Jelenlegi hely

Habsburg Ottó és a magyar emigráció (1948–1958)

Szerző: G. Vass István
2011.07.15.
A Magyar Országos Levéltár jó néhány dokumentumot őriz Habsburg Ottóról, a királyi család tagjáról, szépszámmal akadnak azonban a levéltárban a későbbi politikustól származó iratok is. Néhány ilyen levél közzétételével tisztelgünk előtte. Ezt azért is kötelességünk megtenni, mert húsz éve, az iratok levéltárba kerülésekor ő maga is fontosnak tartotta, hogy ezek a források az emigráció múltja iránt érdeklődők rendelkezésére álljanak.

 A nyugati magyar emigrációban 1948 táján egyre erőteljesebben nyilvánult meg az a törekvés, hogy a sok szétaprózott, és egymással is vitatkozó-hadakozó politikai csoportosulás mérsékelt elemeit összefogva egy, az emigráns politika lehetőségeit és feladatait reálisan meghatározó, a szélső jobboldali, illetve a radikális baloldali törekvésektől egyaránt elhatárolódó egységes szervezetet hozzanak létre. Habsburg Ottó nemzetközi ismertségén, tekintélyén és kapcsolatrendszerén túl a célokat illető határozott állásfoglalásával járult hozzá ennek az egységesülési folyamatnak az előrehaladásához.

Az egységesülés előfeltételeként közös alapot, kiindulási pontot kellett találni a további politizáláshoz. Teljesen egyetértett azzal, hogy az emigráció egységesülése csakis a Magyarországon 1945 után végbement demokratikus változások elfogadása alapján történhet meg. Ez sokak számára – így bizonyára az egykori trónörökös számára is – súlyos döntést igényelt. Nem kevesebbet jelentett ugyanis, mint az 1945-ös választások törvényességének és a köztársasági államformára történt áttérésnek az elfogadását, a tulajdont érintő rendelkezések közül pedig a földreform tudomásulvételét.

Habsburg Ottó és felesége az 1950-es években

Báró Bakach-Bessenyey György (1892-1959), a Kállay-kormány korábbi berni követe – akinek legfőbb megbízatása 1943/44 fordulóján az amerikaiakkal folytatott béketapogatózó tárgyalás volt –, már 1947-ben felkereste Habsburg Ottót, aki viszont még ugyanabban az évben felvette a kapcsolatot Varga Bélával (1903-1995), az 1945-ben választott Nemzetgyűlés néhány hónappal előbb Nyugatra menekült elnökével is. Eckhardt Tiborral (1888-1972), a Horthy megbízatásával már a háború előtt az Egyesült Államokba távozott politikussal a főhercegnek régebbről eredő kapcsolatai voltak. Ők hárman voltak azok, akikkel az emigráns magyar politikusok közül a legintenzívebb kapcsolatot tartotta, és akiken keresztül segítette-befolyásolta az 1947 novemberétől szerveződő, és 1949-1957 között a magyar emigráció legjelentősebb szervezeteként működő Magyar Nemzeti Bizottmány tevékenységét.

A Magyar Nemzeti Bizottmány közel 100 tagot számláló tanácskozó testület – kvázi nemzetgyűlés – volt. Tényleges működést azonban csak a szűkebb testület, a Végrehajtó Bizottság („emigráns kormány") fejtett ki. Elsősorban az USA kormányától kapott ehhez erkölcsi és anyagi támogatást, de más nyugati kormányok, illetve nemzetközi szervezetek is segítették. A Végrehajtó Bizottságnak 1950-ben 13 tagja volt, akik személyükben is jól reprezentálták a szervezet koalíciós jellegét. Az elnöki tisztet Varga Béla töltötte be, mint aki Magyarországról történt távozásakor a legmagasabb közjogi tisztséget viselte. A Végrehajtó Bizottságban helyet kapott Eckhardt Tibor, a Kisgazdapárt háború előtti vezére, egyben Horthy kormányzó bizalmasa, Bakach-Bessenyey György volt követ, továbbá Közi Horváth József és Fábián Béla, mint az 1939-es parlament tagja, illetve az 1945 után szerepet vállalt kisgazda politikusok közül Auer Pál és Nagy Ferenc, a szociáldemokraták közül Peyer Károly és Dombay János, a Szabadság Pártból Nagy Vince és Sulyok Dezső, a Függetlenségi Pártból Pfeiffer Zoltán, végül pedig Barankovics István, a Demokrata Néppárt volt elnöke. Ennek a sokszínű, sokféle indíttatású és sokféle felfogású politikusból álló szervezetnek az egyben tartására, és lehető legszélesebb nemzetközi elismertetésére törekedett tehát Habsburg Ottó az 1940-es évek végén és az 50-es évek első felében.

