Mit keres egy hangverseny engedélyezése a rendőri ügyosztályon?

2019.04.16.
A böjt minden vallás előírásai között szerepel – több-kevesebb szigorral és előírással. Az önmegtartóztatást eleink nem csak az étkezési megszorítások (hús, zsír, tojás, tej és tejtermékek) tekintetében, hanem a szellem és lélek „csemegéiről” való lemondással is gyakorolták. A szabályokon, előírásokon hivatalosan is fokozatosan lazítottak az egyházi és világi hatóságok – sőt a túlzásokat tiltották is. Manapság sokan fogadnak digitális böjtöt, absztinenciát – mondanak le tévézésről, számítógépes játékokról… miközben zajlanak a tavaszi fesztiválok, húsvéti vásárok…

A földművelő falusi nép életét, annak ritmusát évszázadokon keresztül alapvetően az évszakok és az időjárás szerint végzett munka és az egyházi előírások, hagyományok szabták meg. Lakodalmat, bált, mulatságot böjtben, gyászban és a nagy munkák idején nem tartottak. A fedél alatt dolgozó városi kézműveseink életét már sokkal kevésbé határozták meg a fenti körülmények. Szokásaik alakulását befolyásolta viszont a Nyugat-Európából hozott tapasztalat (az inas vándorévek), valamint a városba költözött nemesség bécsi mintakövetése.

Annak az igénye, hogy némileg lazuljanak a böjti időszakok szokásai, Pest-Budán az 1840-es évek közepén merült fel, amikor a Hangászegyesület azzal a kéréssel fordult a „Fenséges Császári Királyi Austriai örökös Fő-Herczeg, Magyarország Nádora! Nagyméltóságú magyar királyi Helytartó Tanács, Kegyelmes Urunk, nagykegyességű Uraink!”-hoz, hogy „zenehangversenyeinek előadhatását magának Norma-napokon is megengedtetni” méltóztasson számára.

 

A Pest-budai Hangászegyesület 1836-ban alakult. Alapszabályait a bécsi Musik-Verein mintáját alapul véve Schedius Lajos (1768–1847) és Trexler Antal fogalmazták meg. Létrejötténél a Szépítőbizottmány élén álló József nádor is bábáskodott. Az egyesület legfőbb célkitűzése nagyszabású hangversenyek rendezése volt. Ezek bevételét részben önmaga fenntartására, részben jótékonysági célokra, illetve a zeneoktatás fellendítésére, ösztöndíjakra fordította. Liszt Ferenc – aki a magyar nyelvű előadások számának gyarapítását is szorgalmazta – több ízben adott koncertet, melyek bevételével az egyesületet támogatta. 1844 novemberében második karmesternek Erkel Ferencet választották. Az egyesület legfőbb gondja az volt, hogy nem rendelkezett saját próba- és hangversenyteremmel. Előadásaikat a Városi Színházban, a Redoute-ban, valamint templomokban mutatták be. Hentzi (Heinrich Hentzi tábornok, 1785–1849) ágyúztatása és a tűzvészek 1849-ben elpusztították a hangverseny helyszíneket. Az önkényuralom idején a társas alkalmak megfogyatkoztak, az egyesület kottatartóit és hangversenydobogóját az 1850. évi tavaszi árvíz elmosta. Az 1851. január 6-i közgyűlésen a Hangászegyesület és az Énekiskola Pest-Budai Hangászegyleti Zenede néven összeolvadt, és ezzel a Hangászegyesület megszűnt. Dr. Isoz Kálmán: A Pest-budai Hangászegyesület és nyilvános hangversenyei (1836–1851). Tanulmányok Budapest Múltjából 3 (1934) 165–179.

 

A pesti Hangászegyesület kérvénye, Pest, 1846. január 5.

Jelzet: MNL OL, Helytartótanácsi levéltár, Magyar Királyi Helytartótanács, Departamentum politiae in genere et civitatum (C 51), 1846. F. 6. p. 8a

 

A Hangászegylet tagjainak az volt a kérése, hogy az ún. norma napokon – kivéve a nagyhét három utolsó napját – hangversenyeket tarthassanak. (Isoz Kálmán említett cikkében anyagi helyzetük megszilárdítás lett volna a cél.) A helytartótanács Rendőri ügyosztálya megadta erre az engedélyt azzal a megkötéssel, hogy a kiválasztott zeneművek illő komolyságúak, az „ájtatosság bélyegét viselők” legyenek. Természetesen a szövegkönyveket a cenzúra egyházi könyvbírálóinak be kellett terjeszteni jóváhagyásra.
 

