I. világháborús emlékművek (Pátka)

Pátka

Avatás: 1925. november 8.

Alkotó: Havranek Lajos

Fejér Vármegye Törvényhatósági Bizottsága jóváhagyta Pátka község képviselő-testületének 1925. szeptember 11-én hozott határozatát, melyben arról döntöttek, hogy emlékoszlopon örökítik meg a község 91 hősi halottjának nevét, és e célból a Havranek Antal és Havranek Lajos szobrászok által tervezett szobor költségeire huszonkétmillió-háromszázezer koronát szavaztak meg.[1 A község elöljáróinak az elkészült hősi emlékműről tájékoztatást kellett küldeniük a Székesfehérvári járás főszolgabírájának 1927-ben. A pátkai jelentés szerint az avatást 1925. november 8-án tartották meg.[2] Egy következő felmérésből az is kiderült, hogy a kormányzó képviseletében Raics Károly altábornagy leplezte le a művet.[3]

A második világháború harcai során az emlékmű és a kerítése is megsérült.[4] A károk helyreállításáról nincsenek adatok, a pátkai képviselő-testület évtizedek múlva, 2014-ben döntött úgy, hogy indulni kíván a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, renoválása, helyreállítása témában kiírt pályázaton.[5] Ekkor az önkormányzat nem nyert el támogatást, ezért 2017-ben a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum által a magyarországi temetkezési helyen található első világháborús hadisírok és emlékművek rendbetétele, felújítása, helyreállítása témájú kiíráshoz új pályázatot nyújtottak be.[6] Az emlékművet közben 2015-ben áthelyezték a katolikus templom előtti területről a Vak Bottyán téri emlékparkba, majd egymillió-ötszázezer forintos állami támogatással és helyi lakosok hozzájárulásával megvalósult a felújítás is. Csontos Attila szobrászművész végezte a restaurálást: a kard és a turulmadár egy darabja letörött az idők folyamán, a sarkai is sérültek voltak, a nevek pedig olvashatatlanná váltak.[7] A helyreállított emlékművet 2018. június 30-án avatták fel.[8]

Jegyzetek

[1]MNL FML IV.402a. Fejér Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 1925. 483. p.

[2]MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Katonai emlékművek. 2234/1927.

[3] Uo. 5035/1928.

[4]MNL FML IV. 405b.Fejér vármegye alispánjának iratai. Közigazgatási iratok. Háborús károk. 661/1945.

A pátkai képviselő-testület 1925. március 17-én tartott üléséről készült jegyzőkönyvkivonata. MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Községek iratai. Pátka 50/1926.

A pátkai képviselő-testület 1925. szeptember 11-én tartott üléséről készült jegyzőkönyv kivonata. MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Községek iratai. Pátka 50/1926.

Pátkai emlékmű terve. MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Községek iratai. Pátka 50/1926.

Pátkai emlékmű terve. MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Községek iratai. Pátka 50/1926.

MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Katonai emlékművek. 2234/1927.

MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Katonai emlékművek. 2637/1928.

MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Katonai emlékművek. 5035/1928.

Pátkai első világháborús emlékmű. Fotó: Lovas Andrea 2015.

Fejér Megyei Hírlap 2018. július 5. 6. p.

Pátkai első világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.