 

Habsburg Ottó levelei Bakach-Bessenyey Györgyhöz; 1948. augusztus 20., 1950. február 25.
Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai – Családi fondok, levéltárak – Személyi fondok, hagyatékok Bakach-Bessenyey György hagyatéka (P 2066) – 25. tétel


 

A Londonban, 1948. augusztus 27-én, illetve az American Airlines gépén 1950. február 25-én keltezett levelek a Nemzeti Bizottmány nemzetközi elismertetése érdekében tett erőfeszítéseit tükrözik. A korábbi levél tanúsága szerint 1948-ban még erősen bizakodott abban, hogy a magyar emigráció akkoriban létesült csúcsszervét emigráns kormányként fogják elismerni a nyugati hatalmak. Ez a várakozás azonban irreálisnak bizonyult, hiszen ehhez a nyugati államoknak meg kellett volna vonniuk a bizalmat a budapesti kormánytól, azaz meg kellett volna szakítani a diplomáciai kapcsolatokat. Ilyen elismertségre még a jóval nagyobb múlttal és tekintéllyel rendelkező lengyel emigráció sem számíthatott. 1950-ben írt levele – noha sokan, köztük Habsburg Ottó és a magyar emigráció legtöbb vezetője is úgy ítélte meg, hogy az emberiség a III. világháború küszöbén áll - már reálisabb felfogást tükröz. A hangsúlyt ekkor annak elérésére helyezte, hogy az amerikai kormány legalább egy olyan gesztussal legalizálja a szervezetet, amely háború esetén alapot ad exil kormányként való elismerésére.

Az 1948. augusztus 27-i dokumentum a fentieken túl, az emigráció ügyeinek figyelemmel kísérése, előmozdítása terén gyümölcsöztetett fáradhatatlan szervezőkészségét is tükrözi. Az 1950. március 2-án keltezett levél, amelyben Bessenyeyt, Varga Bélát és Eckhardt Tibort rövid washingtoni tartózkodása alatti megbeszélésre hívja, bizonyítja, hogy a Bizottmány ügyét mennyire fontosnak tartotta.

 

Habsburg Ottó levelei Bakach-Bessenyey Györgyhöz; 1950. március 2., 1957. szeptember 19.
Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai – Családi fondok, levéltárak – Személyi fondok, hagyatékok Bakach-Bessenyey György hagyatéka (P 2066) – 25. tétel


 

Habsburg Ottó és Bakach-Bessenyey György levelezése általában magyar nyelven folyt. Előfordult azonban, hogy nem állt rendelkezésére olyan segítőtárs, aki magyar nyelven tudott gépelni. Ilyenkor vagy saját kezűleg, tintával írta meg a levelet, vagy németül diktálta gépbe a szöveget. Érdemes megjegyezni, hogy Bakach-Bessenyey a német nyelvű levelekre is minden esetben magyarul válaszolt, ami mutatja, hogy érintkezésüknek ez volt a természetes formája. Az 1957. szeptember 19-én kelt dokumentum fejléces levélpapírjára is érdemes figyelni. Az 1950-es években Habsburg Ottó még olyan levélpapírt használt, amelyen az osztrák császári és a magyar királyi korona rajza szerepel. A levélpapír fejlécéről később ezek a szimbólumok elmaradtak.

 

Bessenyey Ferenc és Habsburg Ottó 1991-es levélváltása az iratok levéltárba adásával kapcsolatban
Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai – Családi fondok, levéltárak – Személyi fondok, hagyatékok Bakach-Bessenyey György hagyatéka (P 2066) – 25. tétel

 

 

Bakach-Bessenyey György nem csupán Habsburg Ottóval, de az emigráció további mintegy 25 jeles képviselőjével folytatott – elsősorban mint a Magyar Nemzeti Bizottmány „külügyi igazgatója" – intenzív levelezést. Ezen túl megőrizte berni követi működésének és tárgyalásainak, továbbá a Követi Bizottság, illetve a Nemzeti Bizottmány legfontosabb dokumentumait is. 1959-ben bekövetkezett halála után irathagyatékát fia, Bakach-Bessenyey Ferenc őrizte tovább. Ő éppen akkor vonult nyugdíjba, amikor Magyarországon a rendszerváltozás zajlott. Itthoni tájékozódása után úgy döntött, hogy apja irathagyatékát (15 levéltári doboz, 1,8 iratfolyóméter) a Magyar Országos Levéltárnak adományozza. A levelek írói, illetve a bennük említett személyek többsége akkor már nem élt. A még élők közül egyedül Habsburg Ottót tartotta szükségesnek megkérdezni, hogy hozzájárul-e leveleinek átadásához. A politikus a fent idézett levelek felfogásával összecsengő választ küldött: „Igen örülök, hogy édesapja iratai hazakerülnek, mivel jó, ha otthon is tudják, mi minden történt külföldön Magyarország érdekében. Természetesen az én leveleimet is átadhatja, hisz elvégre ezek ma már a magyar történelem egy részét képezik."

Ennél fogva tehát a Magyar Országos Levéltárnak külön „személyes" oka is van arra, hogy az elhunyt Habsburg Ottó emléke előtt fejet hajtson.

 

Habsburg Ottó két levelének átírása, illetve fordítása

 1950. február 25.

Kedves Bessenyey báró!

A lapokból látom hogy a szakadás a B.pesti rendszerrel várható.
Ha lehet, ez a pillanat hogy a MNB [Magyar Nemzeti Bizottmány] elismerését elérjük.
De ha ez nem lenne lehetséges, legalább azt kellene elérni, hogy levélváltás legyen a MNB és a State Department között. A MNB mint a nemzeti akarat képviselője disszociálja [elválasztja] a nemzetet a mostani rendszertől. Ha lehet el kellene érnünk hogy a State Department viszonválaszában kijelentse, hogy a szakadásért nem a nemzet felelős hanem a külföldi nyomás által ráerőszakolt rendszer. Szóval Amerika nem szakít a magyarsággal, hanem csak a budapesti uzurpátorokkal [jogbitorlókkal]. Ez pro futuro igen fontos lenne és jogbázist adna egy háborús elismerésre.
Remélem hogy Degenfeld gróf már informálta Önt washingtoni tartózkodásom napjairól, Önt azonnal szeretném látni.
Fogadja a legszívesebb üdvözletemet
Ottó 

 

 

Hindenburgstrasse 15.
Pöcking b. Starnberg
(Oberbayern)
1957. szeptember 19-én
Telefon: Feldafing 379

 Kedves Bessenyey báró,

 hálásan köszönöm szeptember 16-án kelt levelét, valamint ahhoz csatolt híradását a Nemzeti Tanács [Magyar Nemzeti Bizottmány] soron kívüli üléséről, és a Rabnemzetek Közgyűlésén tartott kitűnő beszédének szövegét. Nagyon hálás vagyok Önnek, hogy ily módon tájékoztatott.
Pesszimizmusa remélhetőleg mégsem fog beigazolódni és lehet valami elfogadható megoldást találni.

Szívélyes üdvözlettel:
Ottó

Utolsó frissítés:

2015.08.11.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges