Somogy vármegye címeres levele és pecsétje 1498-ból¹

A Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárának egyik legértékesebb kincse a II. Ulászló király által Somogy vármegyének 1498 vízkeresztjén adományozott címereslevél. Az 1526 előtt kiadott közületi armálisok közül néhány város címereslevele mellett kizárólag Somogy vármegyéé maradt ránk. Közvetlen adatunk nincs arra, hogy más megye addig ilyent kapott volna. Arról sincs információ, hogy címeradomány alapján más megye 1550 előtt a megye egészet szimbolizáló pecsétet készíttetett és használt volna.

A címereslevelet és az annak alapján készült pecsétnyomót a vármegye az elmúlt évszázadok alatt gondosan őrizte és tagintézményünk ma is gondosan óvja. Taglevéltárunknak ez az egyetlen olyan irata, amely még 1526 előtt keletkezett és azóta megszakítás nélkül a megye birtokában van.

A címereslevél felhatalmazása alapján a vármegye pecsétnyomót is vésetett és kezdetben egyes okleveleit ezzel erősítette meg. Ez a pecsét is a legrégibb a maga nemében.

Somi Józsa, temesi ispán – egyben az ország alsó részeinek főkapitánya – és Butkai Péter, Somogy vármegye ispánja valószínűleg 1497-ben kérvényt nyújtott be a királyhoz, hogy Somogy vármegyének saját címere lehessen. II. Ulászló privilégium, azaz kiváltságlevél kiállítását rendelte el. Ennek felépítése:

Intitulatio, azaz az oklevéladó megnevezi magát. II. Ulászló ebben az oklevélben csak az ún. rövid címet használta, két legfontosabb királyságát, Magyarországot és Csehországot említi.

Promulgatio és inscriptio, azaz kihirdetés és címzés. A rövidítés érdekében az előbbit az utóbbiba helyezték. Az oklevéladó kijelenti, hogy az oklevéllel tudomására adja az alábbiakat.

Az arenga valami általános gondolatot foglal magába azért, hogy erkölcsileg alátámasszák a kegynyilvánítást. Esetünkben az uralkodóknak arra az általános feladatára hivatkozik, hogy az arra érdemeseket megjutalmazza.

Narratio, azaz az elbeszélés. Ebben az intézkedés előzményeit, körülményeit írják le. Megismerhetjük belőle a kérvény benyújtását, valamint, hogy a király az adomány megtételekor a vármegye érdemeit is figyelembe vette, és ezeket fel is sorolta.

Dispositio, azaz a rendelkező rész. A király hangsúlyozza, hogy a címert részben saját kegyéből, részben pedig a főpapokból és bárókból álló királyi tanács egyetértésével adja.

A címerleírás minden szempontból egyedi. A címer kizárólag Somogy vármegyét illette.

Az adományozott címer, mint e korszakban valamennyi, három részből áll: címerpajzs, sisak a sisaktakarókkal és a sisakdísz.

Az égszínkéknél ma sötétebb pajzs a kerektalpú pajzs egyik változata. A pajzs széle párhuzamos vékony aranyvonallal határolt, ami a pajzs vastagságát kívánja érzékeltetni. A pajzs két felső sarka kis mértékben levágott. Talprészében, a heraldikában szokványos arany korona lebeg, amelyből könyökben hajlított, páncélozott bal kar nyúlik ki és három szőlőágat markol. Az ágakon a leírásnak megfelelően három levél és két szőlőfürt van. A levelek arany színűek, míg az ágaik és a fürtök zöldek.

A pajzs fölött levő ezüst sisak a XV. század heraldikájában gyakori ún. csőrsisak. A címerkép két oldalát a sisakhoz tartozó sisaktakarók töltik ki. Ezeket az oklevél leírása erősebb fuvallattól mozgatott virágoknak mondja. A sisakra egykor a nap elleni védekezésül, vagy csupán díszítésül rögzített színes fátyol vagy szövet – teljesen elszakadva eredeti rendeltetésétől és alakjától – itt kizárólag a címer mindhárom részét körülvevő virágdísszé vált, amit a címer leírója joggal tartott szél által mozgatott virágnak, hisz a „virágok” levelei a kép négy sarkában egy-egy „gyümölcsöt” fognak körül. Az egykori textilanyagra legfeljebb kiinduló pontjuk, a sisak tetejére helyezett fonat emlékeztet, amelyen a sisakdísz sasmadara áll.

A heraldikában általánosan érvényesülő szabályok szerint a sisaktakaró a pajzs két oldalán omlik alá, s mindkét oldalon egy-egy fém (arany vagy ezüst) és egy-egy szín látható úgy, hogy a takaró külső oldalán van a szín, belső oldalán pedig a fém. Somogy megye címerén a szabály nem érvényesül. A sisaktakarókból lett viráglevelek két fémet és négy színt (vörös, kék, sárga, bíbor) viselnek, éspedig úgy, hogy a címer mindkét oldalán külön-külön valamennyi megtalálható, s a „takaró” belső és külső oldalának színezésében sem érvényesül következetesség. Ugyanígy nincs rendszer a négy gyümölcs színezésében sem.

A heraldikai gyakorlatban a sisakdísz gyakran azonos a címerképpel, éspedig egészben vagy részben. Címerünk esetében a naturalista és sisakdíszként nehezen megoldható címerkép helyett a sisakdísz egy heraldikailag színezett (vörössel és fehérrel sakkolt) sas.

Az adománylevél – legalább részben – megírja, hogy a címerkép mit szimbolizál. A szőlő a föld termékenységét és a bor bőségét mutatja, s a magyarázatból azt is megtudjuk, hogy Somogy akkoriban a szőlőben gazdagabb megyék közé tartozott s több bort termelt, mint amennyire szüksége volt. Ekkoriban a bor nemcsak élvezett cikk volt.

Sajnálatos módon az oklevél nem ad magyarázatot arra, hogy mit szimbolizál az arany koronás, arany csőrű és arany lábú (heraldikai kifejezéssel: arannyal fegyverzett), vörössel és fehérrel sakkolt, repülni készülő sas mint sisakdísz. Meg kell jegyezni, hogy a képen a sasnak feltűnően hosszúak a lábai, feltehetően azért, hogy a repülési szándékot ezzel jobban tudják érzékeltetni. A sisakdíszben látható sas erősen hasonlít Morvaország címerállatára. Morvaország címere ugyanis az utolsó magyar nyelvű hivatalos leírás szerint „arany koronás, arannyal” fegyverzett, vörössel és arannyal sakkolt sas”. Minthogy II. Ulászló Morvaországnak is ura (őrgrófja) volt, így arra lehet gondolni, hogy az élénk színeket nélkülöző címerképet élénk színű sisakdísszel akarták ellensúlyozni, s ezért választották a morva sas variációját, amely mindenben egyezik a morva sassal, csupán vörössel és fehérrel sakkolt. Feltűnő, hogy a címerfestő annak érdekében, hogy a vörössel és fehérrel sakkolt sas a kép ugyancsak vörös hátterében jobban érvényesüljön, a háttérnek ezt a részét a sas megfestése előtt kármin vörössel festette át.

A címer leírása után az uralkodó áttér annak ismertetésére, hogy a vármegye a címert miként használhatja. Elsőben közli, hogy Somogy vármegye e címert csatákban, bajvívásokon és harci tornákon, párviadalokban és minden más gyakorlatok alkalmával úgy használhatja, mint az országnak címert használó más városai és vármegyéi. Itt tehát érvényesül a címerviselet eredeti funkciója, megkülönböztetni egymástól a szembenálló feleket és egy seregen belül a seregrészeket. Ez a címeradományban tradicionális résznek számít. Somogyot több mint fél évszázadot követően, 1550-ben Hont vármegye kapott címereslevelet, amely nem szól bajvívásokról, harci tornákról, hanem az első helyen említett pecséthasználaton kívül a címernek hadjáratokban zászló helyett történő alkalmazását említi.

