Találatok

1942. augusztus 20-án hajnalban a keleti fronton repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt Horthy István kormányzóhelyettes, Horthy Miklós idősebb fia. Tragikus halála rövid időre egységbe kovácsolta a nemzetet. Még azok közül is sokan mély gyásszal fogadták a hírt, akik különösebben nem szimpatizáltak vele, illetve a Horthy-rendszer baloldali, liberális vagy éppen szélsőjobboldali ellenzékéhez tartoztak.
Típus: Hír
Az „asztraháni levélként” elhíresült dokumentumot a történelemtudomány ma is a magyar őstörténet egyik fontos forrásaként tartja számon. Eme iromány ugyanis az egyik legkorábbi híradás az elpusztult észak-kaukázusi Madzsar városról, amely egyes feltételezések szerint, az egykor ott élt magyarok emlékét őrizte meg nevében.
Típus: Hír
A Budavári Könyvünnepen idén is széles könyvkínálattal várjuk az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Levéltár pavilonjánál.
Típus: Hír
30 éve került sor a 17. Debreceni Virágkarnevál megrendezésére, mely a hagyományőrzés mellett más jelentőséggel is bírt a debreceniek számára. A Virágkarnevál Szervező Bizottsága ebben az évben Debrecen várossá nyilvánításának 625. évfordulója tiszteletére szervezte meg az augusztus 20-án elmaradhatatlan – virágkompozíciókból és művészeti csoportokból álló –utcai felvonulást.
Típus: Hír
Augusztus 1-jén ünnepeljük a szoptatás világnapját. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1992-ben nyilvánította ezt a napot az Anyatej Világnapjává, első hetét pedig a Szoptatás Világhetévé. A kezdeményezéshez azóta a világ számos országa csatlakozott, köztük 1993-ban a Magyar Védőnők Egyesülete is. A szoptatás világnapjára emlékezve a huszadik század elejének szoptatással kapcsolatos felfogását mutatjuk be, amely csak kevéssé különbözik a napjainkban követett irányzattól.
Típus: Hír
A Kulturális Örökség Napok idei központi témáihoz a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára is számos ponton kapcsolódott. Az Örökség Napok eseménysorozat egyik fő témájával Báró Forster Gyulára és a műemlékvédelem kezdeteire irányította a figyelmet, de kiemelten kezelte az Európai Unió témaajánlatát, az „Örökség és közösség” témakörét is. Emellett az 1956-os forradalom 60. és az I. világháború 100 éves évfordulójáról, valamint Gróf Széchenyi István születésének 225., Zrínyi Miklós hadvezér halálának 450. és Görgei Artúr honvédtábornok halálának 100. évfordulójáról is megemlékeztünk az Országos Levéltár programjaival és kiállításaival.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának évkönyve, a ZOUNUK immáron három évtizedes múltra tekint vissza, ezzel a megye legrégebbi, megszakítás nélkül megjelenő tudományos ismeretterjesztő kiadványa, mely helyi és országos szinten is magas színvonalat és szakmaiságot képvisel.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
1876. szeptember 4-én Szolnokon, az ú.n. Scheftsik kerti nyári színkörben legalább kettőszázötvenen gyűltek össze, hogy megalakítsák Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét. A gyűlés elnöke Balásfalvi Kiss Miklós főispán volt, aki néhány hónappal előtte még mint a Jász-Kun-Kerület főkapitányaként szerepelt.
Típus: Hír
A 490 éve, 1526. augusztus 29-én megvívott mohácsi csata az egyik legismertebb esemény a Magyar Királyság történelmében. A történészek évtizedek óta próbálják kideríteni, pontosan mi is történt azon a nyári délutánon, mi volt az előzménye és a következménye a csatának. Csak szakmai körökben ismert azonban, hogy a mohácsi csata, Európában szokatlan módon, a 18–19. században a magyar levéltári rendezés egyik határköve is lett. A magyarországi levéltárak Mohács előtti gyűjteményei ma az intézmények legértékesebb, legféltettebb darabjait rejtik.
Típus: Hír
Típus: Blogbejegyzés

Oldalak