíróról szóló káder-jelentéséből

Az 1949. évi Alkotmány 36. §-át módosító 1950. évi IV. törvény 4. §-a végül úgy rendelkezett, hogy a kettős fellebbviteli rendszert s ezzel a felsőbíróságokat 1950. december 31. napjával megszűnteti.

Január elsején megszűnik a pécsi felsőbíróság (Dunántúli Hétfő, 1950. december 25.)

Kocsis munkájáról és irányítási kompetenciáiról azonban nem mondott le az igazságügyi tárca.

Kocsis Mihály elnöki pozícióból való felmentése

1951. január 1-jétől a pécsi megyei bíróság elnökévé nevezték ki. Ugyanezen év szeptemberére azonban már megfelelő helyet találtak neki. Kocsis Mihálynak is köszönhetően az igazságszolgáltatási szféra átalakult, önálló véleményalkotástól vagy rendszerellenes magatartástól már nem kellett tartaniuk, a bíróságok megrostálása rendben lezajlott. 1950-re lehetőségük nyílt előre gondolkodni, és nem az adott, félig-meddig meggyőződéses vagy inkább megfélemlített bírói állományt, hanem a jövő bírói, jogászi nemzedékét formálni. A következő generáció jogásztársadalma pedig az egyetemeken nyerte el identitását. Kézenfekvő volt az akkor már évtizedes egyetemi oktatói múlttal rendelkező Kocsis Mihályt ebben a tisztségben megerősíteni, hogy meggyőződésével, személyes példájával és minden tekintélyével a jövő igazságszolgáltatási rendszerének működtetőit formálja. Így egyetemi tanári kinevezéssel a pécsi egyetem jogi karára került, ahol részt vett a jogi kar oktatóinak továbbképzésében is. A kart 1951-ben, illetve 1952 szeptemberétől 1956-ig dékáni feladatkörben is vezetette. Kutatási eredményei alapján 1957-ben megkapta az állam- és jogtudományok doktora tudományos fokozatot. 1970-es nyugdíjba vonulásáig tovább tanított az eljárásjog tanszékvezető egyetemi tanáraként. 1955-ben megkapta a Munka Érdemérmet, 1969-ben, utolsó aktív évében pedig a Munka Érdemérem arany fokozatát. Munkásságát az oktatási minisztérium és külön a marxista-leninista főosztály is dicséretben ismerte el.

Megítélése mindmáig kettős. Bírói felkészültsége és jogtudósi kvalitásai kétségen felül állnak, ugyanakkor töretlen az a határozottan elítélő hangnem is, amely a kommunizmus legsötétebb éveiben végzett büntetőbírói, bírósági vezetői és jogi kari dékáni tevékenységét jellemzi. 1970. december 5-én halt meg Pécsett.

Kocsis Mihály aláírása

Vértesi Lázár levéltáros

Szakirodalom

Antal Tamás: Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék. Doktori értekezés. Szeged, 2005.

Bencze János: Kényszerített bíró urak. A Pécsi Királyi Törvényszék és a Pécsi Megyei Bíróság történetéből 1915–1960. Pro Pannonia, Pécs, 2010.

Benke József: A Pécsi Királyi Ítélőtábla – Történeti tabló és zsánerkép „Hellász kék egétől a harangöntésig”. In: JURA 25. évf. 2019/2. 555–565.

Révész T. Mihály: A bírói függetlenség elvi és gyakorlati kérdőjelei a háború utáni Magyarországon (1944–1948). In: Jogtörténeti Szemle, XVIII. évf. 3. sz. 2020. 17–29.

Sajtó

Dunántúl, 1926. 4. 16. 4.; 1932. 9. 21. 4.; 1939. 7. 9. 3.; 1948. 5. 26. 5.

Dunántúli Hétfő, 1950. 12. 25. 2.

Dunántúli Népszava, 1946. 4. 25. 2.; 1948. 8. 7. 2.

Igazságügyi Közlöny, 1936. XLV. évf. 12. sz. 253.; 1938. XLVII. évf. 9. sz. 301.

Magyar Közlöny, 1945. 11. 16. 1.

Pécsi Napló, 1898. június 7. 7.

Tolnamegyei Ujság, 1936. 11. 7. 3.

Források

Kocsis Mihály portréja (wikipedia.hu https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Kocsis_Mih%C3%A1ly-D%C3%A9k%C3%A1n.jpg) (letöltés 2023. 3. 11.)

HU-MNL-BaVL-VII.1.a. 1948. El. XII. A/17. sz. ügyirat

HU-MNL-BaVL-VII.1.a. 1950. El. XII. A/46. sz. ügyirat

HU-MNL-BaVL-VII.1.a. 1950. El. I. A/12. sz. ügyirat

Vitéz dr. Arató Jenő naplója III. 1938 – 1977. 366–370. http://www.csongor6.fw.hu/Neus12/index2.htm (letöltés 2023. 3. 11.)