Felmerülhet a kérdés, hogy az adománylevél miért nem a megyéket említi először és azután a városokat? A legkézenfekvőbb válasz az, hogy ekkortájt már majd mindegyik szabad királyi városnak volt címere, de nem úgy a vármegyéknek.

Nem tekinthető azonban sablonosnak megyei vonatkozásban az a kiváltság, amelyről az adomány a címernek pecséten való használatáról ír. Megengedte ugyanis a király, hogy a vármegye nemeseinek egyeteme a maga részére pecsétet készíthessen, s erre a kapott címert és a jelvényeknek díszeit felvésethesse. Egyben felhatalmazta a vármegyét, hogy a pecsételésnél vörös viaszt alkalmazzon.

A királyi elhatározást és intézkedést, a dispositiot követi a megerősítésre vonatkozó közlés, a corroboratio. Ez a közlés a jelen esetben arra szorítkozik, hogy az oklevelet magyar királyi titkos pecsétjének felfüggesztésével erősíttette meg.

Az oklevél záró része oklevelünkben a keltezés, azaz a datum, amely három tagból áll:

- a keltezés helye,

- a keltezés éve, a hónapot és a napot helyettesítő ünnepnap megjelölése,

- II. Ulászló magyar és cseh királyságának éve.

A hártya (pergamen) oklevél mérete: 69,5x45,2 cm. A pergamen alsó szélét visszahajtották (plica), s ez oklevelünk esetében feltűnően széles (13,8 cm). (A mellékelt fényképen a plica ellenkező irányba van felhajtva, hogy ne takarja az oklevél utolsó sorait.) Az oklevél plicáján ejtett két vágáson átfűzött selyemzsinóron függött királyi pecsét elveszett.

Az oklevél fényképe a Magyar Országos Levéltár Diplomatikai fényképgyűjteményében DF 268 268. jelzet alatt található. Az alábbi fordítást Borsa Iván készítette.

A király úr saját parancsa.

Mi Ulászló Isten kegyelméből Magyarország és Csehország stb. királya jelen (oklevelünk) tartalmával adjuk emlékezetül mindazoknak, akiket illet kinyilvánítván, hogy ámbár a királyoknak és a fejedelmeknek általános feladatuk, hogy valamennyi alattvalójuk érdemeit méltó módon viszonozzák, mégis azok érdemeinek bőkezűbb jutalmazására kell figyelniök, akikért nemcsak hűségük és odaadásuk tisztasága, hanem munkásságuk sokszoros hálája is szavatol. így, mivel mi is egyrészt megkaptuk híveinknek, a nagyságos Somi Józsának, temesi ispánnak és országunk alsó részei főkapitányának s a vitézlő Butkai Péternek, e Somogy vármegye ispánjának kérvényét, melyet ők a maguk, valamint Somogy megye nemeseinek és más birtokosainak személyében és nevében felségünknek ez ügyben terjesztettek elő, másrészt lelkünkben forgatva és folytonos elmélkedéssel mérlegelve említett híveinknek, e Somogy vármegye nemeseinek összességükben és egyenként minden dologban híven és állhatatosan mutatott hűségét és önzetlen szolgálatait, amelyeket Ők régóta mindenekelőtt Magyarország szent koronájának, majd elődeinknek, Magyarország királyainak és végül nekünk is tettek azt követően, hogy Isten kegyességéből e királyi méltóságunk csúcsára jutottunk; akiket, jóllehet szerencsés megkoronáztatásunk után kimondhatatlan károkat és veszedelmeket szenvedtek a felséges fejedelemnek, Miksa úrnak, a rómaiak és Magyarország stb. királyának, igen kedves rokonunknak, aki ez országunkra áhítozott és azt különféle módokon fosztogatta, népeitől és hadseregétől - semmiféle rémítgetéssel, semmiféle fenyegetéssel, végül semmiféle veszedelmekkel sem tudtak eltántorítani vállalt hűségük kötelezettségétől; akik azonban minden veszedelmet és a sors változásait felkészült lélekkel és szilárd hűséggel viseltek el; de nemcsak ezekre, hanem ennél nagyobb dolgok vállalására is készek lettek volna a mi helyzetünk és a közjó érdekében, ha erre szükség lett volna. Mi tehát meg akarván mutatni királyi bőkezűségünket az említett nemesek összessége iránt és hűségüket fel akarván emelni méltóságunk és kegyelmünk magasabb ékességéhez, az említett vármegye nemesei ugyanazon egyetemének a főpapok és a bárók tanácsából szabad elhatározással és biztos tudomásunkkal ezt a címert vagyis dicsőségük jelvényét adtuk, ajándékoztunk és adományoztuk, sőt jelen oklevelünkkel adjuk és juttatjuk, tudniillik égszínkék mezejű pajzsot, melynek alján aranyfényű korona csillag, amelyből az oklevél szélének irányába forduló, könyökben hajlott páncélozott kar három szőlővesszőt, azaz zöldellő venyigét tart, melytől három levél és két fürt csüng. Ennek a címernek pedig igaz magyarázata, hogy ezek a híveink a szent koronához és felségünkhöz állhatatosan ragaszkodtak, jóllehet – mint fentebb érintve volt – sok és különböző ellenséges cselekedeteket és sérelmeket szenvedtek el és tapasztaltak meg, sőt kemény támadásokat is átéltek, a mi és országunk több ellenségével sok csatát vívtak és más híveinkkel együtt győztesen tértek vissza, így joggal és méltán kiérdemelték, hogy mindezt e jelvény díszei ábrázolják. A venyigék és róluk csüngő fürtök a föld termékenységét és a bor bőségét jelentik, amelynek e megyében akkora a bősége, hogy országunk más gazdagabb vármegyéihez lehet hasonlítani. A pajzs fölött egyenesen álló ezüst színű sisak, amelynek csúcsáról különféle színű virágok mintegy erősebb fuvallattól mozgatva lengenek mindkét oldalon alá. A sisak taraján egy vörös és fehér színekkel sakkosan ékes sas emelkedik szétvetett lábbal, szárnyát repülésre tárva, fején arany koronával, miként és ahogyan ez jelen oklevelünk elején, vagyis fejrészén a festő művészete által tulajdon színeiben lefestve látható. Úgy határoztunk, hogy a fent említett nemesek közössége és egyeteme meg valamennyi utóduk az előbb említett címert és dicsőségük jelvényét mostantól kezdve a jövőben országunk címert viselő egyéb városainak és vármegyéinek szokása szerint csatákban, bajvívásokon és harci tornákon, párviadalokban és minden más katonai gyakorlatok alkalmával használhassák és vele élhessenek. Egyébként kedvezésünk és kegyünk bőségesen áradó teljességével azt akarván, hogy a címer és jelvények fenti adományozását további ékességekkel is feldíszítsük, s más alkalmas használat mellett közösségetek pecsétjeibe is beiktassátok, ugyanezeknek megengedjük és hozzájárulunk, hogy az említett vármegye nemeseinek egyeteme a maga részére pecsétet készíttethessen és ezt mint egyedül közhitelűt használja és azzal élhessen a vármegye nemességének egyetemét érintő bármely ügyben, s a címernek és a jelvényeknek díszeit a pecsétbe bevésethessék s jelen jóváhagyásunkkal és külön engedélyünkkel fel vannak hatalmazva, hogy szabadon és akadálytalanul vörös színű viasszal pecsételhessék meg és jelölhessék meg valamennyi iratukat, nevezetesen leveleket, igazságszolgáltató (iratokat), bi­zonyítványt, peres iratot, ítéletlevelet vagy bármely mást, amelyet pecsétjük rányomásával vagy felfüggesztésével adnak ki vagy készítenek. Mindezeknek hiteléül és bizonyságául, ereje és örök érvénye érdekében bocsáttattuk ki jelen oklevelünket, megerősítve azt függő titkos pecsétünkkel, amelyet Magyarország királyaként használunk. Kelt Budán vízkereszt ünnepén az Úr ezer-négyszázkilencvennyolcadik, magyar stb. királyságunknak nyolcadik, cseh királyságunknak pedig huszonhetedik esztendejében.