A sáfrány és a sáfrányos szeklice
Crocus sativus |
A sáfrány (Crocus sativus) az emberiség egyik legrégebben használt fűszere. Legkorábbi említése a sumér ékírásos táblákról származik, de a Bibliában is találkozunk vele. A perzsák az áldozatokhoz használták, a kínaiak sokoldalú gyógyszerként ismerték, Nagy Sándor hadseregében a sebeket gyógyították vele. Az ókorban a sáfrányt is - mint minden egyéb fűszernövényt - elsősorban gyógyszerként használták, és csak másodsorban az ételek ízének jobbá tételére. A sáfrány gyógyhatása mellett az ókori társadalmakban festőanyagként és afrodiziákumként is ismert volt.
A középkorban általánosan elterjedt fűszernövény volt, még a pestis ellen is hatásosnak vélték. A 15. században főbenjáró bűnnek számított a sáfrányhamisítás. A német-római birodalomban önálló sáfrány-hivatalokat állítottak fel, melyek feladata a sáfrány valódiságának ellenőrzése, a sáfránykereskedelem felügyelete volt. Hamisítását, lopását halállal büntették.
A növény neve arab eredetű, mely Európába kerülésének körülményeire is utal, ugyanis a keresztes háborúk idején vált szélesebb körben ismertté. Az arab szó „sárgát" jelent, ez egyértelműen a fűszer színezőanyagára utal.
Mivel rendkívül drága volt, többször is kísérletet tettek pótlására, akár hasonló növények nemesítésével is. Leginkább a sáfrányos szeklicét (Carthamus tinctorius) használták fel, nem csak fűszerezésre, hanem a festőiparban is.
E növény festőipari felhasználására tett javaslatot 1848-ban Preuss András pesti fűszerkereskedő, aki levelében közölte „miként ő a festő-sáfrány mívelés általi nemesítését feltalálta, melly által annak becsét 's árát sokszorozván találmányja titkát az állodalomnak árúba bocsátja."
Carthamus tinctorius |
Magyarországon ezt a kerti, paraszt- vagy pórsáfránynak is nevezett növényt a középkor óta ültetik, ekkor azonban elsősorban nem a színéért és virágáért, hanem fűszernek termesztették a méregdrága fűszersáfrány helyett. Első említése 1429-ből származik, Szikszai Fabricius Balázs 1590-es szójegyzékében is szerepel sáfrán néven. Melius Juhász Péter „Herbarium" című füveskönyvében (Debrecen 1578) a „vadsáffránt" hevítő hatásúnak tartotta, és hashajtó, tisztító hatása miatt kólikásoknak ajánlotta. Ő említi a húslevesben való felhasználását is, ami már nem csak a gyógyhatására, hanem ételszínező tulajdonságaira is utal.
A 16. században már mint kerti növényt nagyban termesztették a sáfrányos kertekben.
Preuss növénynemesítő szerint sáfránya „a legjobb spanyol és egyiptomi" sáfrányokkal vetekszik, színezőképessége sokkal jobb, mint az egyiptomié (kísérletei szerint négyszeres hatékonyságú), előállítása is olcsóbb.
Preuss ekkor már 20 éve fáradozott rajta, hogy a drága spanyol és alexandriai „safflort" kiválthassa a magyar safflorral, mely addig értéktelen volt. Nemesített sáfrányának minőségét bizonyítványokkal és még az 1820-as évekből származó igazolásokkal is alátámasztotta. Mellékelte Schuszter János vegyész és egyetemi kémiaprofesszor igazolását, valamint a Köchlin-testvérek, Lörrach, Burckhardt és fia, továbbá a Baselli-gyár igazolását, akik a gyakorlatban is kipróbálták sáfrányát.
Habár Preuss nemesített sáfrányának (Flores Carthami Preysiana) termesztését minden hatóság támogatta, a Magyar Királyi Kancellárián keresztül az uralkodóig is eljutott, és az igazolások is igen melegen ajánlották termesztését, a Földművelés- és Kereskedelemügyi Minisztérium a kedvezőtlen időben benyújtott előterjesztést mégis elutasította. Miként írták: „Jóllehet a festő sáfránynak az ajánlkozó által föltalált mivelés szerinti nemesitéséből eredhetö több oldalu hasznot el nem ösmerni nem lehet, minthogy azomban a haza mostani szomorú helyzete hasonló ajánlatok igénybe vételét lehetetlenné teszi, jelen tárgy mind addig, míg a közönségesen ohajtott béke helyre áltával hazánk boldogabb idöknek nézhet elejbe, jegyzékbe tartandó."
Preuss sáfrányának további sorsát nem ismerjük, de mivel napjainkban Spanyolország Európa vezető sáfránytermesztője, úgy véljük, a Preuss-sáfrányt soha nem kezdték el nagy mennyiségben termeszteni.
Preuss András beterjesztése a Földművelés- és Kereskedelemügyi Minisztériumhoz, 1848. augusztus 15. |
Preuss sáfránymintái |
Schuszter Jánosnak, a pesti egyetem kémiaprofesszorának véleményezése a nemesített magyar sáfrányról, 1822. március 20. |
Az augsburgi Dr. Kurrer véleménye Preuss sáfrányjáról. Kivonat a Polytechnisches Journal von Doctor J. G. Dingler, 1823. évi novemberi számából |
Az irat jelzete: MNL OL, Abszolutizmuskori levéltár, Magyarországi Ideiglenes Polgári Közigazgatás, Egyveleges osztály (D 26), 1849:1387. |
Fotók: Czikkelyné Nagy Erika |
Új hozzászólás