Jánosházi pénzhamisítók

Az 1760-as években megjelent osztrák papírpénz új korszakot nyitott a magyar pénzhamisítás történetében. Az 1762 június 15-én forgalomba került 5, 10, 25, 50 és 100 guldenesek – a Wiener-Stadt Bankozettel bankócédulái – nem mutattak értékeltérést a fémpénztől. Ezt később az 1811-es és 1816-os devalváció megváltoztatta, és a leértékelés a papírpénz iránti bizalmat is jelentősen megingatta, amit tovább fokozott az egyre gyakoribbá váló pénzhamisítás.[1]

A bankócédulákat a fémpénznél jóval egyszerűbben lehetett hamisítani, hiszen a valódi papírpénzek előállításának technikája viszonylag egyszerűnek és könnyen utánozhatónak számított. Aki egy kicsit ügyesebb kézzel, a rajzok és metszetek készítéséhez némi affinitással rendelkezett, annak az „utángyártás” nem okozhatott gondot, ráadásul az eredeti pénzekhez fölhasznált papír anyagát, – kezdetben ugyanis még vízjeles papírt sem használtak – viszonylag elég jól helyettesíthették sima bolti papírral. Összességében a német feliratú hamis pénzek felismerése, a jelentős arányban analfabéta magyar lakosság számára csaknem lehetetlennek bizonyult.

A pénzhamisítás némi kockázattal, de nagy nyereséggel kecsegtető vállalkozásába fogott bele néhány iparos a 19. század elején Jánosházán; konkrétan a Stankovits János műhelyében dolgozó Nagy József lakatosmester, illetve Gerzán Dora József lakatoslegény. Tevékenységükre 1826. szeptember 29-én derült fény, amikor is Nagy József egy hamis ötforintos bankócédulával akart fizetni a sági vásárban.

Az ügy lefolytatására Kamondy Lajos tiszti főügyész megbízásából Marton István alszolgabírót rendelték Jánosházára, ahol ő Nagy József és Stankovits lakatos mestereket a jánosházi uradalom tömlöcébe záratta, és „lakóházaikat és műhelyeket szorosan kikerestette”. A házkutatás során azonban nem talált olyan bűnjeleket, amelyek a nyomozást segíthették volna. A gyanúsítottak kihallgatása már jóval több eredményt hozott. A vallomásokból derült ki, hogy a kliséket Nagy József készítette az időközben eltávozott lakatoslegénnyel, Gerzán Dora Józseffel. Végül Stankovits János előadta a kertjében elásott vasformát és a vasban kivágott pecséteket.

A hamisítás eszmei atyja a vallomások szerint az épp szökésben lévő Dora József volt, aki 16 héttel korábban Szegedről érkezett Pápán keresztül Jánosházára. A lakatosok ötforintos bankókat akartak gyártani. Nagy elmondása szerint először rézformát próbáltak használni, de azzal kudarcot vallottak. Végül a vas mellett döntöttek.

A papírt Bauer Rudolf jánosházi zsidó boltostól szerezték be. A két árkus (ív) papírt 32 darabra elmetszették és a vas formában az ötforintos bankócédulákat elkezdték nyomtatni. A belső pecsét formáját is Dora József készítette el.

Először tintával, később festékkel kenték be a klisét, de azt el kellett dobniuk, mert egy sem lett jó, „végül gyertya füsttel mégis annyira vitték”, hogy az igazi bankók feketeségéhez egészen hasonlót sikerült előállítaniuk.

Még két árkus (ív) papírt hoztak a Bauer boltjából és két-három napi munkával 30 darab ötforintos cédulát készítettek.  A „szélei cifraságát” és a belső pecsétjét a vas formában nyomtatták, az apró írást pedig Nagy József írta saját kezűleg. Feltehetőleg azért ő, mivel korábban tíz esztendeig szolgált a Radivojevich gyalogezredben, ahonnan kápláni ranggal és örökös obsittal szerelt le, így a német nyelv nem okozhatott neki gondot.

A kézírás elkészítéséhez külön festéket használtak, ezt egy Pigner nevű celi lakatos fiától kérték. Az így elkészült 30-ból öt darabot adtak csak ki, vagyis öt alkalommal fizettek hamis bakóval. Hárommal az elszökött legény, Dora József, kettővel pedig Nagy József fizetett a devecseri vásáron. Sztankovits nem használta a bankócédulákat, de részesedett a haszonból. A sági Máté napi vásárban történő hatodik felváltás vezetett a lebukáshoz. Nagy József ugyanis a pénzt egy pecsenyesütőnek adta, aki őt korábbról ismerte. A pecsenyesütőtől a tiszttartó kezébe került a pénz, akinek már feltűnt annak hamis volta.

Az ügyben hozott ítéletet egyelőre nem ismerjük. Annyit tudunk, hogy Nagy József és Sztankovits János börtönbe kerültek, de Dora Józsefnek Sárváron, Kőszegen, majd Sopronon keresztül sikerült Bécsbe szöknie.[2]

A forrás elsődlegesen a pénzhamisítás miatt érdekes, de az sem elhanyagolható információ, hogy 1826-ban éltek Jánosházán olyanok, akik kézügyességük, szakmai- és nem utolsósorban nyelvismeretük mellett meg merték kockáztatni a bankjegyhamisítást.

Mindezek mellett az ügy kapcsán bepillantást nyerhetünk a reformkori Jánosháza és környékének pezsgő mindennapjaiba, ahol zsidó boltostól be lehet szerezni a papírt, munkát talál magának az egy műhelyben dolgozó három lakatos, és megél a vásárokon áruló pecsenyés is.

dr. Pál Ferenc