Jelenlegi hely

A Szent Nőtlenség Társaskáptalan oklevele

Szerző: Sunkó Attila
2011.04.06.
A baráti asztaltársaságként működő Szent Nőtlenség Társaskáptalan Pettkó Bélát, az Országos Levéltár levéltárnokát 1894-ben megkötött házasságakor díszes oklevéllel a belső tagsága alól feloldozta, és a kiérdemesült tagok közé sorolta.

Ez a figyelemre méltó oklevéltani különlegesség tulajdonképpen egy igen régi irodalmi műfaj, a paródia, azaz egy hétköznapi esemény fennkölt stílusban történő leírása, amely méltóképpen állít emléket a magyar levéltártörténet egyik fénykorának, a 19–20. század fordulójának. Az oklevél mind külső mind belső tulajdonságait tekintve egyrészt őrzi a középkori oklevéladás nemes hagyományait, másrészt számos attól eltérő, egyedi megoldást alkalmaz. Az oklevél típusa kiváltságlevél (litterae privilegiales), azon belül adománylevél (litterae donationales). Anyaga hártya, terjedelme 6 oldal, mérete 28 × 33 cm, kötése vörös bársony, rózsaszín selyemszalagokkal átkötve. Díszítő elemként említendő a kézzel vörös, kék, arany, ezüstszínnel festett „M” kezdőbetű (initiale), az oklevéladó neve és címe (intitulatio) arannyal. A szövegben az adományos neve kék háttérben kiemelve, vörös díszes növényi díszítéssel keretezett arany betűkkel szerepel. Az oklevélrészek elválasztására kiemelés (rubricatio) szolgál. 

Az oklevél elején látható életkép

Az adománylevelekben eléggé szokatlan színes, kézzel festett életkép csúcsán az adományt nyerő Pettkó Béla fényképe látható. Alatta a festett kép a törzshelyén, az asztal körül üldögélő, borozgatva ünneplő társaságot, a Szent Nőtlenség Társaskáptalan 12 aláíró tagjából 10 főt ábrázol. Az arcok nem túl egyéniek, ám a jobbjában vörösborral töltött pohárral köszöntőt mondó személy lehet Illéssy János nagyprépost (praepositus maior), a kiadó Szent Nőtlenség Társaskáptalan feje. Tőle jobbra, akire a köszöntőt mondja, a megadományozott ünnepelt, Pettkó Béla.

Az adományozott – alsópetőfalvi PETTKÓ BÉLA
 
 

A család 1650. február 24-én Bécsben III. Ferdinánd magyar királytól kapta nemességét. Pettkó Béla édesapja, Pettkó Lajos lugosi ügyvéd 1850-ben vette feleségül Szilágyi Katalint, tőle 1863-ban született Béla fia, aki a román nyelvet dajkájától sajátította el. 1867-ben, édesapja halála után anyai nagyszüleihez költöztek Nagykőrösre. A gimnáziumot már Budapesten végezte, itt kezdte meg egyetemi tanulmányait is a Bölcsészettudományi Karon. 1884-ben Bécsbe került ösztöndíjasként az Institut für Österreischische Geschichtsforsungba, majd 1885–1886-ban Olaszországba, Capestranóba. Olaszországi tartózkodása, az olasz nyelv és kultúra magas fokú megismerése hatására – kutatott a Vatikáni Levéltárban is – református vallásáról római katolikusra tért át. 1885-től állt az Országos Levéltár alkalmazásában. 1893-ban ismerte meg a Móron, szüleinél lakó egbelli és körmendi Körmendy Bettyt, akivel 1894. február 26-án, vagyis az oklevél kiadásának napján kötöttek házasságot a Krisztinavárosi templomban. 

Életében 1903-ban tragikus fordulat állt be. Meghalt ugyanis főnöke és támogatója, Pauler Gyula. 1904-ben, Óváry Lipót főigazgatósága alatt Csánki Dezső követelésére kipattant a Pettkó-ügy. A minisztérium vizsgálatot indított, ám Pettkó egyelőre megúszta a büntetést. Folytatás 1910-ben, Nagy Gyula főigazgatósága alatt  következett, amikor azzal gyanúsították, hogy pénzért hamis okleveleket szolgáltatott ki. Új vizsgálat indult, amelyet Csánki vezetett. Pettkót a vizsgálat idejére felfüggesztették állásából, majd a minisztérium által lefolytatott fegyelmi eljárás után immár Csánki Dezső főigazgatósága alatt 1913 elején el is bocsátották az Országos Levéltárból.

Ekkor teljes és végleges pályamódosításra kényszerült. 1918-ban elvégezte az erős- és gyengeáramú villanyszerelői tanfolyamot, belépett a Vasas Szakszervezetbe, 1919 elején a 16. sz. Helyőrségi Katonai Kórházban helyezkedett el villanyszerelőként. Innen 1919 őszén távolították el mint „megbízhatatlant”, mivel a Tanácsköztársaság idején, felsőfokú végzettségére tekintettel, a Kórházi Gondnokság irodáján dolgozott. Ezután örökségéből, egy rákosszentmihályi ingatlanból élt, majd 1933-ban „vagyontalan kisnyugdíjas”-ként dohányárusítási, azaz trafikosi engedélyt kapott. 1935-től a Budapesti Dohánykisárusok Országos Szövetségének alelnökeként tevékenykedett. Egészségi állapota azonban 1938-tól fokozatosan romlott, ezért teljesen visszavonult. Magyarország részvétele a II. világháborúban végképp elkeserítette, maradék életerejét felőrölte. 1942. február 23-án halt meg.

Hányatott sorsa ellenére jelentős szakmai tevékenységet fejtett ki. Levéltárosként fő kutatási területe a Magyarország történetére vonatkozó hazai és külföldi források kiadása, valamint, hivatali munkájából fakadóan is, a magyarországi nemesi családok történetének feltárása volt.

A kiadó, a káptalan a meghatározott egyházi törvények, kánonok szerint élő egyházi személyekből, klerikusokból, a kanonokokból álló  papi testület. Ezek a helyek Magyarországon a 14. századtól művelődési központtá váltak, káptalani iskolákat tartottak fenn, hiteleshelyekként is működtek. A nem püspöki, érseki székhelyen létrejött káptalan a társaskáptalan. A prépost a káptalan feje, a társaskáptalan élén álló prépost általában az adott terület főesperese. Jelentősebb káptalanok élén a nagyprépost áll, közvetlen alárendeltje pedig a kisprépost.

Az éneklőkanonok a káptalan rangban harmadik tagja, helyettese a succentor. Eredetileg a székesegyházi és káptalani iskolában az ének és zene tanára, később kanonok. Ő iktatta be az újonnan kinevezett kanonokokat, jelen kellett lennie az összes hórán, ellenőriznie kellett a succentort és a karpapokat a liturgikus szolgálatban, akik főként a gregorián énekben segítették a munkáját. A felszentelendők énekből előtte vizsgáztak. Hivatala helyben lakásra kötelezte.


Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai – Személyi fondok és hagyatékok – Személyi fondtöredékek (P 2256) – No. 94. Pettkó Béla levéltáros

Az adomány indoklását, tárgyát, az ezzel kapcsolatos intézkedéseket így fogalmazták meg: „nem akarván őt azért kebelünkből végképen kirekeszteni ... a Szent Nőtlenség Társaskáptalan belső tagsága alól kegyelemben feloldozván hasznos törvényeink és dítséretes szokásaink szerint a kiérdemesült tagok sorába iktatjuk ... a kiérdemesült kanonokokat megillető rendjelvényeinket nevezet szerint: A vállakra akasztott rózsaszín szalagon függő fehér selyemmel bélelt hermelinnel szegélyezett arannyal gazdagon díszített vörös selyem női papucsot, mely elől a mellen viselendő továbbá ugyanolyan szalagon függő és a hát közepén viselendő egyszerű sima elefánt tsont keresztet adjuk engedjük adományozzuk neki; megengedvén sőt rendelvén hogy azokat hordhassa, viselhesse, használhassa sőt társas összejöveteleken , ünnepélyes szertartásokon déli és estvéli mulatságokon maszka úgymint izraélite bálokon név és születésnapokon, kézfogókon, és lakodalmi vígságokon, keresztelőkön, temetéseken, passitákon, kalákákban, disznótorokon , egyszóval minden néven nevezendő nem köznapi alkalmatoságokkor hordja, viselje, használja az emberi életkor legvégső határáig.”

