Szent László hagyománya

2020.02.05.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat több erdélyi és partiumi megyével ápol partnerkapcsolatokat. Amíg a határhoz közeli Szatmárral elsősorban gazdaságélénkítés, addig az erdélyi Hargitával és Kovásznával turisztikai fejlesztéseket célzó együttműködéseket alakított ki.

A gidófalvi unitárius templom

2019–2020 folyamán a Testvérmegyei együttműködés Székelyfölddel Szent László öröksége jegyében című projektje keretében több, a Szent László kultuszra fókuszáló konferenciát és tanulmányutat szerveznek a közgyűjteményekben, műemlékvédelemben és turisztikai ágazatban dolgozó szakemberek részére. A szervezők meghívására 2020. január 29. és 31. közötti székelyföldi tanulmányúton és a 2020. január 30-i konferencián Bánszki Hajnalka igazgatóhelyettes is részt vehetett.

A Megyei Önkormányzat 2017-ben indította nagyszabású, határokon átívelő, Örökség, ami összeköt – Szent László emlékezete Közép-Európában című projektjét, amellyel Velemértől (Zala megye) Gelencéig (Kovászna), Ruszkintól (Szepesség) Újhelyszentpéterig (Délvidék) kívánta összekapcsolni a lovagkirály emlékhelyeit. A projekt keretében Lovagkirály címmel impozáns tanulmánykötetet is megjelentetett az emlékhelyekről, amelyben öt szabolcs-szatmár-beregi település (Napkor, Baktalórántháza, Laskod, Kisvárda, Szabolcs) is szerepel. A projekt eredményeiről honlapjukon (http://lovagkiraly.org) is tájékoztatnak.

A résztvevők a sepsikilyéni templomban

A tanulmányút keretében négy kovásznai (Bibarcfalva, Gidófalva, Sepsikilyén, Gelence) középkori templomot tekintettek meg a résztvevők. A templomok történetéről és a freskókról Jánó Mihály ny. főmuzeológus, művészettörténész, illetve Sashalmi-Fekete Tamás, a Magyarságkutató Intézet munkatársa beszéltek. A konferencián több perspektívából közelítették meg a Szent László emlékhelyeket és freskókat. Szatmári István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei műemlékvédelmi szakember a laskodi és sepsikilyéni templom ábrázolásairól tartott előadást az építész és az épületek helyreállítását végző szakember szempontjából. Balla Ede kutató a freskók egyéb transzcendentális jelentéseit kereste előadásaiban, Sashalmi-Fekete Tamás a Szent László legenda és kaukázusi eposzok közötti rokon motívumokra hívta fel a figyelmet. Jánó Mihály művészettörténész a Lovagkirály című kötetet mutatta be. A konferencián felszólaltak a projektgazda megyék elöljárói és a projekt felelőse is, akik az együttműködés előkészítés alatt álló későbbi programjairól szóltak és méltatták az eddig elért eredményeket.

A projekt február végén újabb konferenciával folytatódik.


A konferencia szervezői, előadói és a magyarországi vendégek


A Magyar Nemzeti Levéltár emlékoszlopa Nyergestetőn

Utolsó frissítés:

2020.02.06.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges