Levéltári élet

2023.06.30.
Dr. Takács Péter sok főiskolai és egyetemi történelem szakos hallgató tanára, mentora volt.
2023.05.11.
Nyíregyháza újratelepítésének 270. évfordulójára készülve levéltárunk a Jósa András Múzeummal, a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtárral és a Nyíregyházi Értéktárral közösen pályázatot írt ki. A pályamunkák elkészítését múzeumi kiállítás látogatások és levéltári órák segítették.
2023.02.28.
2023. február 22-én a nagykállói Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium 9. osztályos diákjai érkeztek levéltárunkba, tanáraik Vegera Judit és Csernyik András kíséretében.
2023.02.16.
Gyerekeknek szóló kvízjátékunkat 2022 novemberében indítottuk el az MNL Hetedíziglen projektjének keretében, és népszerű kezdeményezésünket idén is folytattuk. Január hónapban három fordulón keresztül tettünk fel családkutatással kapcsolatos kérdések, továbbá februárban egy negyedik, ráadásfordulót is rendeztünk.
2022.10.24.
Hetedíziglen programunk keretében a Nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda 6. osztályos tanulói látogattak el levéltárunkba, tanáraik Baranyiné Adamovics Zita és Takács Zsolt Gusztáv kíséretében. A diákok egy interaktív levéltári óra keretein belül pillanthattak be a „titkok tárába”.

Oldalak