„Ahol a király, ott a koronája is”
II. József állítólag már 1782-ben úgy határozott, hogy országainak, tartományainak koronáit és „klenódiumait” (koronázási ékszereit) Bécsbe viteti és azokat az ottani császári és királyi kincstárban (Schatzkammer) helyezteti el.
A Magyar Királyi Kancellária már 1784. február végén feliratban megismételte korábban is hangoztatott véleményét, azaz: jobb lenne a koronát és klenódiumokat Budán elhelyezni, egyúttal emlékeztette II. Józsefet arra is, hogy a honi törvények tiltják a koronának az ország határain túlra vitelét, illetve szigorúan előírják azt, hogy a korona a Magyar Királyság határain belül maradjon. A kancellária arra is felhívta az uralkodó figyelmét, milyen zavart idézhet elő annak Bécsbe vitele az országlakosok körében. Ezért ismételten kérte a koronának és a koronaőrségnek Budára helyezését, azzal érvelve, hogy az ország egykori székhelyén található a Magyar Királyi Kamara és a Magyar Királyi Helytartótanács. II. József elutasította a kormányszék felterjesztését, hangsúlyozva, hogy a „magyar koronának és koronaékszereknek az átvitele nincsen semmi összeköttetésben a helytartótanáccsal és kamarával [vagyis ezek Budára helyezésével], a legegyszerűbb; a legtermészetesebb és legillőbb eljárás lesz, azt annak idején a bécsi kincstárban a monarchia többi koronáival és klenódiumaival egyesíteni, és a magyar koronaőrök elzárása alatt ott hagyni. A koronaőrség magától értetődően megszűnnék.”
II. József csaknem négy hónapig tartó itáliai útjáról hazatérve 1784. március 30-án határozottan elutasította a kancellária felterjesztését, és ellentmondást nem tűrve rendelkezett a magyar Szent Korona Bécsbe szállításának módjáról is: „Ami a koronának az itteni kincstárban történő áthelyezésével kapcsolatos nehézségeket illeti, ahol az összes koronát őrzik, ilyeneket nem tudok elképzelni. Méltóbb helyet erre találni nem lehetne és ahol a király, ott a koronája is; Bécset úgy tekintem mint Magyarországot. […] A koronát tehát a két koronaőr és négy nemesi testőr, akik majd abban a kocsiban ülnek [ti. amelyben a korona és klenódiumok vannak], hozzák ide a kincstárba, és a kulcsok, ahogy azokat korábban is őrizték, maradjanak a koronaőröknél. Az áthelyezést illő módon, de pompa nélkül, minél előbb hajtsák végre.”
II. József parancslevele a Szent Korona Bécsbe szállításáról, 1784. április 4.
Jelzet: MNL OL, Helytartótanácsi Levéltár, Magyar Királyi Helytartótanács, Benigna mandata (C 13), 1784/8318.
Az április 5-én kibocsátott királyi leiratban a király megmásíthatatlanná tette a korona és a koronaékszerek Bécsbe szállításáról szóló szándékát:
„A fiatal papok képzésére szolgáló szeminárium céljára a pozsonyi várat jelöltem ki, ennélfogva a Szent Korona őrzésére a vár semmiképpen sem megfelelő hely. Ezért úgy határoztunk, hogy azt addig, amíg számára más alkalmasabb helyet az országban nem lehet előkészíteni, ide Bécsbe, az udvari kincstárba, ahol más országok koronáit is őrzik, kellő tisztelettel és illendőséggel szállítsák át. Ennek folytán tehát a koronaőröknek utasításba adtuk, hogy az ország koronáját a többi klenódiumokkal együtt négy magyar testőr kíséretében ide Bécsbe hozzák és ezt követően azokat azonnal megőrzésre udvari kincstárunkban helyezzék el. Utasításba adom továbbá nektek, hogy ezen legfelső rendelkezésünk végrehajtásakor ügyeljetek arra, amiként arról országbíránk közbenjárására rendelkeztük: ti. a ládát kegyelmetek jelenlétében nyissák fel és törjék fel a pecséteket és a koronát a koronaőrökre és a kiküldendő magyar testőrökre bízzák rá. S utasítom kegyelmeteket, hogy az ország és a hozzá tartozó részek összes törvényhatóságaiban az emberek tudomására hozandó hirdessék ki.”
A kormányszék kötelességszerűen közzétette a rendeletet, de még a dekrétum kibocsátásának a napján is tiltakozott ellene: a pátenst törvénytelennek tartotta, még akkor is, ha az abban foglaltak provizórikusak is. A kancellária véleménye szerint ugyanis a korona és a koronaékszerek elvitele jelenlegi őrzési helyéről az országlakosok lelkületét és érzületét nagyon érzékenyen fogja érinteni és nagy megdöbbenést s megrökönyödést fog kiváltani az országban, s várhatóan nagy lesz a felindulás és sok a tiltakozó felterjesztés.
