Levelek a múltból (2018. augusztus)

2018.08.16.

Kőszeg 1808. évi városképének két változata

Közismertnek tekinthető Carl Schuberth (Schuberth Károly) rajziskolai tanár 1808-ban készült rézmetszete, amely Kőszeg város nagyobb részét ábrázolja. Azt kevesebben tudják, hogy ez a Kőszegi Ácscéh mesterlevelének előlapja. Arról pedig alig hallott valaki, hogy létezik ennek a városképnek egy színezett változata is.

A 18. század végén, de főként a 19. század első felében divatoztak az olyan mesterlevelek, amelyekre az azt kiadó kézművesek településének látképét jelenítették meg. Példaként említhetjük Hódmezővásárhely, Kiskunfélegyháza, Pest vagy Szombathely városokat. Kőszegen az ácsok kérték fel Carl Schuberth helybeli rajztanárt („Professor scholas graphidis”) egy ilyen alkotás elkészítésére. Schuberth 1774 körül született – állítólag – Lőcsén (ma: Levoča, Szlovákia). Az 1798-ban alapított Kőszegi Rajziskolába, annak első tanáraként, Kassáról (ma: Kosiče, Szlovákia) érkezett. A városi mérnöki posztot is megkapta, ezért figyelemre méltó, évi 300 ft-os fizetést kapott. Végleg letelepedett, családot alapított, a polgárok bizalmából a külső tanács tagja lett. 1833. május 25-én halt meg. A Kőszegi Ácscéhtől 1692-től találhatók céhes iratok a Kőszegi Fióklevéltárban. 1810-ben a társaságba tartozó négy mester adózott a városban, akiket Josef Palitsch vezetett.
A kőszegi mesterlevél különlegessége, hogy két lapból áll és az előlapot teljesen elfoglalja a városkép, amelyről azonban lemaradt a Magyar és a Sziget külvárosok jelentős része. Ennek ellenére, topográfiai fontossága nagy, mivel Kőszeg második hiteles ábrázolása nem a művésziségre, hanem inkább a mérnöki pontosságra törekvő. Egyedi benne még, hogy a Magyar Királyság és a szabad királyi város címere közötti főhelyet, a kétfejű sasos császári címer foglalja el, rajta az uralkodó, I. Ferenc monogramjával. Ha jobban megnézzük a képet, a városháza középső címerhelyén és a Kecz–Adelffy Árvaház homlokzatán is felismerhető ez a motívum. Ezekkel fejezték ki a polgárok az uralkodóhoz való hűségüket.
Az említett céhlevélből eredeti, ráadásul biankó példány található a Kőszegi Fióklevéltárban, a Kőszegi Rajziskola iratai között. A második egylapos változat, amelyen a városkép az előbbivel teljesen egyező, Giczy József tulajdona. Finom színezettségét láthatóan a nyomdában kapta, tehát nem utólagos beavatkozás következménye. Nehéz eldönteni a tyúk és a tojáshoz hasonlatos esetet, de arra hajlunk, hogy a céh a mestert először a kétlapos mesterlevél kivitelezésével bízta meg, majd – talán a nagy sikerre való tekintettel – megrendelt egy üzleti forgalomba hozható variánst is. Az általunk eredetinek vélt változat (4150x2200 mm) valószínűleg Bécsben készült. Ezen látható a rézmetsző, esetleg nyomdász neve: „Alo[i] Adams’ fecit”(készítette Alo[is] Adams), akinek kilétéről egyéb adattal nem rendelkezünk. A színezett képről ugyanakkor hiányzik az említett szignó.

Söptei Imre

Utolsó frissítés:

2021.08.18.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges