ARCHONTOLÓGIA │ Müllner Ignác


Müllner Ignác
(Zülb-Mietmans, Morvaország, 1830 – 1897. szeptember 28.)[1]

ómai katolikus volt.[2] Bécsben tanult. 24 évesen költözött Magyarországra. A Vas vármegyei Máriafalván (ma: Mariasdorf, Ausztria) élt, ahol Dezső János megyei főmérnök szárnyai alatt főleg tagosítási földméréseket csinált. 1873-ban Szombathelyre telepedett át, s almérnökként tevékenykedett Hajas Károly megyei főmérnök mellett: úthálózat karbantartással, közmunkák felügyeletével és hídépítések átvizsgálásával foglalkozott.[3] 1875-ben Budapesten a mértékhitelesítő hivatalok felállításához szükséges ismereteket sajátította el.[4] 1877-ben feloszlatták a megyei mérnöki hivatalokat, így Müllnernek is más állás után kellett néznie. Az államépítészeti hivatalnál próbált elhelyezkedni, de nem járt sikerrel a mérnöki oklevél hiánya miatt. Ezután kataszteri mérnökként dolgozott.[5] 1886. március 27-én került az újonnan létrehozott városi mérnöki hivatal élére.[6] 12 évig töltötte be a városi tiszti mérnöki pozíciót. 1897. szeptember 28-án hunyt el az emberbaráti kórházban.[7] Síremlékéről az 1897. november 9-i közgyűlésen gondoskodnak.[8]


[1] VaML Gyászjelentések gyűjteménye. Müllner Ignác gyászjelentése.
[2] Uo.
[3] Melega Miklós: Mérnökök… 268. p.
[4] VaML Vv. közgy. jkv. 3263/1875
[5] Melega Miklós: Mérnökök… 268. p.
[6] VaML Szv. Közgy. jkv. 22/1886.
[7] VaML Gyászjelentések gyűjteménye. Müllner Ignác gyászjelentése.
[8] VaML Szv. Közgy. jkv. 76/1897.