A hónap dokumentuma 2020. február

Bárdudvarnok nagyközség jegyzőjének jelentése a kiürített Bárd, Lipótfa, Bárdibükk és Szendpuszta lakott helyek, valamint Kaposszentbenedek községben szovjet katonák által elkövetett bűncselekményekről

Bárdudvarnok, 1945. január 22.

 

 

A hónap dokumentumának Bajzáth Ferenc bárdudvarnoki jegyző[1] 1945. január 22-én kelt jelentését választottam. A jegyzőnek az alispánhoz, Stephaich Pálhoz[2] írt soraiban szomorú képet kapunk a megszálló orosz csapatok egyes katonái által Somogy vármegyében végrehajtott tettekről és a községeknek a „felszabadulás hónapjaiban” átélt mindennapjairól.

1944. december folyamán Somogy vármegye kettészakadt. Nyugati fele a Margit-vonal háromlépcsős védelmi rendszere mögött a német Dél Hadseregcsoport 2. páncélos hadseregének,[3] míg keleti területei a 3. Ukrán Front[4] alá tartozó 57. szovjet,[5] és az 1. bolgár[6] hadsereg, valamint jugoszláv segédalakulatok irányítása alatt állt. Az orosz katonai parancsnokságot Kaposváron, a városházán hozták létre, parancsnoka Bulicsev őrnagy[7] volt.

A város polgármesteri, valamint a vármegye alispáni hivatala és a községi jegyzőségek, illetve körjegyzőségek kényszerűen asszisztáltak a kialakult helyzetben a megszállók uralmához, hatáskörük azonban alaposan megcsappant. A november utolsó napjaiban Zala vármegyébe áttelepült (menekült) nyilas közigazgatás éppolyan súlytalan volt, mint az oroszok által hivatali teendőik további ellátására kötelezett, illetőleg sebtében állományba visszahívott tisztviselők. Az orosz katonai parancsnokság 1944. december hó 26-án elrendelte a Margit-vonal somogyi szakaszán az ellenőrzésük alatt lévő a hadműveleti területen fekvő községek kiürítését, melyet december 30-ig kellett végrehajtani. Karácsony előtt a nyilas közigazgatás elrendelte ugyan a frontvonalban fekvő községek evakuálását, azonban ez csak részben történt meg. A német parancsnokság nyomatékos felhívására, a Tavaszi ébredés hadművelet megkezdése előtt foganatosították a lakosság kitelepítését.[8]

Az alispán a kiürítési rendelkezésben részletesen közölte az orosz parancsnokság tájékoztatását a lebonyolítással kapcsolatban. Az orosz hadvezetés úgy számolt, hogy 8-10 nap múlva mindenki visszatérhetett volna lakóhelyére. Ígéretet tettek, hogy ingóságaikban és ingatlanaikban kárt nem szenved senki sem. Felszólították a lakosságot, hogy élelmiszert és meleg ruházatot, valamint állataikat vigyék magukkal, bútoraikat, nehezen mozgatható használati tárgyaikat hagyják hátra. A Vörös Hadsereg csak minimális számú szállítóeszköz biztosítását vállalta. Felhívták a figyelmet, hogy értékeiket a lakosok eláshatják. A kiürítést követően egyéb rendelkezésig tilos volt visszatérni. Az életével játszott, aki a szigorú tiltásokat nem tartotta be.[9]

Az evakuált községek lakosságát a frontvonaltól távolabb fekvő településeken helyezték el. Az ígéretekből jószerivel semmi sem valósult meg. Az embereknek a beharangozott 1-2 hét helyett hónapokra kellett távol maradniuk otthonuktól. A megszálló csapatok a nemzetközi hadijogra fittyet hányva, vagy csak nagyvonalakban betartva, vetették magukat a szabad prédaként kezükbe került hátrahagyott javakra és a zártkerti hajlékokban meghúzódó lakosságra (megjegyzendő, hogy a frontvonal mindkét oldalán hasonlóképpen történt, a német, magyar, bosnyák, horvát katonák sem vetették meg a portyázgatást). Az alispáni hivatalhoz folyamatosan érkeztek be a panaszok a fosztogató, erőszakoskodó, gyilkoló szovjet és bolgár katonákról. Bajzáth Ferenc bárdudvarnoki jegyző jelentése csak egyről szól ezek közül, azonban az általa leírt események mélyen megdöbbentőek. A községek férfilakosságát mindenféle indok címén kényszermunkára osztották be. A munkaszolgálatra név szerint írták össze az embereket. A távolmaradók ellen hajtóvadászat indult. Azok a férfiak sem voltak biztonságban, akik katonai szolgálati idejüket már kitöltötték és leszereltek, viszont részt vettek 1941–1943 között a keleti fronton vívott harcokban. Az elhurcolt, összefogdosott férfiak egy része ugyanúgy valamelyik orosz hadifogolytáborban kötött ki, mint a hadifogságba esett katonák. A családtagok kétségbeesetten keresték a csak pár napos árokásási munka ürügyén elszállított szeretteiket, akiket hetekig, hónapokig, vagy soha többé nem láttak. Stephaich Pál alispán a beérkezett panaszok, kérések ügyében lehetőségeihez mérten intézkedett.

Bárdudvarnokra[10] 1944. december 3-án vonultak be a szovjet csapatok. A vasút nyugati oldalán fekvő településrészt kiürítették. A községben ezt követően csak a tolmács és az árokásásra kirendelt férfilakosság, valamint néhány mesterember tartózkodhatott. A bárdibükki kastélyban hadikórházat létesítettek. A vasútállomáson szükségrakodót építettek ki. Éjjelente 10–18 katonai szerelvény érkezett. Az állomás környékét légvédelmi tüzérséggel erősítették meg. A helyi parancsnokság Kaposszentbenedeken, a református lelkész lakásán volt.[11]  

A lakosság egy része a zártkerti házakban húzta meg magát, mint a közölt szövegben is olvasható. A környező falvak lakóinak egy része is itt kapott menedéket. A frontvonaltól távolmaradó orosz katonák rendszeresen fosztogattak a jegyzőség területén. Az atrocitásokra eleinte éjjel került sor. 1945. január 14-én este 9-kor Kaposdadán a 19 éves Nagy Nándort lőtték agyon. Alig egy hét múlva következett be a jelentésben is nevesített tragédia. 1945. január 20-án éjfél előtt az erőszakoskodó katonák elől édesapjuk menekíteni akarta leányait. Az éjszaka sötétjében az orosz katonák a menekülő lánygyermekek után lőttek géppisztollyal. A 15 éves Hegedűs Irmát agyonlőtték. Testvérének, a 19 éves Margitnak a gerincét érte a géppisztolysorozat, megsérült a gerincvelő. A kaposvári kórházban két nap múlva belehalt sérüléseibe. Február 19-én Berta Jánost lőtték agyon fényes nappal. Március 23-án Czilinger István, 26-án Bojtor János és Horváth János gigei lakosokat Bárdihegyen lőtték le orosz katonák.[12] A panaszt tevő Bajzáth Ferenc jegyzőt február 12-én letartóztatták fegyverrejtegetés vádjával. A padlásán állítólag a helyi leventeegyesület tulajdonát képező összetört céllövőpuskát találtak. Kaposvárra szállították az orosz katonai parancsnokságra. A jegyző felesége felkereste a helyettes főszolgabírót, aki tüstént értesítette Stephaich Pált. A helyettes főszolgabíró emlékeztette az alispánt, hogy a fogságba vetett becsületes, tapasztalt, megbízható hivatalnok, akit a nyilasok nyugdíjaztatni akartak. Az alispán személyesen járt el az ügyben az orosz parancsnoknál és közbenjárásának nyomán még aznap szabadon bocsájtották.[13] A bárdudvarnoki jegyző által írt január 22-én kelt jelentést csak március 2-án iktatták be. Nem ismert, hogy a kirívó bűnügyről készült jelentés miért csak majd másfél hónappal később került iktatásba és járt el az ügyben a tiszteletbeli főjegyző. A „felszabadító” szovjet hadseregre terhelő állításokkal élő hivatalnokok sem voltak biztonságban. Nem rendelkezünk forrásokkal, hogy az elkövetett gyilkosságokban és rablásokban résztvevők valaha is bíróság elé álltak volna. Ha így is volt, az oroszok valószínűleg a maguk sajátos módján, büntetőszázadokba, aknakereső századokba osztották be a renitenseket, vagy csak szimplán valahol agyonlőtték az elkövetőket.  

 

Az iratot formahűen közlöm, az elütések és az írógépen hiányzó ékezetes betűk javításával.

 

 

Szabó Tamás


 

Bárdudvarnok nagyközség jegyzőjének jelentése a kiürített Bárd, Lipótfa, Bárdibükk és Szendpuszta lakott helyek, valamint Kaposszentbenedek községben szovjet katonák által elkövetett bűncselekményekről

Bárdudvarnok, 1945. január 22.

