Történelmi előadássorozat indult sorsfordító irataink kapcsán

2024.09.04.
Szeptember 10-én, kedden útjára indult a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat közös történelmi ismeretterjesztő előadássorozata Levéltári Délutánok címmel. A következő alkalommal, október 8-án Rácz György főlevéltáros, tudományos igazgató-helyettes (MNL) ad elő Az Aranybulla címmel. A rendezvényre szeretettel várják az érdeklődőket, a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött

A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Magyar Történelmi Társulat (MTT) 2024 őszén közös történelmi ismeretterjesztő előadássorozatot indított Levéltári Délutánok címmel, havonként két előadással. A tervek szerint 2025 tavaszáig tartó programon az MNL Országos Levéltára Bécsi kapu téri palotájában megtekinthető, A nemzet emlékezete – A magyar történelem mérföldkövei című állandó kiállításon szereplő levéltári forrást állítják középpontba, és a korszak szakértői az azokhoz kapcsolódó jelentős történelmi eseményeket tudományos igényességgel, ismeretterjesztő módon mutatják be.

A kiállítás tizennégy iraton keresztül mutatja be Magyarország történetének sorsfordító eseményeit, ezeréves múltunk mérföldköveit az intézményünkben őrzött legkorábbi oklevéltől kezdve az áprilisi törvényeken és a kiegyezésen át az 1990. májusi első kormányülés jegyzőkönyvéig. A többnyire eredetiben kiállított iratok egy-egy korszakot, jelentős történelmi eseményt, sorsfordulót elevenítenek fel. A most induló előadássorozaton az érdeklődők ezek segítségével tehetnek történelmi utazást a meghirdetett időpontokban.

 

Időpont: október 8. (kedd), 17 óra

Előadó: Rácz György főlevéltáros, tudományos igazgató-helyettes (MNL)

A rendezvény helyszíne: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, kiállító- és konferenciaterem. 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.

A rendezvényen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Az előadássorozaton kép- és hangfelvételek készülhetnek.


 

A további 2024-es őszi és téli előadások

 

 

4.) Az időpont: október 22. (kedd), 17 óra

A téma: Mátyás király 1464. évi törvénye

Előadó: Pálosfalvi Tamás tudományos főmunkatárs (HUN-REN BTK TTI)

 

5.) Az időpont: november 12. (kedd), 17 óra

A téma: Mohács emlékezete, Brodarics István levele I. Ferdinánd királyhoz

Előadó: C. Tóth Norbert főlevéltáros (MNL)

 

6.) Az időpont: november 19. (kedd), 17 óra

A téma: A bécsi béke

Előadó: Pálffy Géza történész (HUN-REN BTK TTI)

 

7.) 2024. december 10. (kedd), 17 óra

A téma: A Pragmatica Sanctio

Előadó: Kulcsár Krisztina főlevéltáros (MNL OL)

Korábbi előadások

 

Beszámoló az előadásról

Beszámoló az előadásról

Utolsó frissítés:

2024.10.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges