Bottyán János Bakó Farkasnak írt levele 1707 júniusából¹

Bottyán János kuruc generális halálát követően irathagyatéka részekre szakadt. Thaly Kálmán a 19. század második felében több mint húsz évnyi kutatómunkával gyűjtötte össze a szétszóródott levéltárat, valamint a más irathagyatékokban fellelhető Bottyánt érintő iratokat, végül 1883-ban Bottyán levelezését kötetbe is rendezte.² A levéltárunk őrizetében lévő, tudomásunk szerint mindössze három Bottyán–levél elenyésző a kötetben publikált mintegy hatszázhoz képest, a 2016 február hónap iratának választott, 1707. június 1-i keltezésű irat mégis a kor iránt érdeklődők tudomására érdemes, hiszen a fehér-, vagyis ezüstpénzben való adószedésre utasító levél jól példázza Rákóczi réz libertasainak elértéktelenedését, ráadásul az ónódi országgyűlés felhatalmazása alapján a tábornok az adót feltehetően a nemességen is behajtotta.³

Bottyán Jánost Somogy vármegyéhez kötik Görös-Gáli családi gyökerei,⁴ s a Dunántúlhoz a mintegy öt évtizedes katonai pályájának legkiemelkedőbb érdemei. 1705–ben, Károlyi Sándor kudarccal végződött harmadik dunántúli hadjárata után a már idős vitéz alig két hónap alatt vívta vissza a labanctól a mások számára oly „szerencsétlen földet.”⁵ A „Kártevő Sándor”⁶ helyére érkező Bottyánt a nép „Jótevő Jánosának”, „öreg apósának” vagy „Bottyán apjának” nevezte, s Károlyinak a Somogy és a Bakony rengetegeiben bujdosó kurucaival együtt mintegy húszezren szegődtek kötelékébe.⁷ Hogy a kurucok Dunántúli pozícióit megerősítse, Bottyán Siófoknál és Hídvégnél sáncokat ásatott, s bevette Simontornya erődjét is.⁸ Bár 1706 elején a császári hadak megpróbálkoztak Bottyán Dráva-Száva közi pusztításból visszatérő csapatain rajta ütni, mindössze utóhadára sikerült Igalnál⁹ csapást mérniük. 1706 őszén már Rabutin és Stahrenberg óriási túlerőben lévő hadai érkeztek, hogy kiűzzék a kurucokat a Dunántúlról. Bottyán ekkor Esztergom és Komárom vidékén felügyelte a császáriak mozgását, amíg a Dunántúl a katonáit rendben tartani nem tudó Andrássy testvérek parancsnoksága alatt állt,¹⁰ ám a vármegyék és a szabadságharc vezetése is egyetértett abban, hogy ha az országrészt meg akarják tartani, a fejedelemnek Bottyánt kell a Dunántúlra küldenie.¹¹1706. november 14-15-én ezért Rákóczi a kéréseknek engedve a Dunántúl kormányzójának¹² nevezte ki az öreg tábornokot. Döntése helyesnek bizonyult, hiszen Bottyán gerilla harcmodorának, valamint a nép támogatásának köszönhetően több mint kétszeres túlerővel szemben sikerült a kurucok dunántúli pozíciójának megerősítése.  Bottyán a katonái között fegyelmet tartott, így utasításainak a nép is engedelmeskedett: kérésére a falvak népei a téli hidegben is az erdőbe vonultak, élelmiszerkészleteiket elásták, takarmányaikat a kuruc lovasságnak szállították, az erdőbe rejtették vagy elégették, így már ütközet előtt sikerült kiéheztetniük és meggyengíteniük Rabutin számbeli fölényben lévő csapatait.¹³

1707 tavaszán a szabadságharc a katonai sikereket tekintve tetőpontjára jutott, a rézpénz elértéktelenedéséből fakadó pénzügyi válság azonban mélypontjára zuhant: a réz libertasokban fizetett zsold miatt Bottyán seregét is egyre többen hagyták el. Még 1704 januárjában ugyanis Rákóczi az ország megadóztatását elkerülendő a vármegyék és a szabadkirályi városok hozzájárulásával az ezüstpénzzel egyenlő névértékű, valójában annak negyedét érő „veres-„ vagyis rézpénzt bocsátott ki a belföldi áruforgalom számára „pro libertate felirattal”.  Így adókivetés nélkül felszerelhette és fizethette seregét, amely nagyban hozzájárult a korai sikereihez. A túlzott rézpénzkibocsátás miatt azonban a libertasok hamarosan értéktelenedni kezdtek, a Habsburgok pedig nagy mennyiségű hamis rézpénzzel árasztották el az országot, hogy Rákóczi érméit hiteltelenné tegyék. Bár 1706 januárjában Rákóczi a pénzhamisítást nehezítendő minden új rézpénzre a gyermekét tartó Szűz Mária képmását üttette, az elértéktelenedést nem tudta megállítani.¹⁴ A rézpénz elfogadására kötelező rendelkezései ellenére a vásárokon fehérpénzért árultak, így a rézpénzzel fizetett katonák zsoldjukért semmit sem kaptak, de a szabadságharc vezetése sem tudta már az értéktelen pénzzel biztosítani a hadsereg ruházatát és felszerelését. 1707. évi dunántúli hadjárata megkezdésekor Bottyán is úgy rendelkezett, hogy „Aki a rézpénzt el nem veszi, vagy böcsteleníti, annak homlokára kell azt süttetni”, sőt, amíg a polgárokat 12, addig a rendeket - az országban egyedülálló módon – duplájára, vagyis 24 forintra bűntette a rézpénz visszautasításáért, a pénzforgalmat szabályozó rendeleteket azonban továbbra sem tartották be. 1707 tavaszán a rézpénzben fizetett, zsoldjukkal elégedetlen katonák az ónódi országgyűlésen panaszt nyújtottak be a vöröspénz értéktelensége miatt,15 így az országgyűlés sem halogathatta már tovább az egyre súlyosbodó pénzügyi válság megoldását. Az ekkori mérleg szerint a mintegy 3 milliós kiadásokhoz a fiskális jószágok, a harmincad vámok és bányák jövedelméből még fél milliós bevétel sem társult. A hiányzó mintegy 2 és fél millió forintból 2 milliót hadiadó, fél milliót pedig portális adó formájában kívántak beszedni. Rákóczi kezdeményezésére, ha nehezen is, de sikerült elfogadtatni a rendekkel, hogy a hadiadó esetében „mind úr, mind szegény, attúl, a mie kinek vagyon, adózzék”,¹⁶ vagyis mentességük ellenére a nemeseket is az adófizetők körébe vonta.  

1707 júniusában, amint arról a hónap dokumentumának választott levél is tanúskodik, Bottyán katonái megnyugtatása érdekében a dunántúli megyékre fehérpénz adót vetett ki.

Nemzetes Vzlő¹⁷ Bakó Farkas Hadnagy Urk¹⁸ eö kk¹⁹ praesentibus intimáltatik;²⁰ Véven ezen orderemet²¹ mindgyárt indullyon a Somogyságra, végyén maga mellé seregébűl annyira való katonaságot kit elégségesnek gondol lenni; s az egész Somogyságra tegyen hat hét száz forintig valo impositát²² fejér pénzűl²³, limitálván Istenesen ki s mellyik hellység mire lehet érdemes, mivel az ország szükségére feles²⁴ költség kívántatik. Ennek ki szedésében penig serényen sollicituskodjék²⁵ kgd²⁶, s hová hamaréb kezemhez hozni el ne múlassa; holott pedig a hellységek refrectariuskodnának²⁷ vigore praesentium²⁸ adatik kk²⁹ tellyes auctoritas³⁰ executione mediant³¹ ha ugy nem, marhaikat is szabadon el hajthassa, s meg tartóztassa mindaddig, míg nem a reajok obveniált³² impositát³³ nem praestallyák.³⁴ Papae, 1 Juny 1707.

Generális Bottyán János

1707. június 15-én Rákóczinak írt levelében két héttel korábbi intézkedését Bottyán a következőképpen indokolta:³⁵

„A veres-pénznek cursusa³⁶ itt teljesen exspirált³⁷, ezért is kellett a fiscailtasokra s a vármegyékre is vékony fejérpénzbéli³⁸ impositát³⁹ tennem, úgy, hogy egy legjobb falura hét s nyolcz forint obeveniáljon⁴⁰; mellyet is, hogy annyivalisinkább édesedjék a katonaság: minden lovas némettűl (t.i. elfogásától) három forintot, gyalogtúl kettőt fizetek. Sebesseink⁴¹ gyakran esnek; mivel labancz helyekrűl hordják a szereket: fejérpénzzel kelletik contentálnom,⁴² - másként is semmi bellica cassa⁴³ nem lévén mellettem. Révai Gáspár Uram ő Kegyelme hajdúsága is többire majd mezitláb jövén által a Dunán, s a fizetésnek hosszas időre való terjedése miatt extremitásra⁴⁴ jutván, felessen kezdtek szökni; kiknek is, hogy annyivalisinkább kedveket reparálhassam:⁴⁵ közel nyolcadfélszáz forintot fejérpénzűl, fizetések defalcatiójában⁴⁶ adtam. Mindezeket Kegyelmes Uram bölcsen megítílheti Felséged, honnét teljenek ki?”  

Bár a levelekből nem derül ki, hogy az ezüstpénzeket Bottyánnak végül hogyan és kiken sikerült behajtatnia, Várkonyi Ágnes a jobbágyok állandó rézpénz miatti panaszai folytán mégis valószínűsíti, hogy Bottyán azt a nemességen hajthatta be.⁴⁷ Az ónódi országgyűlésen a nemesektől is megkívánt hadiadó azonban legfőbb rendi előjoguknak, nemesi adómentességüknek a megsértését jelentette, nem csoda hát, hogy a későbbiek során az erdélyi nemesek után a dunántúli nemesek is egyre nagyobb számban pártoltak el a szabadságharc ügyétől.⁴⁸ A közteherviselésnek a Magyar Királyság területén még nem jött el az ideje.

Felhasznált irodalom:

Somogy vármegye. (Magyarország Vármegyéi és Városai). Szerkesztette: Csánky Dezső. Országos Monográfia Társaság. Budapest. 1914.

Thaly Kálmán: Dunántúli hadjárat 1707-ben I-IV. In: Századok. 1879.

Thaly Kálmán: Bottyán János vezénylő tábornok levelezései s róla szóló más emlékezetre méltó iratok. 1685-1716. M. T. Akadémiai Könyvkiadó-Hivatala. Budapest. 1883.

Várkonyi Ágnes: Vak Bottyán. Művelt Nép Könyvkiadó. 1951.

Heckenast Gusztáv: A Rákóczi szabadságharc. Budapest. 1953.