A 16-17. század Európa-szerte nagy változást hozott a felsőfokú oktatásban. A mindinkább differenciálódó állami, helyi és egyházi igazgatási feladatok ellátásához képzett szakemberekre volt szükség. A katolikus és a protestáns felekezetek egyaránt arra törekedtek, hogy minél felkészültebb teológusokat, filozófusokat, jogászokat és természettudósokat neveljenek, akik a közösségek lelki vezetőjeként vagy a közhivatalok tisztviselőjeként készek és képesek a hitigazságok meggyőző közvetítésére is.

A protestáns diákokat a kollégiumokban készítették fel arra, hogy a külországi egyetemeken gyarpítsák tudásukat, a katolikus felsőoktatás rendszerét pedig a jezsuiták által 1599-ben összeállított Ratio Studiorum határozta meg. A lényegében egyetemi képzést nyújtó jezsuita akadémiákon a filozófiai és bölcsészeti alapképzést teológiai vagy jogi kurzus követte. Az alapozó képzés keretében az első évben logikát, a másodikban fizikát, a harmadikban metafizikát oktattak.

Az európai nevelést és oktatást meghatározó új eszmei áramlatok elsősorban arra helyezték a hangsúlyt, hogy a diákok a józan eszüket használva ismerkedjenek meg a külvilág jelenségeivel, megértsék a dolgok okát, és megtanulják tisztán és világosan megfogalmazni észleléseiket és gondolataikat.

A jezsuiták által vezetett iskolákban a 17. század folyamán még inkább a hagyományos nevelési elvek érvényesültek. A diákokat főként a klasszikus bölcseleti és természetismereti művek ismeretére oktatták. A középkori egyetemeken kialakult gyakorlat szerint a tanár az előre kiadott szakirodalom rendjében haladt végig az anyagon, a tanultak ismétlése és rögzítése céljából pedig vizsgavitákon vettek részt diákok.

Draskovich Pál tézislapja
Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai – Esterházy család hercegi ága – Pál nádor (P 125)

Aki a nagyszombati egyetemen baccalaureatust akart szerezni, az kinyomtatva vitára bocsátotta téziseit és négy tanár jelenlétében nyilvános vitán védte meg azokat. A vizsgán a vita tárgyánál jóval nagyobb szerephez jutott a vitakészség bizonyítása. Egy 1642-ben lefolytatott matematika vizsgán pédául arról folyt a vita, hogy Noé idejében mennyi víz árasztotta el a földkerekséget, egy fizika vizsga témája pedig az volt, hogy vajon babonás dolog-e a harangok meghúzásával védekezni a viharok ellen.
A többnyire díszes kivitelű, jobbára papírra, olykor pergamenre vagy selyemre nyomtatott tézislapokat kifüggesztették a vizsga helyszínén és elküldték a vizsgára meghívott vendégeknek.

Draskovich Pál tézislapján a logika tudományának tárgyát és hasznosságát fejtegető hat vizsgatétel szerepel. A tételeket Johannaes Zanger, a nagyszombati egyetem logika professzora állította össze.
A nyomtatvány alapanyaga bordó selyem, amelyre az egyetemi nyomda betűivel nyomtatták rá a szöveget, amelyet kézzel festett, gazdagon színezett virágdísz vesz körül. A girlandok között fent középen a Draskovich család címere, a címer fölött pedig a vizsgázó névbetűi C(omes) P(aulus) D(raskovich) láthatóak. Az Esterházy család levéltárában fennmaradt különleges kivitelű példány minden bizonnyal Esterházy Pál nádor számára készült, akivel a Draskovich család anyai ágon közeli rokonságban állt.
A vizsgázók a tézislap ajánlásában általában köszönetet mondtak patrónusuknak a támogatásért. Draskovich Pál dalmát eredetű, Győr és Vas megyében birtokos arisztokrata családból származván a maga költségén végezte tanulmányait, ezért Szűz Máriának, Magyarország patrónájának ajánlotta tézislapját.

Draskovich Pál további életpályájáról sajnos igen keveset tudunk, mivel a család levéltárát 1956-ban szinte teljesen megsemmisítette az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületében pusztító tűzvész. Annyi bizonyos, hogy 1687-ben még az egyetem hallgatója volt. 1692-ben, 24 éves korában házasságot kötött Erdődy Borbálával, és 1693. szeptember 9-én „az ez álhatatlansággal állhatatos halandó életnek arany fonalára függesztetett arany alma, tekintetes gróf trakostyáni Draskovich Pál, kit az irgalmatlan halál éles kaszájával a kedves és kellemetes megértségre jutott, legjobb s legszebb korában, élete arany fonaláról lemetszett…” befejezte földi pályafutását.

Fotó: Czikkelyné Nagy Erika