Régóta várt kötetet mutattak be a Bécsi kapu téri palotában

Szerző: Borsodi Attila
2024.04.05.
Ünnepélyes könyvbemutatót tartott április 4-én, csütörtökön 11 órától a Magyar Nemzeti Levéltár a Bécsi kapu téri palota kiállító és konferenciatermében, ahol a Keresem őseimet – Családtörténet-kutatás kalauz című kötetet ismertették. A szakemberek egyetértenek abban, hogy az új kötet komoly segítséget jelenthet a családtörténet-kutatóknak.

– A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) egy hihetetlenül gazdag történeti anyagot őrző intézmény, ahová a kutatók körülbelül 90 százaléka valamilyen identitást keresve érkezik – jelentette ki csütörtökön délelőtt a Keresem őseimet – Családtörténet-kutatás kalauz című kötet bemutatóján az MNL főigazgatója. Szabó Csaba a Bécsi kapu téri palotában megtartott eseményen kifejtette: olyan kérdésekre keresik a választ az intézménybe érkező kutatók, hogy ki vagyok én, kik voltak a szüleim, és mit csináltak? – Van-e valamilyen ismert ősöm, akire büszke lehetek, vagy akit elhallgathatok? Ki volt az iskolám névadója, kik tanultak ott, és miről híres az intézmény? Vagy mikor építették a templomunkat, és kik voltak ott a neves plébánosok, és mit tettek ők? – sorolta az embereket joggal foglalkoztató kérdéseket. Szabó Csaba szerint ezekben a gondolatokban a személyes, családtörténetre vonatkozó identitás-keresés éppúgy jelen van, mint a lokális identitással kapcsolatos kérdések. Az MNL főigazgatója emlékeztetett arra, hogy a kötet eredetileg 2016-ban jelent meg franciául, és az a munka, amit az olvasó most a kezében tarthat, az egy átdolgozott kiadás magyarul. – Ez az első olyan kézikönyv, amit a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára bocsát ki, és amit a családtörténet-kutatóknak mankóként kínálunk – tette hozzá.

 

 

Több évtizedes előkészület

Az MNL főigazgatójának köszöntője után Berkes József nyugalmazott főlevéltáros, a kötet egyik szerzője arra mutatott rá, hogy a most megjelenő kötet története sokkal régebbre nyúlik vissza 2016-nál. Mint elmondta, amikor 1991-ben az Országos Leváltárba került, a mikrofilmek közé vezetett az útja, ahol „rácuppant az anyakönyvekre”, annál is inkább, mert akkor már régebb óta foglalkozott családtörténet-kutatással. – Akkor az ütött-kopott íróasztalom fiókjában találtam egy négyoldalas kéziratot. Ez alapvető dolgokat tartalmazott a családtörténet-kutatásról, amit addig bővítgettem és csiszoltam, míg végül egy 25 oldalas tájékoztató lett belőle a Magyar Országos Levéltár honlapján. Ez 1999-ben és 2000-ben jelent meg magyarul, angolul és németül – fogalmazott. Utána, amikor megalakult a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület (MACSE), a zalai iroda ösztönzésére elkezdték az előadásokat gyűjteni, az eredmények a családkutató kisfüzetek sorozatban öltöttek testet 2012-től. Négy kiadvány jelent meg, ezek közül három füzet és egy online anyag volt. Ezután következett a sorban 2016-ban a francia nyelvű kiadvány. Szerényi Ildikó – a kötet másik szerzője – családtörténet-kutatási cikkei az MNL Aktakaland blogján láttak napvilágot elektronikus formában, amelyek a Retrouver ses ancêtres hongrois című francia nyelvű kötettel jelentek meg könyv formájában.

 

 

Átmeneti korban született

Koltai András, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára vezetője, a Magyar Egyházi Leváltárások Egyesületének elnöke mutatta be a Keresem őseimet kötetet. A szakember az MNL főigazgatójának gondolataihoz csatlakozva kiemelte: az utóbbi 20-30 évben valóban megváltozott a történeti érdeklődés Magyarországon. Szavai szerint a kutatók korábban is identitást kerestek, csak akkor a nemzeti és egyházi identitásról beszélhettünk, az utóbbi időben viszont a személyes identitás került előtérbe. S ehhez más források kellenek, mint amiket régebben használtak, és erre jelent választ a most megjelent könyv. – Amikor ezt a könyvet 20-30 évvel később kézbe fogják venni, akkor talán az lesz a vélemény, hogy a kötet egy átmeneti korban született, annak ellenére, hogy nagyon sokáig készült. A digitalizációs folyamat, aminek a kellős közepén vagyunk, átalakítja a dolgokat, és még nem tudjuk, mit hoz a jövő – jegyezte meg Koltai András. Elmondta, hogy a könyv négy fő részből áll, az általános bevezető után először egy alapvető társadalomtörténeti ismertetőt kapunk. A következő részben a forrásokat ismertetik egyenként, majd az online lehetőségekről és gyakorlati tudnivalókról kap információkat az olvasó. Az utolsó rész a levéltári kutatási lehetőségekről szól az utódállamokban. Koltai András úgy véli, a következő években a mesterséges intelligencia mind nagyobb teret fog nyerni, de a könyv erre is reflektál. Hozzátette: a kötet alapvető kézikönyv lesz a jövőben, amihez gratulált a szerzőknek.
 

 

Hiánypótló kiadvány

Ari Ilona, a MACSE elnöke elsőként köszönetét fejezte ki a kötetért, amit régóta vártak a kutatók. – Nem minden ország büszkélkedhet ilyen jellegű kiadvánnyal, de nem minden országban van ennyi identitások után érdeklődő kutató. Külföldön sokfelé jártunk levéltárakban, ahol elmondták: nagyon irigylik a magyarokat, mert nálunk ennyien foglalkoznak családtörténet-kutatással – hangsúlyozta Ari Ilona. Felhívta a figyelmet arra, hogy hiánypótló műről van szó, amelynek a szerzői előszava nagyon pontosan rögzíti a kötet célját. Szavai szerint a műfaját családtörténet-kutatási kalauzként lehet meghatározni. Azaz, megmutatja a kutatóknak, hogy milyen sokféle irányban érdemes további lépéseket tenni a családtörténet mélyebb felkutatása érdekében. – Azt hiszem, a kötet hiánytalanul eleget tett ennek a kitűzött célnak – fűzte hozzá Ari Ilona. Kitért arra: a kötet nagy erénye, hogy ugyan két az Országos Levéltárhoz kötődő szerzője van, de nem ragadtak le ott. Nagyon széles kitekintést adnak, és a kötet messze túlmutat az intézmény gyűjtőkörén. – Nagyon tetszik a teljességre való törekvés is, noha az szinte lehetetlen dolog – jelezte a MACSE elnöke.
 

 

A kötet megvásárolható nyitvatartási időben
(Hétfőtől péntekig 09.00-15.00 óra között)
Cím: 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.
Információ: kozmuvelodes@mnl.gov.hu
 

Fotók: Banai Zsófia, Berta András (MNL)

 

Utolsó frissítés:

2024.04.16.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges