A pécsi közlekedés a 20. század második felében – a terület- és településpolitika, valamint a helyi adottságok divergenciájának indikátora
1. (2025) pp. 37–57. 
A pécsi közlekedés a 20. század második felében – a terület- és településpolitika, valamint a helyi adottságok divergenciájának indikátora
Bánkuti Gábor
egyetemi docens (PTE BTK Történettudományi Intézet)
Absztrakt
Pécs a mennyiségi mutatók tekintetében a „tervszerű szocialista iparosítás” bázisára építő terület- és településpolitika egyik abszolút nyertese. A város ideológiai, politikai, gazdasági és külső – hidegháborús – tényezők által meghatározott erőltetett fejlesztése megszakította a város fejlődésének organikus sajátosságait. Az 1950-es évek közepétől induló, kivételes dinamikájú növekedés olyan – leginkább „lakásszámban” felmutatható – teljesítési kényszert generált, amely a városi térszerkezetben utólagos korrekciókra szoruló aránytalanságokat okozott. A hirtelen növekedéssel járó és a területfejlesztés sajátos logikájából adódó ellentmondások a közlekedés területén torlódtak össze. A tervezési folyamatokban másodrendű infrastrukturális beruházások pusztán a problémák enyhítésére korlátozódtak. A régóta nélkülözött fejlesztéseket a korszak második felében a városi térszerkezet átalakulása kényszerítette ki. Mire azonban elkészültek a forgalom konszolidálásához szükséges úthálózat alapjai, a megváltozott gazdasági és politikai körülmények között a város már új kihívásokkal szembesült.
Kulcsszavak: városfejlesztés, szocialista iparosítás, tervgazdaság, urbanizáció, Pécs