 
 
 

 

Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai – Személyi fondok és hagyatékok – Személyi fondtöredékek (P 2256) – No. 94. Pettkó Béla levéltáros

Vagyis az adományozottat nősülése miatt a Szent Nőtlenség Társaskáptalanból nem, csak annak „belső tagságából” zárják ki, mintegy „nyugállományba” helyezik. A női papucs a papucsférjre, a kereszt pedig a „házasság keresztjét hordja a hátán” ma is közkeletű tréfás-gunyoros szólásra utal.

A Szent Nőtlenség Társaskáptalan tulajdonképpen egy legényegylet volt, amely iskolai végzettség, munkahely – például Barabás Samu, Illéssy János, Kőszeghi Sándor, Pettkó Béla esetében az Országos Levéltár –, azaz társadalmi réteg szerint szerveződött. Ismert tagjainak születési évei (1855, 1857, 1859, 1861, 1863, 1868) alapján az oklevél kibocsátásának évében, 1895-ben a legfiatalabb tag, Bezsilla Nándor 27, a legidősebb, Barabás Samu 40 esztendős volt, és a legfőbb szervező elv alapján nőtlen. Valószínű azonban, hogy miként Pettkó Bélát nősülése miatt a Szent Nőtlenség Társaskáptalanból nem, csak annak „belső tagságából” zárják ki, a többiek, Rákóczi Aladár és Mészáros Ferenc excanonicus (egykori kanonok) megnevezése is erre utalhat. Az ismertetett személyek mindegyike a korszak tudományos, művészeti, politikai életének jelentős szereplője volt.

A nagyprépost  – Illéssy János
 
Illéssy Sándor, az utolsó nagykun kapitány, majd Kisújszállás polgármestere és Varró Mária fia. Budapesten végzett bölcsészeti tanulmányai és doktorálása után 1887-től haláláig az Országos Levéltár tisztviselője, halálakor már országos allevéltárnok. A Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Heraldikai és Geneaologiai Társaság igazgató választmányi tagja, a Magyar Könyvszemle munkatársa és szerzője volt. Kedvenc kutatási területe a magyar családtörténet.

Fő művei: Gróf Koháry István élete és munkái;  A Mikófalvi Bekény család leszármazása és története; Az 1754–55. évi országos nemesi összeírás; A Jász-Kunság eladása a német lovagrendnek.
Külön kiemelendő a Magyar Országos Levéltár Magyar Kancelláriai Levéltárában „Illéssy-féle gyűjtemény” címen őrzött cédulagyűjtemény, amely a hivatali munka, főként a nemességigazolás során feltárt családtörténeti adatokat tartalmazza, és a hagyomány szerinti „Illéssy Patika”, a „Patika” elnevezés a cédulák egykori tároló szekrényére utal, néven jelenleg is mind a levéltárosi munka, mind a kutatás egyik alapvető forrása.
Témánk szempontjából leglényegesebb A királyi könyvek jegyzéke a bennük foglalt nemesség czim, czimer, előnév és honosság adományozásoknak, 15271867. Összeállította: Illéssy János és Pettkó Béla. Ez a mű a szoros együttmunkálkodás, a társaskáptalani tagságban is megmutatkozó barátság gyümölcse.

Nem is szorul különösebb magyarázatra, hogy miért ő adja ki az oklevelet a Szent Nőtlenség Társaskáptalan vezetőjeként. Barátságuk Illéssy János korai, 1905-ben bekövetkezett halálával szakadt meg.

Fotó: Czikkelyné Nagy Erika

Utolsó frissítés:

2015.08.11.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges