Levelek a múltból | 2020. november

2020.11.20.

 

Lóránt Gyula labdarúgó esete a kőszegi bürokráciával

Lóránt Gyula a magyar labdarúgó válogatott, az Aranycsapat legendás középhátvédje 1923-ban Kőszegen született Lipovics Gyula néven.

Apja rendőr volt, akit 1922-ben helyeztek a városba. 1939-ben lett a Kőszegi Sportegyesület igazolt sportolója. Kétszer hívták meg az ifjúsági válogatottba, 1942-ben az NB II-es Szombathelyi FC-be igazolt. 1943-ban Nagyváradra került a Nagyváradi AC-hoz, ahol abban az évadban magyar bajnoki címet szerzett. Az ITA Arad együttesével 1947-ben román bajnok lett. Ugyanazon évben Budapesten már a Vasas játékosa. 1948-ban felnőtt válogatott lett. 1949-ben tiltott határátlépés kísérlete miatt internálótáborba zárták, onnan csapata vezetőinek segítségével szabadult. 1951-ben a Budapesti Honvéd kényszer igazolta,[1] ahol háromszor szerzett magyar bajnoki címet. Összesen 37-szer szerepelt a magyar válogatottban. 1952-ben olimpiai bajnok, 1953-ben Európa Kupa győztes, 1954-ben világbajnoki 2. helyezett lett. 1955-től másodosztályú csapatoknál játszott. Edzőként a Budapesti Honvédnál, majd kisebb vidéki csapatoknál dolgozott. 1963-ban az NSZK-ba disszidált. Több neves ottani csapatnál dolgozott, pályája csúcsaként megbízták a Bayern München irányításával. A görög PAOK Szalonikit 1976-ban bajnoki címre vezette. 1981. május 31-én egy mérkőzés közben a kispadon érte a halál.[2]

A rendszerváltás után rehabilitálták, őrnagyi rangot kapott. A kőszegi sporttelepet 1996-ban róla nevezték el, a következő évben szülőházára emléktáblát helyeztek. 1998-ban posztumusz díszpolgári címet ítéltek neki, 2004-ben utcát neveztek el róla. Hamvait 2011-ben hozták Magyarországra és a kőszegi temetőben helyezték el. 2020-től a Kőszegi Lóránt Gyula Futball Club nevében is őrzi emlékét.[3]
A mellékelt levéltári dokumentum szerint Lóránt Gyula 1944. június 28-án kelt levelében igazolásért fordult a Kőszegi Polgármesteri Hivatalhoz, hogy katonai ügyében ezen dokumentum felhasználásával eljárhasson. Kérvényében megadta személyes adatait: született Kőszegen, 1923. február 6-án, apja neve Lóránt Károly, anyja neve Domján Mária. A Hivatal azonban megtagadta az igényelt igazolás kiadását, az alábbi tömör indoklással:

Lóránt Gyula úrnak, Nagyvárad N. A. C. iroda, Bémer tér
Minthogy ezideig szülei itt illetőséget nem szereztek, illetőségi bizonyítványt t. Cím részére kiállítani nem áll módomban.
Kőszeg, 1944. július 11.[4]

Az akkor már egyszeres magyar bajnok labdarúgó ismertsége és sikeressége ellenére sem juthatott hozzá a számára szükséges igazoláshoz a hatályos szabályozás miatt. A Hivatal jogkövető munkatársai akkor sem cselekedhettek volna másként, ha a jövőbe látva tudhatták volna, hogy városuknak később milyen nagy hírre jutott szülöttje és büszkesége küldte ezt a szerény kérést, amelyet jogosultság hiányában el kellett utasítaniuk...

Jegyzetek

[1] Az 1950-es években – a rendszer nagyobb dicsőségére – világverő nemzeti válogatottat akartak kialakítani. Ennek érdekében egy csapatba, a Budapesti Honvédba gyűjtötték össze a legjobb játékosokat, hogy még jobban csiszolódjon a játékuk. Azért is esett a Honvédelmi Minisztérium csapatára a választás, mert aki „önként” nem igazolt át, azt katonai szolgálatra hívhatták be, és a csapatban kellett „szolgálnia.” V. ö. Takács Tibor: Szoros emberfogás. Futball és az állambiztonság a Kádár-korszakban. Bp., 2014. 15. p.

[2] Bocsák Miklós: Lóránt Gyula. Akiért ötször jött el a fekete autó. In: Bocsák Miklós: Aranykönyv. Bp. 2007. 59-71. p.; Somos István-Peterdi Pál: Lóri. jobb volt, mint a híre. Lóránt Gyula életregénye. Bp. 1986. 189 p.

[3] Söptei Imre: Kőszeg város díszpolgárai. Kézirat. Kőszeg, 2016.

[4] Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára Kőszegi Fióklevéltár. Kőszeg Város Polgármesteri Hivatalának iratai. Közigazgatási iratok 3605/1944.

Söptei Imre


Lóránt Gyula
(https://pfla.hu)

Lóránt Gyula kérvénye
(Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára Kőszegi Fióklevéltár. Kőszeg Város Polgármesteri Hivatalának iratai. Közigazgatási iratok 3605/1944.)

A kőszegi szülőház
(https://hu.wikipedia.org/wiki/Lóránt_Gyula#/media/Fájl:Lóránt_Gyula_szülőháza.jpg)

Sírja a kőszegi temetőben
(https://hu.wikipedia.org/wiki/Lóránt_Gyula#/media/Fájl:Lóránt_Gy_sírja.JPG)

Utolsó frissítés:

2021.08.16.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges