Levéltári konferenciák

2015.10.02.

A szeptember a levéltári konferenciák hónapja. A debreceni, szolnoki és gyulai kollégák rendezvényei azt reprezentálták, hogy a megyei levéltárak a helytörténetírás központjai. Az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára élen jár a megyebeli települések történetének feltárásában és megismertetésében. A Hajdúböszörményi Városnap keretében több más esemény mellett szeptember 14-én történelmi visszatekintést tartottak. A levéltárosokon kívül helytörténészek osztották meg a népes hallgatósággal kutatásuk eredményét a Hajdúsági Múzeummal közös szervezésben megtartott "A Hajdúkerület büntetőbíráskodásától a kádári megtorlásokig" című rendezvényen.

Link

Az MNL Szolnok Megyei Levéltára helytörténeti előadásokat magába foglaló szeptember 15-i levéltári napja mintegy kedvcsináló volt a 25-i családtörténeti konfereciához. Az előadók a jászok történetének kutatását lehetővé tevő írott források bemutatásától az öntudat változásán át a szellemi örökségig, a történeti kutatástól a személyes érintettség motívációjáig széles spalettáját villantották fel a levéltárosi, történészi munkának.

Link

Az MNL Békés Megyei Levéltára munkatársai és meghívott előadóik - köztük kollégánk, a nyíregyházi alapítványokról szóló Galambos Sándor - a napjainkban is aktuális civil szféra múltjába tekintettek vissza szeptember 18-án tartott levéltári napjukon.

Link

Utolsó frissítés:

2015.10.30.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges