A földművelő falusi nép életét, annak ritmusát évszázadokon keresztül alapvetően az évszakok és az időjárás szerint végzett munka és az egyházi előírások, hagyományok szabták meg. Lakodalmat, bált, mulatságot böjtben, gyászban és a nagy munkák idején nem tartottak. A fedél alatt dolgozó városi kézműveseink életét már sokkal kevésbé határozták meg a fenti körülmények. Szokásaik alakulását befolyásolta viszont a Nyugat-Európából hozott tapasztalat (az inas vándorévek), valamint a városba költözött nemesség bécsi mintakövetése.

Annak az igénye, hogy némileg lazuljanak a böjti időszakok szokásai, Pest-Budán az 1840-es évek közepén merült fel, amikor a Hangászegyesület azzal a kéréssel fordult a „Fenséges Császári Királyi Austriai örökös Fő-Herczeg, Magyarország Nádora! Nagyméltóságú magyar királyi Helytartó Tanács, Kegyelmes Urunk, nagykegyességű Uraink!”-hoz, hogy „zenehangversenyeinek előadhatását magának Norma-napokon is megengedtetni” méltóztasson számára.

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

A pesti Hangászegyesület kérvénye, Pest, 1846. január 5.

Jelzet: MNL OL, Helytartótanácsi levéltár, Magyar Királyi Helytartótanács, Departamentum politiae in genere et civitatum (C 51), 1846. F. 6. p. 8a

A Hangászegylet tagjainak az volt a kérése, hogy az ún. norma napokon – kivéve a nagyhét három utolsó napját – hangversenyeket tarthassanak. (Isoz Kálmán említett cikkében anyagi helyzetük megszilárdítás lett volna a cél.) A helytartótanács Rendőri ügyosztálya megadta erre az engedélyt azzal a megkötéssel, hogy a kiválasztott zeneművek illő komolyságúak, az „ájtatosság bélyegét viselők” legyenek. Természetesen a szövegkönyveket a cenzúra egyházi könyvbírálóinak be kellett terjeszteni jóváhagyásra.
 

Az egyesület nagy fájdalmára az engedély a pesti városi tanácson keresztül érkezett, az pedig már nem kizárólagosan neki adta meg a lehetőséget a norma napokon való műsoros rendezvények tartására, hanem kiterjesztette a lehetőséget a színházakra is. Így a Hangászegylet kérvénye nem érte el azt a célját, hogy ezáltal bevételeit gyarapíthassa. A pénzügyi haszonszerzés volt a mozgatórugója a városi tanács döntésének is, mert a színházaktól mindig nagyobb és rendszeresebb bérleti bevételre számíthatott. Bár a Hangászegylet fennállása alatt a hangversenyélet szépen virágzott, a koncertek népszerűsége sosem érte el a látványban verhetetlen színi előadásokét, kivéve akkor, ha valamely nagy egyéniség – például Liszt Ferenc – lépett fel.

A döntést követően még sor került néhány panaszra és kivizsgálásra, sőt a hangászok báró Eötvös József választmányi elnök tekintélyét is latba vetették. Ellenük elhangzott az a vád, hogy zömmel saját zsebre működnek, szemben a színházakkal, melyek jótékony célra is bőven adakoznak. A visszavágás részükről az a panaszuk volt, hogy Mindenszentek hetében, a november 3-i norma napon a balett betétes „Salamoni ítélet” című darabot adta elő a városi színház. A város és a színház a bibliai témával és a táncok jellegével (fegyver- és pásztortánc) mentegették a menthetetlent.

A helytartótanács „salamoni ítélete” 1846. április 28-án kimondta, hogy Pest város tanácsa önkényesen járt el, amikor az engedélyt kiterjesztette a színházakra, és szigorúan meghagyta, „hogy a színdarabok előadása normanapokon továbbra is tilos és a jövőben ily napokra eső bárminemű előadásokra vonatkozó intézkedések felsőbbségi jóváhagyás végett a helytartótanácshoz előzetesen felterjesztendők”.

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Jelzet: MNL OL, Helytartótanácsi levéltár, Magyar Királyi Helytartótanács, Departamentum politiae in genere et civitatum (C 51), 1846. F. 6. p. 8a

A fentiek fényében már érthető, hogy mit keres a Hangászegylet kérvénye a helytartótanács Rendőri ügyosztályának iratai között, ahol a színházak, színdarabok, előadások engedélyezését is intézték…

Természetesen nem tartoztak az engedélyeztetés körébe azok a zenedarabok, amelyeket liturgikus céllal, a templomokban adtak elő – akár norma napokon is. Jézus Krisztus kínszenvedésének történetét dramatikus előadással feldolgozó zeneművek közül a legismertebbek Johann Sebastian Bach passiói (Máté: Matthäus-Passion – BWV 244., János: Johannes Passion – BWV 245.), amelyeket karnagyi működése során a lipcsei Tamás templom kórusának és zenekarának írt. Magyarországon a református kegyességnek korábban része volt a passió előadása és a lamentáció az evangélisták szövegei és Jeremiás siralmai alapján. A passió felolvasása és megfelelő énekversekkel történő felosztása az evangélikus és református gyülekezetekben ma is gyakorlatban van.

A római katolikus templomokban a virágvasárnapi (Dominica Palmarum) ünnepi mise evangéliumaként a Máté-, illetve a nagypénteki (Feria sexta in parasceve) igeliturgia utolsó olvasmányaként a János evangélium szenvedéstörténetét olvassák – esetenként dramatizálva, szereposztással, vagy énekelik, nagyobb templomokban a kórus és szólisták közreműködésével, orgona és hangszeres kíséret nélkül. A siralmakat a katolikusok nagypénteken és nagyszombaton reggel imádkozzák, miközben sorra kigyullad és elalszik a tizenöt gyertya a triangulumon.

Iratfotók: Lantos Zsuzsanna (MNL OL)

További ajánlott irodalom:
Tóth Árpád: Önszervező polgárok. A pesti egyesületek társadalomtörténete a reformkorban. Budapest, 2005.