 

Bárdudvarnok nagyközség jegyzőségétől.

 

                                 A L I S P ÁN  Ú R N A K

                                           Kaposvár

                                           Tisztelettel jelentem, hogy jegyzőségem községeiből Bárd és Lipótfa lakott részt, továbbá Bárdibükk és Szend pusztát, valamint Kaposszentbenedek községet orosz katonai rendelkezés értelmében ki kellett üríttetni.

                                           A kiürített község, illetőleg lakott részek lakossága a községek hegyi[14] lakosainak lakásában kaptak ideiglenesen szállást, de sokan[15] itten helyezkedtek el a kiürített Gige, Jákó, Kisasszond, Kiskorpád, Csököly stb. községekből is, úgy hogy a hegyi lakosság lakóházai úgyszólván zsúfolásig tele vannak lakókkal, s a lakók kevés ingóságaival.

                                           A községek hegyi lakosai szívesen vették, hogy kiürített helyekről házukhoz lakók érkeztek, mert ezzel az orosz katonák erőszakoskodásaitól legalábbis nagy részben mentesítve érezték magukat, legalábbis ebben a tudatban ringatták magukat. Az tény és való, hogy ahol sokan laktak, ottan 2-3 oroszkatona erőszakoskodni nem mert, valószínüleg attól tartva, hogy a ház lakossága esetleg lefogja őket szerelni. Az orosz katonák / különösen a frontról lógók/ ezt felismerve már nem kettesével járják a hegyi lakók lakásait végig, hanem 5-6-7-es csoportokban, fegyverrel felszerelve, kocsival, illetőleg a jó hóviszonyok folytán szánkóval és éjnek idején felzavarják a hegyi lakókat békés otthonukban, a férfiakat 5-6 fegyveres orosz katona betereli hol pincébe, hol pedig kamrába, s ottan rácsukva az ajtót, az ajtó elé fegyveres katonát állítanak, míg a többiek a lakást végig dúlják, minden holmit összeszednek, a fiatal nőkkel erőszakoskodnak, akik esetleg szökni akarnak, azokat lelövik, vagy hozzátartozóit összeverik úgy, hogy napokig betegen feküsznek utána.

                                           Ezen eset napról-napra előfordul körzetemben. Folyó hó 21-re virradóra Bárdudvarnok község Bánya lakott részét dúlták végig, továbbá Lipótfán is minden lakott házat úgyszólván teljesen kiraboltak. Kaposdadán folyó hó 20-án délután 7 orosz katona meglepte Hegedűs Ferenc házát és a nőkkel akartak erőszakoskodni. A fiatal nőket atyjuk kiszöktette valahogy az ajtón, amikor ezt a katonák észrevették, utána lőttek, nevezett gazdának egyik lánya a rálövés után azonnal meghalt, másik súlyos lőtt sérüléssel a kaposvári kórházba került, míg a harmadik leány szintén 3 golyóval testében otthon ápoltatik.

                                      Erőszakoskodások, rablások nap-nap után előfordulnak. A lakosság már teljesen elkeseredett. Már alig van a lakosságnak holmijuk, mert mindent elrabolnak tőlük. A menekültek kis holmijai is prédává vált már a rablásnak. A lakosság a hideg tél folytán már ruha miatt felöltözni sem tud. Nappal mindenféle munkára kirendelik őket, éjjel pedig rabolják és fosztogatják a lakosságot, úgy hogy a kétségbeesés már igen nagy a lakosság között.

                                    Tisztelettel kérem Alispán Urat, méltóztassék a kaposvári orosz parancsnokságon interveniálni a községben lakó és idemenekült lakosság érdekében, hogy legalább is járőrökkel és pedig sűrű járőrök kiküldésével a rablásokat, fosztogatásokat és a fiatal nők megbecstelenítését megakadályoztatni, esetleg a faluban erre a célra járőrt felállítani, mely járőrnek eltartását a község lakossága szívesen magára vállalná.

                                    A fenti panaszok orvoslására sürgősen szükség van, miért is a megfelelő intézkedések sürgős megtételét tisztelettel kérem.

Bárdudvarnok, 1945 jan.22.

                                                                                       

Bajzáth Ferenc

községi jegyző

[Hátoldalán]

 

 

 

Orosz Katonai Parancsnokságon már részben előadtam. Irattár!

