Hűséges vasi falvak – 100 éve történt

A trianoni békeszerződés jelentős területeket juttatott Magyarországból az egykori szövetséges Ausztriának; az elcsatolás egyik kárvallottja volt Vas vármegye. Az 1921-ben kibontakozó nyugat-magyarországi felkelésnek köszönhetően azonban lehetőség nyílt a békediktátum revíziójára, a határok hazánk javára történő kismértékű kiigazítására.

Amikor 1920. június 4-én aláírták a trianoni békeszerződést, számos, Ausztriának ítélt vasi településen kezdődött tiltakozás. A magyar érzelmű lakosság nem fogadta el a döntést, és támogatta az 1921 őszén kibontakozó osztrákellenes nyugat-magyarországi felkelést. Horvát többségű falvak népe is megmozdult, és tömegdemonstrációkon nyilvánították ki, hogy Magyarországhoz kívánnak tartozni. A fegyveres ellenállásnak köszönhetően az osztrákok képtelenek voltak birtokba venni a nekik ítélt területeket és szorult helyzetükben tárgyalóasztalhoz kényszerültek. Az olasz közvetítéssel tető alá hozott velencei konferencián elfogadták azt a magyar követelést, hogy az eredetileg Ausztriának ítélt Sopron város és a környező falvak hovatartozásáról népszavazás döntsön. Ennek fejében azonban a magyar felkelőknek ki kellett üríteniük az addig ellenőrzésük alatt tartott nyugat-magyarországi területeket, amelyeket az osztrákok 1921 végén megszálltak. A birtokba vett területen agitációval, politikai propagandával, a magyar érzelműek zaklatásával, megfélemlítésével, elüldözésével igyekeztek saját pozíciójukat megerősíteni.[1]

   Az államhatár végleges vonalának kijelölésével megbízott Magyar–Osztrák Határmegállapító Bizottság 1922 márciusában járt be több, osztrák fennhatóság alá került, de továbbra is vitatott hovatartozású Vas vármegyei községet. A Felsőcsatárra tartó küldöttséget a helybeli lakosság az útra terített,magyar nemzeti színű zászlókkal állította meg, egyértelműen kinyilvánítva a népakaratot. A nagynardai plébános, Kuntár József (1883–1955) és dr. Kausz Gyula (1886–1945 k.) ügyvéd szervezésében környékbeli horvát falvakból érkezők is a Magyarországhoz tartozás érdekében tüntettek. Az osztrák hatóságok a demonstráció után zaklatták a szervezőket. Kauszt és Kuntár plébánost politikai okokból több alkalommal is letartóztatták.[2]

   A népakarattal szembesült Határmegállapító Bizottság javaslatára végül a Népszövetség Tanácsa 1922 őszén 10 község – Nagy- és Kisnarda, Alsó- és Felsőcsatár, Magyar- és Németkeresztes, Horvátlövő, Pornóapáti, Ólmod és Szentpéterfa – hazánkhoz történő visszacsatolásáról döntött. A szóban forgó települések azonban még ezt követően is több hónapon keresztül osztrák ellenőrzés alatt maradtak. Ebben az időszakban íródott az alábbiakban olvasható levél, amelyben Nagy- és Kisnarda, Alsó- és Felsőcsatár, valamint Németkeresztes elöljárói és lakossága kérelmezték helyzetük mielőbbi rendezését és az osztrák túlkapásoknak gátat vető visszacsatolás tényleges végrehajtását. Az éppen 100 esztendővel ezelőtt papírra vetett sorok sorsfordító történelmi időket idéznek. Az alispánhoz küldött kérvény alján ott olvasható a sikeres visszacsatolási mozgalom egyik élharcosának, Kuntár József plébánosnak saját kezű aláírása is.[3]

   A hűséges falvak közül Nagy- és Kisnarda, Alsó- és Felsőcsatár, Magyar- és Németkeresztes, Horvátlövő és Pornóapáti ünnepélyes visszatérése végül 1923. január 10-én zajlott le. Ólmod 1923. március 8-án, Szentpéterfa március 9-én került vissza Magyarországhoz. A községek – a trianoni diktátum sikeres és végérvényes revíziójának eredményeként – azóta is hazánkhoz tartoznak.[4] Az Országgyűlés a 2014. évi CIII. törvénnyel a „Leghűségesebb Falu” címet adományozta az 1923-ban visszatért falvak mindegyikének.[5]

dr. Melega Miklós