Selejtezni vagy nem selejtezni?
A Vas vármegyei levéltár helyzete a provizórium időszakában

Az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc leverése és a kiegyezés közötti időszakban a megyei levéltárak, köztük Vas vármegye levéltárának történetére vonatkozóan kevés forrással rendelkezünk. A megyei levéltárak a korszakban gyaníthatóan inkább irattárként funkcionáltak, ahonnan a hivatalok napi munkavégzéséhez kellett adatot, dokumentumokat szolgáltatniuk az ott dolgozóknak. Ezek az egyéb hivatali teendők a későbbiekben is megmaradhattak, hiszen az 1861 decemberi Vas vármegyei tisztújítás alkalmával levéltárnoknak választott Kuglisits Jánost[1] gyászjelentésében még 1866-ban is levél- és pertárnokként szerepelt.[2]

A megyei levéltárak – részben az adminisztráció okozta irattermelődés miatt – a korszakban túltelítettek lettek. Ezért a Helytartótanács[3] 1862. október 10-én azt a javaslatot tette, hogy a hivataloktól átvett iratok rendezése után a „hasznavehetetlen” dokumentumokat selejtezzék ki. Az alig egy éve hivatalba lépett Kuglisits János azonban a főispáni helytartóhoz intézett válaszában mereven elzárkózott a javaslat végrehajtásától, kifejtve, hogy „A megyei levéltár közös kincs, nem csak az illető megyei lakosság – és birtokosságnak – hanem az egész országnak – amennyire a történelem kútforrásául tekinthető – ennélfogva tartózkodni kellene a megyei levéltárnak a hasznavehetetlen iratok illetőleges kitisztításától mindaddig, míg vagy az országgyűlés vagy az ez által rendezendő vármegye e tekintetben nem intézkedend, - mert jóllehet sok mindenféle ugyszólva iratlom rakatott le a levéltárba a korábbi évtizedek alatt, de miután a közönség oly kegyelettel csüng a megyei levéltáron – alázatos véleményem szerint nem volna czélszerű a közönségben a megyei levéltár iránt bizalmatlanságot költeni, mert ha valaki olyas okiratot keresend – mi jelenleg is megtörténik sokszor – amely a megyére soha nem adatott be, - megnyugtatni a keresőt sohasem lehet arról, hogy nem a levéltár kiürítésekor veszett el az okirata? – ha azonban csakugyan megrendeltetik a hasznavehetetlen iratok kiürítése – szabatos utasítás volna adandó az iratok szétválasztására kinevezendő küldöttségnek – mert egyes tisztviselőre – például a levéltárnokra, ki ugyan legjobban tudhatja, mely iratok szükségesek, - a felelőséget bízni nem kívánván.”[4]

Kuglisits a levéltár helyhiányát másképp szerette volna megoldani. 1863. január 6-i jelentése szerint a levéltár anyaga akkoriban több, egymástól távolabb lévő szobában volt elhelyezve. Egyrészről a megyeháza második emeletén található három – a nagyterem hosszát kitevő – nagyszobában, valamint a kis megyeházán egy nagy szobában, amely korábban fegyenckórház volt. Ezen kívül a volt császári és királyi megyehatóságtól átvett iratokat a kisteremben helyezték el, végül a megyeháza keleti oldalán a tényleges levéltárban a volt megyetörvényszék és úrbéri törvényszék iratait tárolták.

Ilyen szétszórtságban – írta Kuglisits – az iratokat sem rendezni, sem kezelni nem lehetett. A szakember beszámolója szerint a törvényszéki iratok átvétele után a levéltár megtelt, ráadásul az iratok egy részének már csak a földön jutott hely. Emiatt ideiglenes irattárolókra is szükség lett volna, hosszú távú megoldásként pedig a levéltár megnagyobbítására. Ez utóbbit azért is tartotta elkerülhetetlennek Kuglisits, mert ha az értéktelen iratokat ki is selejtezik, az újratermelődés akkor is folyamatos lett volna a három évente az irodaszerű hivataloktól átvett iratok miatt. A raktári helyiségek bővítését a megyeháza keleti részén, a levéltár végében található istállók újraépítésével egyidejűleg lehetett volna megvalósítani úgy, hogy az istállók emeletén végig levéltári szobákat alakítanak ki. A tervezett bővítést a Helytartótanács 1864. március 14-én hagyta jóvá, egyben kérte a szabályos költségvetés és a tervrajzok felterjesztését.[5]

Kovács Eszter Katalin

Kuglisits János levéltáros levele a főispáni helytartónak
(HU-MNL-VaML- IV.251.a. 259/1864.)