1945. III. 3.

                                                                                 alispán h.

                                                                                vm. tb. főjegyző

 

Írógéppel készült, aláírással hitelesített eredeti tisztázat.

Az irat jelzete: Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára IV. 405. b. Somogy vármegye alispánjának közigazgatási iratai, 952/1/1945. sz.

 

 



[1] Bajzáth Ferenc (1902, Patalom – 1962, Budapest) 1935-ben lett Bárdudvarnok jegyzője. 1944-ben a nyilasok nyugdíjaztatni akarták, a háborúban beállt helyzet miatt azonban pozíciójában maradt, amit 1949 júliusáig töltött be. Később családjával Budapestre költözött, könyvelőként dolgozott.

[2] Nemesdédi Stephaich Pál (1887, Kistamási-Görösgalpuszta – 1964, Budapest) 1928–1945-ig volt Somogy vármegye alispánja. A német megszállás másnapján betegszabadságra ment, majd kérte nyugállományba helyezését, amit a megyei törvényhatóság elfogadott. A nyilasok október 17-től 24-ig Siófokra internálták. 1944. október végén a vármegye fellebbezésének nyomán a Belügyminisztérium visszahelyezte állásába. Október 25-én vitéz Vigh Imre nyilas főispán beiktatásakor veszi fel hivatalát újra. Visszatérésének „kényszerítő” oka nem ismert, az alispán nem tartozott a nyilaskeresztes párt támogatói közé. Hivatalát 1945. május 5-ig viselte, amikor is a kommunisták megvonták a bizalmat az angolszász orientációjú, konzervatív alispántól, akivel nem tudták elképzelni a további munkát.

[3] A 2. német páncélos hadsereg törzse Letenyén rendezkedett be. A hadsereg parancsnoka a Budapesten született osztrák származású Maximilian de Angelis (1889–1974) tüzérségi tábornok volt.   

[4] A 3. Ukrán Front parancsnoka Fjodor Ivanovics Tolbuhin (1894–1949) marsall volt.

[5] Az 57. hadsereg Mihail Nyikolajevics Sarohin (1898–1974) vezérezredes parancsnoksága alatt állt.

[6] Parancsnoka Vladimir Dimitrov Sztojcsev (1892–198?) vezérőrnagy volt.

[7] Sajnálatos módon nem áll rendelkezésre adat az őrnagy nevén és rangján túl. Személye vélhetően nem egyezik Szergej Szergejevics Bulicsev őrnagyéval, aki szintén a 3. Ukrán Front tisztje volt, de Székesfehérvárnál megsebesült 1945 januárjában.

[8] Veress Dezső: Értetek. Kaposvár, 2005. Veress Dezső nagyatádi ügyvéd feleségét és gyermekét biztonságos helyre küldte, ő maga Nagyatádon maradt. Naplójában napról napra beszámol a városban uralkodó állapotokról. Képet kaphatunk a helyi közigazgatás működéséről. A kiürítési parancsokról, azok végre (nem) hajtásáról, a bizonytalanságról. A német katonák élelmiszerrekvirálásairól, lopásairól.

[9] MNL SML IV. 405. b. Somogy vármegye alispánjának közigazgatási iratai, 72/1945. sz. Kiürítési rendelkezés.

[10] Bárdudvarnok nagyközség Bánya, Bárd, Lipótfa és Szerászló egyesülésével jött létre. 1907-ig Bárdszerászló, 1908-tól Bárdudvarnok néven. Külterületi lakott helyei: Bárdibükk, Szendpuszta. A Kaposmérői Körjegyzőségből kivált Kaposszentbenedek 1933-ban csatlakozott Bárdudvarnok nagyközséghez a hozzátartozó Kaposdadával (korábban Dadapuszta).

[11] MNL SML XV. 44. Dr. Andrássy Antal főlevéltáros gyűjteménye, feljegyzések bárdudvarnoki és kaposszentbenedeki lakosok visszaemlékezéseiről.

[12] MNL SML XXXIII. 1. Somogy megyei állami anyakönyvek másodpéldányainak levéltári gyűjteménye. Bárdudvarnok, Kaposvár halotti anyakönyvek 1945.

[13] MNL SML IV. 405. b. Somogy vármegye alispánjának közigazgatási iratai, 762/1945. sz. Bajzáth Ferenc bárdudvarnoki jegyző elfogatása.

[14] Zártkerti, szőlőhegyi lakott részek.

[15] Az eredeti szövegben sokna formában tévesen elütve szerepel.