„A haza, mely csak most nyert szabadságával felvirulandó vala, veszélyben van.” Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc emlékére

Az 1848-as forradalom eredményeként létrejöhetett a független és felelős magyar kormány gróf Batthyány Lajos miniszterelnök vezetésével. Az utolsó rendi országgyűlés által elfogadott áprilisi törvényeket V. Ferdinánd király április 11-én szentesítette, ami fordulópontot jelentett az ország történetében. Gazdasági, politikai és kormányzati változások következtek be az áprilisi törvényeknek köszönhetően, Magyarország csaknem független ország lett, kimondták egyesülését Erdéllyel, miközben az elfogadott törvények megnyitották az utat a polgári fejlődés irányába. Ezzel párhuzamosan kezdetét vette a jobbágyrendszer és a nemesi kiváltságok felszámolása is.

E vívmányok azonban hamar veszélybe kerültek, amikor 1848 nyarán a Habsburg udvar elérkezettnek látta az időt, hogy hatalmát visszaállítsa Magyarországon. 1848. augusztus 31-én az uralkodó kijelentette, ha a képviselőház nem vonja vissza az áprilisi törvényeket, katonai támadásra számíthatnak. Mivel Jellasics horvát bán, császári altábornagy már ekkor készen ált Magyarország megtámadására, Batthyány miniszterelnök rohamtempóban szervezte a magyar honvédséget.

1848. szeptember 11-én Jellasics 35 000 főnyi seregével átlépte a Drávát, és támadást indított a magyar kormány ellen. A magyar sereg folyamatosan visszavonult a túlerő elől.

Jellasics támadásának hírére a képviselőház forradalmi lépésre határozta el magát. Az augusztusban elfogadott, de az uralkodó által nem szentesített határozatra hivatkozva döntést hozott az újoncozás megindításáról. Az ügyvezető miniszterelnökséget elvállaló Batthyány még aznap éjjel kikérte katonai tanácsadói véleményét és másnap elrendelte a honvédtoborzás újrakezdését, szeptember 14-én pedig szétküldte az egyes törvényhatóságokhoz az erről szóló nyomtatványokat. Két nap múlva a képviselőház elfogadta a 42 000 fős újoncozási kulcsot, másnapra már el is készültek az egyes törvényhatóságokra megszabott kivetési táblázatok. Az új honvéd zászlóaljak közül a 28. honvéd zászlóalj Debrecenben alakult meg, amelybe a Szabolcs vármegyének 640, Szatmár vármegyének 651, Felsőbányának 17, Nagybányának 22 és Szatmárnémetinek 70 újoncot kellett adnia.

Ezekkel az eseményekkel egyidőben Szabolcs vármegyében javában zajlott egy önkéntes nemzetőri zászlóalj (kb. 1000 fő) kiállítása, amelyről a vármegye még 1848. augusztus 23-án határozott. Kezdetben a szervezés igencsak lassan haladt a vármegyében uralkodó kedvezőtlen hangulat miatt, amelyet Péchy László első alispán így fogalmazott meg augusztus 8-ai gróf Degenfeld Imre főispánhoz intézett levelében: „[…] fájdalommal kell jelentenem, hogy Szabolcsban a haza megmentésére óhajtás van ugyan elég, de buzgóság nincs”. A szervezés azonban hamarosan felgyorsult, a legénység többsége igazi önkéntes volt. 1848. szeptember 10-én Nagykálló főterén esküre és zászlószentelésre vonult fel a zászlóalj. Az egyszerű, háromszínű zászlóra gróf Degenfeld Imréné zászlóanya kötötte fel a maga hímzett szalagokat: Szabolcs a hazáért – Győzni vagy meghalni 1848. sept. felirattal.

Ilyen körülmények között vette kezdetét a 28. honvédzászlóalj újoncozása Szabolcsban első körben a 19–22 éves korosztály összeírásával. A lajstrom elkészítése során a vármegyében komoly problémák merültek fel. A főispán 1848. szeptember 12-i jelentése szerint „kevés helyeket kivéve, […] az összeírás iránt majd mindenütt ellenszenv uralkodott, s e miatt az illetők nagy része elrejtőzvén, orvosilag meg nem vizsgáltatthatott”. Talán ennek a felismerése késztette arra a főispánt, hogy felhívással forduljon a lakossághoz és ösztönözze őket az önkéntes jelentkezésre.

Degenfeld Imre 1810. október 29-én született Erdőszádán. A bécsújhelyi akadémián végzett, mint hadmérnök. Szolgálatát hadnagyként a 3. dzsidásezredben kezdte. 1834-ben lépett házasságra Tégláson Beck Paulinával. A fiatal főhadnagy 1835-ben leszerelt, majd birtokain gazdálkodott. Nagyon jó kapcsolatot épített ki korának liberális nemeseivel. 1848 nyarán Pesten élt, majd Tégláson és Baktán. Minden Közbátorsági vagy Központi Bizottmányi ülésén személyesen elnökölt. Szemere Bertalan belügyminiszter 1848. május 20-án kelt rendeletével gróf Degenfeld Imrét bízta meg Szabolcs vármegye főispánságával. Ő azonban nem vállalta el, visszautasította. Szemere ismételt felszólítására a tisztséget elfogadta és a főispáni széket 1848. június 19-én a kállói megyeházán beiktatták. Mikszáth Kálmán így jellemezte: „roppant takarékos, rettentő kálvinista és nagyon nagy hazafi”. Felhívásának szövege is egyértelműen igazolja a főispán hazafias érzületét.

Gróf Degenfeld Imre főispán felhívása Szabolcs vármegye polgáraihoz a haza védelmére. Forrás: HU MNL SZSZBVL.52.b. 1. doboz. 1848/20.

Az 1848. szeptember 14-én kiadott rendelkezések következtében év végéig a maghatározottnál több újonc került a hadseregbe, mintegy 50 000 ember. Szabolcs vármegyéből 1849 tavaszán 3293 főt újoncoztak az előírt 1640 fővel szemben. Fontos szerepük volt a honvédsereg fejlesztésében, hisz ezek az alakulatok az 1849-es tavaszi hadjáratban tűntették ki magukat.

Levéltári forrás:

HU MNL SzSzBML-V.52.b. 1. doboz. 1848/20. Gróf Degenfeld Imre főispán felhívása a haza védelmére

Felhasznált szakirodalom:

Bene János: Téglás 1848–1849 idején. In: Szálkai Tamás (szerk.): Téglás története I. Tanulmányok a település múltjából. Téglás, Téglás Város Önkormányzata, 2024.

Bene János: Szabolcsi honvédek aranykönyve 1848–1849. Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, 2013.

Bene János: Szabolcs a honvédelemért 1848–1849-ben. In: Németh Péter–Bene János (szerk.): Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848–1849). Nyíregyháza, Nyíregyházi Jósa András Múzeum, 1998.

Hajagos József: A 28. honvédzászlóalj története. In: Németh Péter–Bene János (szerk.): Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848–1849). Nyíregyháza, Nyíregyházi Jósa András Múzeum, 1998.

Hermann Róbert (szerk.): 1848–1849. A szabadságharc és forradalom története. Budapest, Videopont Kiadó, 1996.

László Géza: Szabolcs vármegye 1848/49-ben. Források. Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára, 2000.

Dr. Kosztyó Gyula

levéltáros