Levelek a múltból | 2021. május

2021.05.25.

50 éve Szombathelyen járt a Szojuz-7 parancsnoka

Jurij Gagarin[1] a Vosztok-1 típusú egyszemélyes űrhajóval – első emberként a világon – 1961. április 12-én 1 óra 48 perc alatt egyszer megkerülte a Földet, majd sikeresen landolt a Szovjetunió területén.[2] Magyarországon ennek az első űrrepülésnek a 10. évfordulóján számos településen rendezték meg a „szovjet űrkutatás napjai” című eseménysorozatot, amely együtt járt egy szovjet delegáció látogatásával is.[3]

Az első űrsétát végrehajtó Leonov[4] 1966. április 5-ei szombathelyi látogatását követően, 1971-ben ismét egy kiváló szovjet űrhajóst köszönthettek Vas megyében. Anatolij Vasziljevics Filipcsenkó[5] űrhajós ezredes, a Szojuz-7 parancsnoka és Borisz Nyikolajevics Rogyionov professzor, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Űrkutatási Intézetének osztályvezetője, valamint Oleg Georgievics Koroljov budapesti szovjet nagykövet 1971. április 7-én érkeztek Szombathelyre. A vendégeket a Berzsenyi téren álló pártszékház előtt Kovács Antal (1925–?) a megyei pártbizottság elsőtitkára és dr. Gonda György (1923–2000) megyei tanácselnök köszöntötték. Ezt követően Gyurácz János (1922–1989) Szombathely tanácselnöke városnéző körútra kalauzolta a szovjet kozmonautát és társait, amelynek során megtekintették a székesegyházat, a római emlékeket, a Derkovits városrészt, valamint az új megyei könyvtárat. Út közben bekopogtak Kámán Károlyék lakótelepi lakásába, akik nagyon megilletődtek a híres űrhajós látogatásától. Ezt követően a szovjet küldöttség tagjai koszorúkat helyeztek el a Pelikán parkban található szovjet hősi emlékműnél, a felszabadulási emlékműnél, majd felkeresték a nemesmedvesi határőrsöt, és meglátogatták a Szombathelyen „ideiglenesen” itt állomásozó szovjet alakulatokat, valamint a herényi Szputnyik-megfigyelő[6] állomást. Itt néhány érdekes Hold panoráma-fényképet ajándékoztak az obszervatórium vezetőjének és számos autogramot osztottak ki az eseményen résztvevőknek.[7] A késő délutáni órákban nagygyűlésre került sor a Március 15. téren, amely teljesen megtelt az érdeklődőkkel.[8] Az eseményt követően a Művelődési és Sportház presszójába virágot szorongató úttörők sorfala között vonultak be a vendégek, hogy találkozzanak a szovjet űrhajósokról elnevezett szocialista brigádok, úttörőrajok és őrsök vezetőivel. A brigád és őrsi naplók lapjaira Filipcsenko és Rogyionov beírták a nevüket és a szovjet űrkutatást szimbolizáló jelvényeket adtak át a találkozó résztvevőinek.[9]

A látogatás első napján a Savaria Múzeumban „10 éves a szovjet űrhajózás” címmel rendeztek bélyeg és fotó kiállítást. A szovjet asztronautáknak emléket állító bélyegek gyűjteménye 30 tablót töltött meg a teremben.[10] A számos érdeklődő nem csak a tárlat anyagában gyönyörködhetett, hanem különböző emlékeket is hazavihetett magával. A rendezvényen alkalmi postahivatalt állítottak fel, ahol egy emléklapra – lásd képmelléklet – felragasztva, alkalmi bélyegzővel ellátva árusították a bélyegeket.[11]

Jegyzetek

[1] Jurij Alekszejevics Gagarin (Klusino, 1934. március 9. – Kirzacs, 1968. március 27.) szovjet-orosz űrhajós

[2] Emlékszel Gagarinra? Hatvan éve, hogy megkerülte a Földet. = https://24.hu/tudomany/2021/4/12/gagarin-60-urutazas-vosztok/ (megtekintve: 2021.05.06.)

[3] Sztankay József: Ami 10 éve űr-álom volt…= Napló, 1971. ápr. 16. 5. p.

[4] Alekszej Arhipovics Leonov (Lisztvjanka,1934. május 30. – Moszkva, 2019. október 11.) Szovjet-orosz űrhajós, a légierő marsallja, a műszaki tudományok kandidátusa. Ő hajtotta végre 1965. március 18-án a Voszhod–2 űrhajóból az űrbe kilépve az első űrsétát. Leonov második repülésére 1975. július 15. – július 21. között került sor a Szojuz–Apollo-program keretében. Ekkor a Szojuz–19 parancsnokaként lehetett részese a világ első nemzetközi űrrepülésének.

[5] Anatolij Vasziljevics Filipcsenkó (Davjdovka, 1928. február 26. –): Szovjet űrhajós, a légierő vezérőrnagya. 1969-ben a Szojuz–7 fedélzetén parancsnok. A legénység fő feladata volt a szovjet holdprogram részeként elősegíteni a megközelítést, összekapcsolódást a Szojuz–6 és a Szojuz–8 egységekke, majd 1974-ben a Szojuz–16 vállalkozás parancsnokaként – a későbbi amerikai-szovjet űrprogram részeként – kipróbálni az összekapcsoló szerkezet működését. Kétszer kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést.

[6] A szputnyik magyar jelentése útitárs, így hívták a szovjet műholdakat. De ezt a nevet kapta egy szovjet autó, egy fényképezőgép és napjainkban a Covid-19 elleni orosz vakcina is. lásd még: Csillagvizsgáló, Szombathely. Építész: Zalotay Elemér (Vasiterv). = Magyar Építőművészet, 1969. 2. sz. 26-27. p.

[7] Pozsgai Zoltán: Az emberek majd úgy jutnak el a Kozmoszba, mint a Földön bárhova. Filipcsenko és Rogyionov Vas megyében. = Vas Népe, (továbbiakban: VN) 1971. ápr. 8. 1.,3. p.

[8] Uo. 3. p.

[9] Uo. 3. p.

[10] Kulcsár János: Fotón és bélyegen. = VN, 1971. ápr. 11. 7. p.

[11] Alkalmi bélyeg és bélyegzés. = VN, 1971. ápr. 8. 3. p., lásd még: MNL VaML MSZMP Vas Megyei Bizottsága Archívuma. Szovjet Űrhajósok Vas megyei látogatása sz. n. 1966-1971. Emléklapok

 

Bajzik Zsolt

Leonov űrhajós nyitott autóból üdvözli Szombathely város lakosait, 1966. április 5.
MNL VaML Gonda György iratai

2. Anatolij Vasziljevics Filipcsenkó űrhajós ezredes dedikált portréja, 1971
MNL VaML MSZMP Vas Megyei Bizottsága Archívuma

3. Koszorúzás a Pelikán parki Hősi emlékműnél, 1971. április 7.
MNL VaML Vasiterv iratai. Fotónegatívok, 1971.

4. Koszorúzás a Pelikán parki Hősi emlékműnél, 1971. április 7.
MNL VaML Vasiterv iratai. Fotónegatívok, 1971.

5. Koszorúzás a felszabadulási emlékműnél, 1971. április 7.
MNL VaML Vasiterv iratai. Fotónegatívok, 1971.

6. Városnézés a szovjet küldöttség tagjaival, 1971. április 7.
Fotó: Tóth Imre. MNL VaML Tóth Imre szombathelyi fényképész iratai 1. doboz

7. A szovjet küldöttség tagjai a székesegyházban, 1971. április 7.
Fotó: Tóth Imre. MNL VaML Tóth Imre szombathelyi fényképész iratai 1. doboz

8. A szovjet küldöttség tagjai elhagyják a székesegyházat, 1971. április 7.
Fotó: Tóth Imre. MNL VaML Tóth Imre szombathelyi fényképész iratai 1. doboz

9. A római kori mozaik megtekintése a Romkertben, 1971. április 7.
Fotó: Tóth Imre. MNL VaML Tóth Imre szombathelyi fényképész iratai 1. doboz

10. Szombathelyi óvodások köszöntik a szovjet űrhajóst, 1971. április 7.
Fotó: Tóth Imre. MNL VaML Tóth Imre szombathelyi fényképész iratai 1. doboz

11. A fotós tükörképe, 1971. április 7.
Fotó: Tóth Imre. MNL VaML Tóth Imre szombathelyi fényképész iratai 1. doboz

12. Rendőrök biztosítják a pártszékház előtti helyszínt, 1971. április 7.
Fotó: Tóth Imre. MNL VaML Tóth Imre szombathelyi fényképész iratai 1. doboz

13. Az űrhajós üdvözlése az egykori Tolbuhin, ma Szent Márton utcában, 1971. április 7.
Fotó: Tóth Imre. MNL VaML Tóth Imre szombathelyi fényképész iratai 1. doboz

14. A herényi Szputnyik-megfigyelő
Fotó: Gonda György. MNL VaML Gonda György iratai 76. doboz

15. Meghívó Anatolij Vasziljevics Filipcsenkó űrhajós ezredessel való találkozásra, 1971. április 7.
MNL VaML MSZMP Vas Megyei Bizottsága Archívuma

16. Emléklap Filipcsenkó és Rogyionov aláírásával, 1971. április 7.
MNL VaML MSZMP Vas Megyei Bizottsága Archívuma

Utolsó frissítés:

2021.08.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges