Az Országos Levéltár eredeti címereslevél-gyűjteményének (MNL OL R 64 - 1. tétel) feldolgozása során akadtunk rá egy több szempontból is figyelemre méltó oklevélre (No. 203.). A függőpecséttel megerősített armális 1618. április 10-én, Bécsben kelt és benne II. Mátyás magyar király (1608-1619) Borsod, Torna és Gömör vármegyék közbenjárására, közelebbről meg nem határozott érdemei elismeréseképpen Czeglédy Györgynek, valamint fiainak, Györgynek és Jánosnak magyar nemességet és címert adományoz. A szöveg alatt állnak a királynak és a kancellárnak, Lépes Bálint nyitrai püspöknek az oklevelet hitelesítő saját kezű aláírásai, az egész ügyet intéző kancelláriai titkár - ekkoriban Ferenczffy Lőrinc - kézjegye azonban ismeretlen okból hiányzik. Az oklevelet 1619. január 9-én Borsod vármegye Aszalóban tartott közgyűlésén id. Szirmay Pál alispán, valamint Szendy János, Szirmay Mihály és Lapos János szolgabírák jelenlétében hirdették ki. Az újonnan kapott nemesség ezáltal emelkedett jogerőre.

Az egyik érdekességet maga az adományozott címer adja, ábrájának szokatlanságával. A festményen látható címer a következő: kék pajzs jobb alsó és bal felső sarkaiból felhők gomolyognak elő, melyekből egy-egy vörös, illetve bíbor ruhás emberi kar nyúlik ki. A jobb alsó a markolatánál fogva tart egy szablyát, a vérző bal felső pedig pengéjénél megragadja azt, s így küzdenek egymással. A koronás csőrsisakból egy harmadik, szintén vörös ruhás kar nyúlik ki függőlegesen, amely vérző markában pengéjénél fogva emel a magasba egy szablyát.

Czeglédy György, mint a korszakban, a törökkel való állandó küzdelem korában annyian, valószínűleg hadi érdemeiért kapta az adományt, s így feltételezhetjük, hogy a címer ábrája is a harc hevében történt eseményt örökíthet meg, esetleg azt, hogy egy bajtársa életét saját testi épségével nem törődve mentette meg. Erre azonban semmilyen biztos adatunk nincsen.

Az oklevél igazán különleges - s talán művészettörténeti szempontból sem érdektelen - része azonban a mára teljesen felismerhetetlenné deformálódott függőpecséthez egyértelműen utólag készített, mindkét oldalán domborműves, vékony fémlemezből kialakított pecséttok.

Egyik oldalán körbefutó kagylós keretben az ostromlott Bécset déli irányból mutató látkép látható, felette a következő felirattal: „BELAGERT. D. 14. IUL. ENSEZT. D. 12. SEPT. 1683.", azaz „körülzárva július 14. napján, felszabadítva szeptember 12-ik napján, 1683-ban". A háttérben az olaszbástyás erődítmények mögött látszik maga a város, melynek épületei közül, középtől kissé jobbra kiemelkedik a Stephansdom karcsú tornya, a baloldali nagyobb épülettömb pedig valószínűleg a Burg. A falak előterében az ágyútűz füstpamacsai között felvonuló oszmán csapatok ábrázoltatnak, középen legelöl, a tetejükön félholddal díszített oszmán sátrak közt pedig egy lovast láthatunk, aki talán a sereg vezére, az 1683. évi hadjáratot és az ostromot kitervelő és levezető Kara Musztafa pasa (1634/35-1683), IV. Mehmed szultán (1648-1687) nagyvezírje. Az Oszmán Birodalom ezen hadjáratának, egyben utolsó nagyobb hódítási kísérletének eredményéről már a pecséttok másik oldala szól.

A másik oldal az elsővel azonos keretben egy kavargó harci jelenetet ábrázol, melyben három lovas küzd egymással. Középen, szembefordulva egy tollas kalapos, parókás nyugati, német vagy osztrák katona bal kezében lova kantárját, jobb kezében pedig talán egy pisztolyt tart, melyet éppen rásüt az őt kivont szablyával támadó kaftános, turbános törökre. Balról szintén a törökre ront egy harmadik katona, akinek ruháját derékban öv fogja össze, fején karimás fejfedő, nyerge előtt pedig egy tarsoly látható, s aki talán lengyel lehet. A kép német nyelvű, rímes körirata a következő: „POL. KRIGT. STARNB. SIGT. GR. VEZIR. LIGT. A. 1683. D. [1]2. SEPT.", ami magyarul nagyjából így adható vissza: „a lengyel ellenszegül, Starhemberg diadalt ül, a negyvezír menekül, az 1683. évben, szeptember 12. napján.". A kép és a körirat együtt minden bizonnyal a megadott napon lezajlott kahlenbergi csatára utal, melyben a gróf Ernst Rüdiger von Starhemberg (1638-1701) védelme alatt álló Bécset már nyár közepe óta ostromzár alatt tartó török hadakat elsöpörték az egyesült birodalmi és lengyel csapatok, melyeket Lotaringiai Károly herceg (1643-1690) és Sobieski III. János lengyel király (1674-1696) vezetett. A győzelem hatalmas jelentőségű volt, mivel ennek hatására jött létre 1684-ben a Szent Liga, amelyben az európai országok összefogtak az Oszmán Birodalom Európából való kiszorítására, s amely végül sikeresen kiűzte az oszmánokat Magyarországról is.

Felvetődik a kérdés, hogy egy 1618-ban kiadott címereslevélre hogyan s miért kerülhetett az 1683. évi bécsi hadieseményeket mintegy emlékérem módjára ábrázoló pecséttok? A függőpecséteket úgy erősítették az oklevélre, hogy a pergamen visszahajtott alsó szélén vágott kis lyukakon átfűzték a zsinórt, majd a két szabadon lévő végét összefogták, és arra öntötték a pecsétviaszt, amelybe azután a pecsétet nyomták. Ezáltal megakadályozták, hogy a zsinórt a pecsét feltörése nélkül ki lehessen fűzni az oklevélből, azaz így nem lehetett levenni, vagy kicserélni a pecsétet. A szóban forgó pecséttok - mint a pecséttokok általában - úgy van kialakítva, hogy a peremén vágott lyukakon átvezetve fut rajta, illetve a benne lévő viaszpecséten keresztül a zsinór. Így nem lehet a pecsétre utólag tokot tenni anélkül, hogy azt összetörve kiszabadítanák a zsinórvégeket. Az eredetileg az oklevélre függesztett pecsét átmérője ráadásul három-négy, vastagsága pedig egy centiméterrel nagyobb lehetett a jelenleginél, tehát a tok mindenképpen csak a pecsét sérülése után kerülhetett rá. Ezek alapján az történhetett, hogy az eredeti pecsét összetört, vagy összetörték, az így szabaddá lett zsinórt átfűzték az elkészített tokon, majd a sárga és a vörös pecsétviaszból valamennyit visszaöntöttek, ami megmagyarázza a pecsétábra teljes hiányát és a viaszkorong vékonyságát is.

A domborművek stílusa alapján a tok nem sokkal az ábrázolt esemény, tehát 1683 után készülhetett, legkésőbb talán a 18. század első felében. Az, hogy a megadományozott Czeglédy család leszármazottai készíttették volna, nem valószínű, mert a pecsét tönkretételével hiteltelenné és érvénytelenné vált az armális és a benne foglalt címer- és nemességadomány. Ha pedig valaki más, nem családtag tette, mi oka lehetett erre nagyjából egy évszázaddal az adományozás után? Mi oka lehetett bárkinek, hogy egy érvénytelenné vált oklevél teljesen tönkrement - vagy tönkretett? - pecsétjének ilyen finom kidolgozású tokot készíttessen? Mivel az oklevél mellett nincsenek további, a családdal kapcsolatos iratok, s egyik, a családtörténeti szakirodalomból ismert Czeglédy családdal sem azonosíthatók a címerszerzők, sajnos nem valószínű, hogy e kuriózum keletkezésének okait és körülményeit valaha megismerhetjük.