levéltártörténet

Az Országos Levéltár kutatótermének első freskója

magyar

Az 1756-ban létrehozott Archivum Regni alapjain, de tulajdonképpen új intézményként 1874-ben jött létre az Országos Levéltár. Az intézmény vezetői a kezdetektől arra törekedtek, hogy a levéltár új, önálló épületbe kerülhessen, eleinte azonban szándékaikat nem övezte siker.

Keresztes Csaba

A rendszerváltás vihara azonban nemcsak a gyártörténetírás fénykorát zárta le, hanem a legtöbb vállalatot, sőt gyakran azok irattárait is elsodorta, pedig ezekben az irattárakban kellett volna megőrizni a vállalatok legfontosabb (levéltárosi szakszóval: maradandó értékű) dokumentumait, hogy a jövőben - többek között - gazdaságtörténeti kutatásokat is folytathassanak bennük.

Keresztes Csaba

A korabeli levéltárosok munkája nagyon sokban hasonlított a maiakéra: különféle jogbiztosító iratokat kellett előkeresniük, és másolatban rendelkezésre bocsátaniuk a kérelmezők számára.A levéltárakhoz benyújtott igények többsége akkoriban is a korábbi anyagi juttatások, illetve a szolgálati idő kimutatására vonatkozó iratok pótlására irányult.

Pecz Samu hagyatéka

magyar
Pecz tanulmányait a József Műegyetemen kezdte, 1873-tól a stuttgarti műegyetemen, majd a bécsi képzőművészeti akadémián Theofil Hansen tanítványaként folytatta, végül a József Műegyetemen szerzett oklevelet. Hazatérése után, 1878-tól másfél évig részt vett Schulek Frigyes mellett a budavári Nagyboldogasszony-templom helyreállításában. Az 1880-as évek elején Hauszmann Alajos irodájában dolgozott.

Háborús károk a levéltárban

magyar

Az ostrom első három hete viszonylagos nyugalomban telt a levéltárban, a várbeli kormányzati épületekkel és lakóházakkal ellentétben a Bécsi kapu téri palotát egyetlen bombatalálat sem érte. A biztonsági fotókat már korábban átszállították a Nemzeti Múzeumba, ezzel csökkentve az esélyét annak, hogy egy esetleges katasztrófa bekövetkeztekor az eredeti iratokkal együtt őrizve azok is megsemmisüljenek.

Feliratkozás RSS - levéltártörténet csatornájára