Beszámoló: Parliaments, Interests, Convictions

A konferencia csütörtöki napjának első előadója, a Leideni Egyetem professzora, Wim Blockmans rámutatott: átfogóan senki sem foglalkozott a mai napig az Ancien Régime reprezentációs intézményeinek működésével. A kérdéses intézmények kialakulásáról és megszűnéséről jóformán csakis nemzeti és politikatörténeti szempontból írtak a kutatók – tette hozzá. Előadásában saját szempontrendszerét mutatta be, amellyel az intézmények szerepét, működését jobban lehet elemezni.

Germuska Pál, a Magyar Nemzeti Levéltár országos levéltári főigazgató-helyettese megnyitja a konferenciát
Fotó: Lantos Zsuzsanna / MNL

Anna Grześkowiak-Krwawicz, a Lengyel Tudományos Akadémia Irodalmi Kutatások Intézetének munkatársa a lengyel szejmet mutatta be 18. századi politikai témájú írásokon keresztül. Az előadó főként azt vizsgálta, hogy honnan eredt a rendi országgyűlés hatalma, illetve, hogy az erről szóló 18. századi elképzelést lehet-e a mai fogalomrendszer szerint vizsgálni. Érdekes megállapításként hozzátette: a szejm nemcsak a nemesi szabadságot testesítette meg, hanem azokra nézve veszélyes is volt, amennyiben a nemesség érdekeivel szembehelyezkedő döntéseket hozott.

Wim Blockmans
Fotó: Lantos Zsuzsanna / MNL

Az első szekcióban Stefan Seitschek kapott volna harmadikként szót, azonban a moderátor, Thomas Wallnig jelezte, hogy a Bécsi Egyetem Osztrák Történelmi Kutatóintézetének professzora betegség miatt nem tudja megtartani előadását.

Anna Grześkowiak-Krwawicz
Fotó: Lantos Zsuzsanna / MNL

A Debreceni Egyetem docense, Miru György zárta az első szekciót, aki referátumában bemutatta, hogy az első, népképviseleti elven működő országgyűlés tagjai miként tekintettek az intézményre 1848-49-ben. Felidézte, hogy ennek az országgyűlésnek a kereteit még az utolsó rendi diéta szabta meg, azonban az új parlament képviselői már a korrupcióval és lassú döntéshozatallal terhes múlttal is le kívántak számolni, noha a politikai helyzet folyamatosan változott 1848 és 1849 folyamán.

Patrik Winton az Örebroi Egyetem oktatója az 1760-as években működő svédországi patronálási rendszert mutatta be, amely az akkoriban létező parlamentarista rendszer sajátossága volt. A pénzügyi támogatások ugyanakkor nemcsak ellentéteket szültek a rendek között, hanem maga a rendszer sem működött problémamentesen. A svéd parlament magához vette egyes kifizetések jogát, miközben az apanázs mértéke is csökkent. Ez vezetett ahhoz, hogy a korábban a parlamenthez hűséges társadalmi csoportok III. Gusztáv király mellé álltak, aki 1772-ben egy vértelen forradalomban felvilágosult abszolutista rendszert vezetett be az országban.

William D. Godsey, az Osztrák Tudományos Akadémia munkatársa előadásában II. József német-római császár kísérletét elemezte, amely öccse, az akkor Toszkána élén álló Lipót nagyherceg szerint a rendek felszámolását eredményezte volna a birodalomban. A referátum – amennyire a keretei engedték – választ kívánt adnia arra, hogy a Habsburg Birodalom egyes tartományain belül miként működtek és élték túl a rendek a II. József-féle reformokat.

Prága Főváros Levéltárának munkatársa, Petra Vokáčová az 1627 utáni cseh tartományi gyűlések királyi küldöttjeinek szerepét mutatta be. Kifejtette: az uralkodó képviselői nemcsak a központi vezetést képviselték, hanem saját hasznukat is keresték a diétákon. Petra Vokáčová egyedi példákat említve beszélt arról, hogy miként használták ki a kapcsolatépítési lehetőségeket a küldöttként működő nemesek.

Kulcsár Krisztina
Fotó: Lantos Zsuzsanna / MNL

A csütörtöki nap utolsó előadója, Kulcsár Krisztina, az MNL Országos Levéltára főlevéltárosa a 18. századi magyarországi helytartók szerepét vizsgálta meg, akik ugyan a bécsi udvar kiválasztottjai voltak, sőt, a Habsburg-Lotharingiai ház rokonságához tartoztak, 1732-ben és 1765-ben mégis elfogadta őket a nemesség, ahelyett, hogy nádort választottak volna. Referátumában kitért arra is, hogy a kérdéses helytartók miként kötődtek a Habsburg-dinasztiához, és miként vettek részt az uralkodóház és a magyar nemesség közti politikai küzdelmekben. Előadásában bemutatta, hogy Ferenc István és Albert helytartók átmenetet képeztek a magyar főnemesek közül választott nádorok és a későbbi főherceg-nádorok között.

Patrik Winton, Kulcsár Krisztina, Petra Vokáčová és William D. Godsey
Fotó: Lantos Zsuzsanna / MNL

A pénteki napon a konferencia a Közép-Európai Egyetem Nádor utcai épületében folytatódott, ahol az első előadó, Forgó András a politikai meggyőzés eszközeit mutatta be a 18. századi Magyarországon. A PTE BTK Történettudományi Intézetének docense kifejtette, hogy a szatmári békét követően a Habsburg Birodalom vezetése felismerte, hogy Magyarországon reformokat szükséges hozni, hogy politikai téren a területet felzárkóztassák a többi tartományhoz, azonban ez nem volt egyszerű feladat. Kiemelte: a bécsi vezetés mégis megtalálta a megfelelő személyeket, és a ráhatás módjait, hogy végül – igaz, hosszas tárgyalást követően – a pragmatica sanctionak érvényt szerezzen Magyarországon.

A következő előadó, Szijártó M. István a 18. századi országgyűlési küldöttek motivációit vizsgálta. Az ELTE BTK docense hatvanfős mintán keresztül mutatta be, hogy 1728-1765 között milyen jellemző módon kívántak pozícióhoz jutni a római katolikus, illetve protestáns küldöttek. Kutatásának eredményét felvázolva tizenhárom különböző modellt ismertetett, amelyekből kiderült, hogy nemcsak a katolikus vallású, udvarhű személyek juthattak különböző pozíciókba.

Szijártó M. István
Fotó: Németh István / MNL

Az Orosz Tudományos Akadémia Szláv Tanulmányok Intézetének munkatársa, Olga Khavanova a Szent István-rend példáján keresztül mutatta be, hogy Mária Terézia uralkodásának mennyire képezte részét a meritokratikus felfogás. Rámutatott, hogy a kitüntetést számos egyedi stratégia szerint kívánták az aspiránsok kiérdemelni: volt, aki felmenőinek régre visszanyúló udvarhűségét, míg mások élő rokonaik dicső tetteire, eredményeire kívánt támaszkodni.

Kontler László, a Közép-Európai Egyetem professzora Montesquieu A törvények szelleméről című munkájának magyarországi fogadtatását mutatta be, amely – hasonlóan más európai országokban – igen élénk reakciókat váltott ki. Beszélt arról is, hogy 1848-ig Montesquieu munkájával számos magyar gondolkozó, politikus, író foglalkozott Teleki Józseftől egészen Szalay Lászlóig bezárólag.

A Stockholmi Egyetem kutatója, Joakim Scherp áttekintő jellegű referátumában a svéd rendek kapcsolatrendszerére mutatott rá, amelyek közül különösen a klérus és a polgárság volt kifejezetten szoros viszonyban a 18. század első felében. Hozzátette: XII. Károly terhes örökségét a rendek fel tudták számolni, azonban az abszolút királyi hatalmat úgy sikerült felszámolni, hogy azt gyakorlatilag az országgyűlés abszolút hatalma váltotta fel, amely nem volt a rendek kifejezett érdeke.

A következő előadó, Mária Terézia nemének és viselt tisztségének nehezen feloldható problémáját mutatta be. A Cambridgei Egyetem munkatársa, Varga M. Benedek kifejtette: Mária Terézia trónra lépése számos problémát okozott a saját korában, amelyet azonban sikerült a kor jogtudósainak azzal áthidalni, hogy Mária királynőhöz, mint precedenshez nyúltak vissza. Kiemelte: magyar uralkodóként királlyá (rex) koronázták, azonban a későbbiekben is nehezen tudtak dűlőre jutni abban, hogy miként jelenik meg Mária Terézia női neme, valamint tisztsége, amelyet férfi módjára viselt.

Varga M. Benedek
Fotó: Németh István

A második szekciót Szakály Orsolya, a SOAS University of London oktatója zárta, aki az 1790-91-ben lezajlott magyar országgyűlés jelentőségét elemezte. Kifejtette, hogy a huszonöt évnyi hiátus után összehívott diétát nagy várakozások előzték meg: nemcsak a francia forradalom, hanem számos belpolitikai esemény is közrejátszott ebben. Elmondta továbbá, hogy II. József halálát követően meglehetősen felfokozott hangulatban ült össze júliusban a diéta Budán, azonban, amikor egy hónappal később II. Lipót személyesen megjelent az országgyűlés előtt, a magyar rendek már mint törvényes uralkodót fogadták, noha korábban még olyan felfogás is terjedt a küldöttek között, amely megkérdőjelezte trónra lépésének jogosságát.

A záró szekció első előadója William O’Reilly, a Cambridgei Egyetem professzora az ír parlamentarizmus felszámolásának folyamatát, valamint annak utóéletét részletezte. Rámutatott: az 1800-ban elfogadott Act of Union egy régi gyökerű, ám működésképtelenné vált rendszert számolt fel, amely azonban azt is magával hozta, hogy az ír parlamenti képviselet Londonban eléggé korlátozottá vált. Arról is beszélt, hogy a 19. században az ír közélet többször Magyarország helyzetére kívánt támaszkodni, azt példaként felhasználni, hogy önszervező módon küzdjenek a parlamenti képviselet eléréséért.

A konferenciát Dobszay Tamás, az ELTE BTK docense zárta le, aki előadásában az 1790-1848 közötti magyar országgyűlések egy speciális problémáját járta körül. A diéták ülésrendje ugyanis a korszakban számos gondot okozott: a hagyományokon alapuló elosztás meglehetősen nehézzé tette mind az alsó-, mind a felsőház munkáját, mivel gyakorlatilag azok voltak szó szerint a legjobb helyen, akik közelebb ültek az ülést levezető személyhez a terem egyik végében. Megjegyezte: a reformkor végén részleges módosítás történt az ülésrenden, azonban 1848-ig radikális átalakításra nem került sor.

A cikk a Magyar Nemzeti Levéltár és az Újkor.hu együttműködése nyomán született.