Az e-documenta Pannonica projekt bemutatója

2018.04.26.
2018. április 17-én került sor a SI–HU Interreg pályázati támogatással megvalósuló e-Documenta Pannonica címet viselő projekt nyilvános bemutatására.

 

Muraszombaton, a vezető partner Muravidéki Múzeum dísztermében Metka Fujs igazgatónő köszöntötte a vendégeket, a partnerintézmények és a sajtó képviselőit, majd Mateja Huber vázolta a projekt struktúráját és eddigi történetét. 
Ezután a partnerintézmények képviselői beszéltek arról, hogy milyen elképzelésekkel vágtak bele a közös munkába, hogyan végzik anyaguk feldolgozását. A Maribori Területi Levéltár saját, mintegy 16 ezer folyóméternyi anyagának áttekintésén túl a Zala megyétől Szlovéniához csatolt községek történetéhez végez gyűjtőmunkát, ehhez Zalaegerszegen is kell majd kutatniuk. A Belatinci Idegenforgalmi és Művelődési Intézet vezetője Ela Horvat elmondta, hogy a belatinci kastély épületének felújítását és a projekt eredményeit bemutató látogatóközpont kialakítását tervezik. A legsokrétűbb munkát a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum végzi, amint arról Hováth Sándor beszámolt: néprajzi, régészeti, műemléki és irodalmi emlékek gyűjtése, publikálása egyaránt szerepel a terveikben. Az MNL Vas Megyei Levéltára részéről Kóta Péter mutatta be azt a nagyarányú dokumentum-digitalizálási programot, amely a projekt eredményeképpen megkönnyíti majd a térség, illetve az érintett 124 község helytörténetének kutatását. A sajtótájékoztató kötetlen szakmai eszmecserével zárult. 

 

Utolsó frissítés:

2018.04.26.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges