Jelenlegi hely

Ferenc-csatorna megnyitása

Szerző: Török Enikő
2013.03.27.
1802. május 2-án adták át a forgalomnak az uralkodóról elnevezett, a Dunát a Tiszával összekötő, hajózható Ferenc-csatornát.

A Monostorszeg (Bački Monoštor) és Bácsföldvár (Bačko Gradište) közötti csatornát Kiss József (1748–1813) és Kiss Gábor (1751–1800) tervezte. Kiss József az 1770-es évektől kamarai mérnökként dolgozott a Duna mentén, különböző vízrendezési, folyószabályozási és mocsár-lecsapolási munkákat végzett. 1786-ban tervet készített a Szivác (Sivac) környéki mocsarak lecsapolásáról, ekkor elvégezte a Duna és Tisza, Apatin és Bácsföldvár közötti terület szintezését is. 1790-ben öccsével, Kiss Gáborral megkezdte a vidék felmérését egy hajózható csatorna megtervezése céljából.

 

 

S 11 – Kormányhatósági fondokból kiemelt térképek – Kamarai térképek – No. 668.


Az uralkodó, I. Ferenc (1792–1835) engedélyezte a csatorna megépítését és 1792. június 11-én a két fivér egy részvénytársaságot hozott létre „Ferenc-csatornai kir. szabad hajózási társaság” néven. 1793-ban megindultak a munkálatok. 1794 folyamán Peter Weidmann térképezte azokat a településeket, ahol a tervezett csatorna áthaladt, és feltüntette a kisajátítandó területeket. 1797-re elkészült a Dunától Sztapárig (Stapar) húzódó szakasz. A költségek nagymértékű emelkedése és a munkának a tervezett időn túl való meghosszabbodása miatt a társaság a Kiss-fivérek helyett Heppe Szaniszló († 1809) vízépítő-mérnököt, a Vízi és Építészeti Főigazgatóság vezetőjét bízta meg a munkálatok irányításával, de így is csak öt év múlva, 1802-ben tudták megnyitni a csatornát. A csatornának köszönhetően 227 kilométerrel rövidebb vízi úton jutott el az erdélyi só és a bánsági gabona a nyugati piacokra.

 
 
 

 S 11 – Kormányhatósági fondokból kiemelt térképek – Kamarai térképek – No. 783/2.

 

 

 

S 12 – Kormányhatósági fondokból kiemelt térképek – Helytartótanácsi térképek – Div. XIII. – No. 536.

Utolsó frissítés:

2015.08.11.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges