Abszolutizmuskori Levéltár - Magyar Királyi Udvari Kancellária - Elnöki iratok (D 185) - No. 64.  A Magyarországon 1860 végén tapasztalt politikai enyhülés, amelyet leginkább az 1860. október 20-án kibocsátott októberi diploma jelzett az uralkodó, I. Ferenc József részéről, várakozással tette teljessé az 1861. évet. „Az 1861-i esztendő a magyar nemzeti élet újraébredésének az esztendeje. [...] 1861-ben tüntetésképpen az úri osztályok férfi- és asszonytagjai is a magyar nép ruháját vették magukra. A férfiak fejeikre tollas kalapot tettek, dúsan zsinórozott atillát, vitézkötéses magyar nadrágot és sarkantyús csizmát öltöttek. [...] A kisasszonyok fejeit a gyöngyökből készült párta ékesítette, míg az asszonyok félredobva a Bach-korszaki kalapot, elővették a régi magyar módra készült fejkötőt. A derekat a pruszlik takarta, a karokat pedig a két vállnál szép fehér csipkés ingváll. Azután következett egy óriási nagy karimájú abroncskészülék, az úgynevezett krinolin, melyre vették föl azután a szoknyát."

Ilyen légkörben került sor az októberi diplomát követően az uralkodó második, kezdeményező jellegű lépésére: ez volt az úgynevezett februári pátens. Ezt az uralkodó 1861. február 26-án bocsátotta ki, immár annak tudatában, hogy az októberi diploma széleskörű elutasításba ütközött, így azzal kapcsolatos elképzelései dugába dőltek, azok feltétlen módosításra szorulnak. A pátens egy Bécsben ülésező, kétkamarás összbirodalmi gyűlést hirdetett meg, ennek hatáskörébe utalva a törvényhozói jogokat. Ez az összbirodalmi gyűlés a tervek szerint felette állt a tartományi gyűléseknek, ami azonban Magyarország szempontjából döntő volt, az újra összehívandó magyar országgyűlésnek is. Emellett, akárcsak az októberi diploma esetében, a császár kezében maradt a két rendkívül kényes terület, a külügy és a hadügy teljes irányítása. Az összbirodalmi gyűlés alsóházába ugyanakkor az egyes országgyűlések küldtek volna képviselőket, ami mindennél világosabban jelezte az alá- és fölérendeltségi viszonyokat. A 343 összbirodalmi képviselői helyből a pátens Magyarországnak összesen 85-öt juttatott volna, ehhez jött volna még Erdély 26 és Horvát-Szlavónország 9 küldötte. A februári pátens ebben a formában végső soron ugyanarra a sorsra jutott, mint „elődje"" az októberi diploma: elsősorban a magyarországi ellenállás miatt meghiúsultak a benne foglalt elképzelések, sőt azok voltaképpen még tárgyalási alapnak is kevésnek bizonyultak. A magyar politikai gondolkodás számára teljességgel elfogadhatatlan volt ugyanis, hogy a magyar országgyűlést bármilyen formában egy összbirodalmi gyűlés alá rendeljék.

A februári pátens annak ellenére, hogy a benne foglaltak végül mégsem valósultak meg,  az 1867-es kiegyezéshez vezető út egyik fontos mérföldköve volt.