Jelenlegi hely

Levéltári élet

2018.05.23.
Intézményünk 2016-ban csatlakozott a Magyar Nemzeti Levéltár által indított Reformáció MNL projekthez, melynek köszönhetően az egyes diákpályázatokon kiváló munkák születtek. Virtuális kiállításunkban ezeket tekinthetik meg.
2018.04.26.
2018. szeptember 23-án szakmai eszmecserére hívtuk a kormányhivatal, valamint a járási hivatalok vezetőit, munkatársait, továbbá a régióbeli megyei levéltárakból és az Országos Levéltárból kollégáinkat, hogy az egyre gyarapodó számú hadigondozási kérelemmel kacsolatosan tapasztalatot cseréljünk.
2018.04.18.
A Holokauszt-emléknapon fejet hajtunk a hajdani áldozatok előtt és a II. Rákóczi György Magyar Főiskola kiadványára, valamint a levéltárunk által megjelent kötetekre és adatbázisunkra hívjuk fel a figyelmet.
2018.03.19.
Szeretettel gratulálunk Szendiné dr. Orvos Erzsébetnek, az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára igazgatójának, aki magas színvonalú munkája, példamutató tevékenysége elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült!
2018.03.05.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára március 1-jén ünnepli születésnapját, 1756-ban ugyanis ezen a napon adta ki gróf Batthyány Lajos nádor az Archivum Regni címet viselő instrukcióját Csintó Imrének, a levéltár másnap kinevezett első hivatalnokának.
2017.12.16.
A Debreceni Egyetem végzős történelem tanárszakos hallgatói látogattak el 2017. december 14-én a levéltárba.
2017.12.14.
Békés, boldog karácsonyi ünnepeket, valamint sikerekben és eredményekben gazdag új esztendőt kívánunk! A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára munkatársai

Oldalak