„Norma napok: azok az ünnepnapok, melyeken közvigalmak s az ünnep méltóságával ellenkező mulatságok rendőrileg tilosak, vagy korlátozottak. Ilyen N[ormanapok] a karácsony, husvét, pünkösd vasárnapja, karácsony estéje s a nagyhét 3 utolsó napja. Ausztriában még az úrnap s pünkösd hétfője is N[ormanapok] voltak (1867), a világháború után azonban ott a N[ormanapok]-at megszüntették.”
Katolikus lexikon, szerk.: Bangha Béla SJ, Budapest, 1931–1933

A liturgia rendje az egyházi éven belül a II. vatikáni zsinat előtt jóval szorosabb és bonyolultabb volt. A két nagy böjti időszakon (advent és nagyböjt) kívül megtartották böjtöléssel a hétfőt, szerdát és pénteket, valamint a latin ieiunium quatuor temporum-ból kántorböjtre magyarosult négy háromnapos (szerda, péntek, szombat) böjtöt: Invocavit (húsvét előtti 6.) vasárnap, pünkösd, Szentkereszt felmagasztalása (szeptember 14.) és Luca napja (december 13.) után. Mindehhez járult még a zsolozsmák és antifónák éneklésének módját és rendjét befolyásoló súlyozása az ünnepeknek: simplex, semiduplex, duplex – ez utóbbin belül: maius, primae vagy secundae classis. A nagyobb ünnepeket magukat is „megsokszorozták” az előeste (vigilia), a nyolcad- (octava) és tizenötöd nap (quindena) megtartásával.
Rátz András: Liturgika. Esztergom, 1824
Knauz Nándor: Kortan. Budapest, 1876
Radó Polikárp: Az egyházi év. Budapest, 1957


Az egyesület nagy fájdalmára az engedély a pesti városi tanácson keresztül érkezett, az pedig már nem kizárólagosan neki adta meg a lehetőséget a norma napokon való műsoros rendezvények tartására, hanem kiterjesztette a lehetőséget a színházakra is. Így a Hangászegylet kérvénye nem érte el azt a célját, hogy ezáltal bevételeit gyarapíthassa. A pénzügyi haszonszerzés volt a mozgatórugója a városi tanács döntésének is, mert a színházaktól mindig nagyobb és rendszeresebb bérleti bevételre számíthatott. Bár a Hangászegylet fennállása alatt a hangversenyélet szépen virágzott, a koncertek népszerűsége sosem érte el a látványban verhetetlen színi előadásokét, kivéve akkor, ha valamely nagy egyéniség – például Liszt Ferenc – lépett fel.

A döntést követően még sor került néhány panaszra és kivizsgálásra, sőt a hangászok báró Eötvös József választmányi elnök tekintélyét is latba vetették. Ellenük elhangzott az a vád, hogy zömmel saját zsebre működnek, szemben a színházakkal, melyek jótékony célra is bőven adakoznak. A visszavágás részükről az a panaszuk volt, hogy Mindenszentek hetében, a november 3-i norma napon a balett betétes „Salamoni ítélet” című darabot adta elő a városi színház. A város és a színház a bibliai témával és a táncok jellegével (fegyver- és pásztortánc) mentegették a menthetetlent.

A helytartótanács „salamoni ítélete” 1846. április 28-án kimondta, hogy Pest város tanácsa önkényesen járt el, amikor az engedélyt kiterjesztette a színházakra, és szigorúan meghagyta, „hogy a színdarabok előadása normanapokon továbbra is tilos és a jövőben ily napokra eső bárminemű előadásokra vonatkozó intézkedések felsőbbségi jóváhagyás végett a helytartótanácshoz előzetesen felterjesztendők”.

 

A Magyar Királyi Helytartótanács fogalmazványa Pest városának a Hangászegyesület kérvényével kapcsolatban, Buda, 1846. április 28.

Jelzet: MNL OL, Helytartótanácsi levéltár, Magyar Királyi Helytartótanács, Departamentum politiae in genere et civitatum (C 51), 1846. F. 6. p. 8a

 

A fentiek fényében már érthető, hogy mit keres a Hangászegylet kérvénye a helytartótanács Rendőri ügyosztályának iratai között, ahol a színházak, színdarabok, előadások engedélyezését is intézték…

Természetesen nem tartoztak az engedélyeztetés körébe azok a zenedarabok, amelyeket liturgikus céllal, a templomokban adtak elő – akár norma napokon is. Jézus Krisztus kínszenvedésének történetét dramatikus előadással feldolgozó zeneművek közül a legismertebbek Johann Sebastian Bach passiói (Máté: Matthäus-Passion – BWV 244., János: Johannes Passion – BWV 245.), amelyeket karnagyi működése során a lipcsei Tamás templom kórusának és zenekarának írt. Magyarországon a református kegyességnek korábban része volt a passió előadása és a lamentáció az evangélisták szövegei és Jeremiás siralmai alapján. A passió felolvasása és megfelelő énekversekkel történő felosztása az evangélikus és református gyülekezetekben ma is gyakorlatban van.

A római katolikus templomokban a virágvasárnapi (Dominica Palmarum) ünnepi mise evangéliumaként a Máté-, illetve a nagypénteki (Feria sexta in parasceve) igeliturgia utolsó olvasmányaként a János evangélium szenvedéstörténetét olvassák – esetenként dramatizálva, szereposztással, vagy énekelik, nagyobb templomokban a kórus és szólisták közreműködésével, orgona és hangszeres kíséret nélkül. A siralmakat a katolikusok nagypénteken és nagyszombaton reggel imádkozzák, miközben sorra kigyullad és elalszik a tizenöt gyertya a triangulumon.

 

 

Iratfotók: Lantos Zsuzsanna (MNL OL)

További ajánlott irodalom:
Tóth Árpád: Önszervező polgárok. A pesti egyesületek társadalomtörténete a reformkorban. Budapest, 2005.

 

Utolsó frissítés:

2019.05.09.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges