„Mesélj, Nagyi!” - diákpályázat
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szamár-Bereg Vármegyei Levéltára „Mesélj, Nagyi!” címmel pályázatot hirdet általános és középiskolások számára.
A nagyszülőkkel történő beszélgetések életünk meghatározó részei. Az általuk elmesélt történetek segítenek jobban megérteni a család történelmét és elindíthatják a családkutatás első lépéseit, ezáltal megszerettethetik a történelmet is. A generációs különbségek és a technikai fejlődés nagy léptékei miatt sokszor szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogyan éltek, játszottak, tanultak ötven-hatvan évvel ezelőtt a mai nagyszülők gyerekként. Ami számukra az átlag mindennapot jelentette, az unokáknak ma már történelem, így a velük folytatott beszélgetéseken keresztül a gyerekek megérthetik a világ változását.
Szeretnénk most arra buzdítani az iskolás korosztályt, hogy üljenek le nagyszüleikkel beszélgetni és idézzék fel gyermekkori élményeiket. Levéltárunk olyan pályamunkákat vár, amelyekben a nagyszülők elmondása alapján megelevenednek a korabeli iskolai élet szereplői, eseményei és a szabadidő eltöltésének lehetőségei (régi játékok, társas szórakozások, mozi, könyvtár, táborok stb.).
Pályázati szempontok:
A beküldött pályamű karakterszáma min. 5000, max. 10 000 lehet. Kérjük, az írás ne haladja meg a 3 oldal terjedelmet.
A pályázat első oldalán szerepelni kell a szerző nevének, iskolájának (évfolyam, osztály), valamint a pályázat elkészítését segítő nagyszülő nevének, lakhelyének (város), életkorának.
A pályázatot elektronikus úton a veres.tunde@mnl.gov.hu címre kell benyújtani.
Beküldési határidő: 2025. május 31.
A pályázat első három helyezettje díjazásban részesül!
Új hozzászólás