Eszterházy Ferenc (1712–1785) magyar udvari kancellár a király parancsát betartva 1784. április 5-én fordult Georg Adam Starhemberg császári és királyi főudvarmesterhez, amelyben közölte az uralkodó rendelkezését. Egyúttal megkérte őt arra, hogy jelöltessen ki a magyar nemesi testőrségből négy gárdistát, akiket a korona elszállítása végett majd küldjenek Pozsonyba; továbbá értesítsék az egyik koronaőrt, Keglevich Józsefet, hogy egy később meghatározandó időpontban a másik koronaőrrel (Balassa Ferenc) együtt álljon szolgálatra készen. Starhemberg válaszában tájékoztatta a kancellárt arról, hogy utasította Esterházy Miklós herceget (1714–1790), a testőrség kapitányát a koronát Bécsbe kísérő négy testőr kiválasztására, valamint egyeztessenek Keglevichcsel a korona elszállításának az időpontjáról. Jelezte továbbá: „mivel annak a helynek a kulcsait, ahol a királyi korona van, itt a kincstárban őrzik, ezennel adjanak utasítást az itteni kincstár segédjének arra, hogy azon a napon, amit számára majd ismertté tesznek, jelenjen meg azokkal Pozsonyban”. A magyar udvari kancellár feljegyzésben értesítette minderről Franz Xaver von Orsini-Rosenberg grófot, udvari főkamarást, a bécsi Schatzkammer vezetőjét is.
II. József határozott döntése és az előkészületek ellenére a magyar főméltóságok és főbb tisztviselők további próbálkozásokat tettek, hogy eltérítsék az uralkodót szándékától: Niczky Kristóf (1725–1787), a Helytartótanács elnöke (II. József támogatója) a kormányszék nevében egy újabb felterjesztésben ugyan közölte, hogy az uralkodói leiratot a Szent Korona áthelyezéséről tudomásul vette és az egész tanácsban haladék nélkül kihirdette, de (a helytartótanács nevében is) hangot adott annak a véleményének, hogy nem ért egyet a korona elvitelével. Niczkynél erélyesebb hangot ütött meg Csáky János (1720–1795) országbíró egyenesen II. Józsefnek címzett levelében. Csáky úgy vélte, hogy a rendelet rendkívüli megdöbbenést és értetlenséget váltott ki a rendek s az országlakosok körében. Biztos volt abban, hogy az uralkodói szándékra számos tiltakozó felterjesztés fog majd érkezni a királyhoz. II. József atyai jóságára és jóindulatára appellálva, s egyúttal a hazai közvélemény megnyugtatása, egyáltalában a nyugalom megőrzése végett szerette volna, ha a király mégis megfontolná a döntését, és visszavonná azt.
II. József, köztudott, nem volt hajlandó elhatározását megmásítani. Így a két koronaőr a helytartótanáccsal, az országbíróval egyetértésben kitűzte a koronaláda kinyitásának az időpontját, hogy a koronát a klenódiumokkal együtt az utasítás értelmében Bécsbe szállítsák. Ezt a napot április 13-ában jelölték meg. Mivel azonban előre látták, hogy a teremhez vezető ajtók kinyitása, ahol a Szent Koronát és klenódiumokat őrzik, majd hosszabb időt vesz igénybe, illetve késedelemmel jár, valamint a láda felnyitására és a Szent Korona és klenódiumok átvételére is időt kell vesztegetni, úgy számoltak, hogy csak az esti órákban tudnak majd Bécsbe érkezni.
Április 13-án kalandos körülmények közepette a koronaláda erőszakos felnyitását követően számba vették a koronát és a klenódiumokat, valamint az azokról a láda mindenkori felnyitásakor (1638., 1655., 1681., 1712., 1714. és 1741. évben) készült jegyzékeket. A jelenlévők észrevették, hogy „a Szent Korona kis keresztje az egyik oldalra némiképpen elhajlik, továbbá a jogaron, annak aranyozott gömbjén egy darab aranylánc szintén leesett, ami a jogarnak a tokjában egy papírban volt becsomagolva.” Felfedeztek a ládában még egy kis bezárt dobozt is, amit felnyitottak, de semmit nem találtak benne. Miután a koronaőrök kellő tisztelettel és körültekintéssel a Szent Koronát és a klenódiumokat összecsomagolták, a ládát lezárva, a kulcsokat magukhoz vették. A ládát pedig négy testőr jelenlétében, akik a kocsi körül kivont karddal álltak, Balassa Ferenc saját kocsijára helyezték (mivel más kocsit erre a célra nem küldtek Bécsből), majd a ládát rögzítették. Ebben a kocsiban foglalt helyet a négy testőr. A koronaőrök egy másik kocsiban ültek, amely az előbbit követte. Kb. délután két órakor, amilyen gyorsan csak lehetett, elindultak Pozsonyból. Bécsbe este 8 óra körül érkeztek meg. A ládát a kincstárában még ugyanabban az órában elhelyezték, illetve Dominik von Deldono kincstárnoknak a kezénél hagyták. A koronaőrök másnap a főkamarásnál megjelenve „a kegyelmes parancs szerint a Szent Koronát és a klenódiumokat a ládából kivéve darabról-darabról” átadták neki abban az állapotukban, amilyenben azokat Pozsonyban átvették. A főkamarás a Szent Koronát a klenódiumokkal együtt egy szekrénybe helyezte és bezárta, s annak kulcsait a koronaőröknek megőrzésre átadta.
A magyar Szent Koronát és a klenódiumokat kincstár által 1785-ben készített kiállítási leltári jegyzéke szerint a cseh koronázási ékszerekkel együtt, melyeket kb. két héttel később szállítottak Bécsbe, a 10. számú üveges szekrényben helyezték el. Felül a Szent Korona és koronaékszerek, alul pedig a cseh Vencel-korona és a klenódiumok voltak láthatóak.
Ahogy várható volt, az ország rendjei a vármegyék és a városok által számos panasziratban fordultak az uralkodóhoz. Az első felirat mégis csaknem 3 hét múlva készült el. Ebben Pozsony vármegye tiltakozott a Szent Korona Bécsbe vitele miatt.
„A korona áthelyezéséről kiadott parancs miatt, amely szívünknek szomorúságot okoz, annál nagy bizalommal fordulunk Felségedhez, mivelhogy Felséged uralkodásának kezdetén saját szent királyi szavával megígérte, hogy a korábbiakhoz hasonlóan az országnak a törvényekben, az előjogokban, a mentességekben és szabadságokban lévő teljes állapotát, csorbítatlanul és sértetlenül megőrzi, a nemzetnek semmiben sem árt.
[…] Szilárdan hisszük, hogy törvényeink, melyek a Szent Koronára és annak az országban tartására vonatkoznak, s amelyeket a királyi diplomákban és esküben megerősítettek, arra kell, hogy indítsanak bennünket: alázatosan folyamodjunk Felségedhez, hogy amennyiben lehetséges, a koronát hozassa vissza és azt méltóztassék a honi törvények szerint, itt [azaz az országban], őriztetni. Ugyanis az ország koronáját Magyarországról semmilyen ürüggyel vagy szándékkal nem vihetik vagy vitethetik el, hanem az országlakosok régi szokása vagy szabadsága szerint a király és az ország kölcsönös egyetértésével az országban őriztessék s hagyattassék.
[…] Tehát a fentiek értelmében […] térden állva könyörgünk Felségedhez, méltóztassék kérésünket kegyelmesen meghallgatni és az ország Szent Koronáját ide az országba visszahozatni; és amennyiben azt a pozsonyi várból, annak ősi székhelyéről máshová kell vinni, azt előbb az ország határain belüli másik várba helyeztesse át, ahol azt mindaddig törvényes felügyelet alatt tartsák, amíg a korona őrzésére az ország régi szokása szerint vagy ezt a várat vagy egy másik megfelelő helyet nem jelölnek ki.”
Pozsony vármegye tiltakozó felirata, 1784. május 6.
Jelzet: MNL OL, Magyar kancelláriai levéltár, Magyar Királyi Kancellária regisztratúrája, Acta generalia (A 39) 1784/5326.
Még erőteljesebb hangot ütöttek meg Sopron vármegye rendjei:
„Valóban nem érdemeltük meg, hogy mi, akik már akkor, midőn Őfelsége még anyja ölében feküdt, és az ellenség mindenünnen támadást intézett, jobbágyi hűségünknek számos tanújelét adtuk, életünket és vérünket felajánlván s mindenünk veszélyeztetésével segítségére sietvén, most ilyen bizalmatlansággal találkozunk. Alattvalói hódolattal elismerjük Őfelsége jogát ennek az országnak a Szent Koronájára, de ki kell jelentenünk, hogy az ország azt örökül csak azzal a feltétellel adta át a felséges ház elsőszülöttjének, ha összes kiváltságainkat, szabadságainkat és törvényeinket szentül megtartja.”
Soós István tanulmánya az MTA BTK Történettudományi Intézet „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport keretében végzett kutatásainak eredményeiről a közeljövőben fog megjelenni a Századok folyóiratban.
Új hozzászólás