Franz Joseph Haydn 1732-ben született Rohrauban. Édesapja, Matthias Haydn bognármester műkedvelő hegedűs volt, aki barátaival otthonában gyakran muzsikált. A kis Haydn ilyen környezetben nőtt fel, s zenei tehetsége már korán megmutatkozott. Habár szülei papnak szánták, mégis beleegyeztek, hogy alig 6 évesen a hainburgi plébánia gyermekkórusában éneket és hangszeres zenét tanuljon. Innen emelte ki őt a Stephansdom karnagya, s így került Bécsbe, az akkor már országszerte híres fiúkórus szopránénekeseként.

1749-ben elvesztette hangjának szép szoprán csengését, s távoznia kellett a kórusból. Ez egyben a zeneiskolából való távozását is jelentette. Alkalmi munkákból élt, majd egy ismerősének köszönhetően ismerkedett meg Nicola Porporával, a kor leghíresebb itáliai operaszerzőjével és énektanárával. Európa leghíresebb operaénekesei mind Porporánál tanultak, aki az 1740-es években Mária Terézia meghívására ment Bécsbe. Haydn rövid ideig a mester segédje lett, zeneszerzést tanult tőle, s későbbi operái talán ennek a rövid időnek köszönhetik sikerüket.

Ebben az időszakban alkalmi munkákból tartotta el magát: kottát másolt, zenét oktatott, táncmulatságokhoz komponált zenét. Mivel több hangszeren is játszott, tanítványai száma egyre gyarapodott, s híre is egyre terjedt. Az 1750-es évek végére Haydn neve városszerte jól csengett, műveit is bemutatták.

1761-ben került az Esterházy család szolgálatába, előbb másod-, majd első karnagyként, s haláláig a hercegi család alkalmazottja maradt, bár 1802-től betegsége miatt már inkább csak komponált a hercegnek, s a karnagyi teendőket más látta el.

A szerződés
Családok , személyek, testületek és egyesületek iratai – Esterházy család hercegi ága – XVIII-XIX. századi családtagokkal kapcsolatos iratok (P 115) – VI/j

Szerződését – ekkor még a másodkarnagyi állásra – 1761. május 1-én írta alá Esterházy Pál Antal herceggel. A dokumentumból megtudhatjuk, hogy szerződtetésére azért került sor, mert Gregor Werner előrehaladott kora miatt már nem tudta egyedül ellátni szerteágazó feladatait. A herceg zenekara ugyanis igen nagy volt, és a karnagy feladatai sokrétűek: zeneszerzéstől kezdve a karmesteri feladatokon át a zenekarral kapcsolatos papírmunkáig mindent kellett csinálnia.

Haydn szerződésében kikötötték, hogy beosztottjaival, azaz a zenészekkel „nem bánhat brutálisan, hanem tisztelettel, nyugalommal, becsülettel közelítsen”, s mind személyét, mind beosztottjait köteles tisztán tartani, s a kapott uniformisban járni. Felhívta figyelmét a szerződés arra is, hogy a zenészek előtt ne jelenjen meg italos, piszkos, stb. állapotban, mivel ezzel elveszítheti előttük tekintélyét. Mindezekért évi 400 Ft fizetést kap negyedévenkénti részletekben, kosztot, vagy ha erre nem tart igényt, napi fél Guldent a koszt megváltására.

Pál Antal herceg nem sokkal ezután meghalt, utóda, Miklós herceg igazi zenekedvelő volt. Haydn hamarosan első karnaggyá lépett elő a zenekar élén plusz 200 Ft-os fizetésemeléssel.

Miklós herceg büszke volt zenekarára, estélyeinek fénypontja volt a zenekar előadása. Haydn zeneművei, szerzeményei ebben az időszakban a herceg ízlését, kedvelt műfajait tükrözik, hiszen főleg rendelésre írta darabjait. Az operaház megépítése után Haydnnak pl. operákat kellett írnia, de a herceg kedvenc műfaja a szimfónia volt. A zeneirodalom ennek köszönheti a több mint 100 Haydn-szimfóniát.

A fertődi kastély

A zenészek túlhajszoltságát jellemzi az az anekdota, mely Haydn híres Búcsú szimfóniájához kötődik: A zenekar tagjai igen régen voltak szabadságon, s maga a karnagy is fáradt volt már a túl hosszúra nyúlt báli szezontól. A szimfónia előadásakor egyszer csak felállt egy zenész, összecsomagolta hangszerét, eloltotta a kottatartó mellett álló gyertyáját, meghajolt a népes és meglepett közönség előtt, majd távozott. Azután a második, a harmadik, majd végül már csak az első hegedűs maradt. Az ő távozása után Haydn meghajolt a herceg felé, s kérte, engedje fáradt zenészeit pihenni. Miklós herceg nemcsak bőkezű és pompakedvelő volt, hanem megértő és jó humorú kegyúr, a zenészek szabadságot kaptak.

1790-ben, Miklós herceg halála után Haydn Londonba utazott, ahol zenéje, főleg a szimfóniái, igen nagy népszerűségnek örvendtek. Angliai tartózkodása valóságos diadalút volt. A király állást ajánlott neki, de Haydn 30 évi hercegi szolgálat után szabadságra vágyott, s az ajánlatot elutasította. Londonban ismerkedett meg közelebbről az oratórium műfajával, s később ő maga is megpróbálkozott vele. Két híres oratóriumát, a Teremtést, és az Évszakok-at már Bécsben írta, s itt mutatták be, hatalmas sikerrel. Az angliai útnak köszönhető a később írt Londoni szimfónia is. Hazatérte után Bécsben telepedett le, zeneszerzés mellett tanítással is foglalkozott, rövid ideig többek között Beethoven is tanítványai közé tartozott. 1809. májusában halt meg. Halálakor Bécs városa ostrom alatt állt: falai előtt Napóleon várakozott csapataival. Temetése idejére Napóleon, tisztelete jeléül, fegyverszünetet rendelt el, hogy a nagy zeneszerzőt nyugalomban kísérhessék utolsó útjára. Temetése az ostrom miatt igen egyszerű keretek között zajlott.

Az Esterházy család később engedélyt kapott rá, hogy a holttestet Kismartonba szállíthassák. A sír felnyitásakor derült ki, hogy a koponya hiányzik. A nyomozás megállapította, hogy a koponyát egy bécsi orvos lopta el, aki a zsenialitás jeleit akarta tanulmányozni híres emberek koponyáján. Az Esterházy család mindent megtett annak érdekében, hogy visszaszerezze Haydn koponyáját, ami végül sikerült is nekik, így ma Haydn csontjai sértetlenül, teljes egészében pihenhetnek sírjukban.

Legfontosabb forrásom zenetanárom, Ágoston Pálné Margit tanárnő volt, aki igen szerette Haydnt és a zenéjét, s szeretetét tovább adta tanítványainak. Köszönet érte.

Fotó: Czikkelyné Nagy Erika