56-os kiállításmegnyitó Szolnokon

2016.09.02.

2016. szeptember elsején, Szolnok Napján, a város polgármestere, Szalay Ferenc és a levéltár igazgatója, Csönge Attila együtt nyitották meg a Levéltár és a Szolnoki Művésztelep közös óriásplakát kiállítását, mely az 1956-os forradalom szolnoki eseményeit mutatja be. A városi önkormányzat felkérésére összeállított kiállítás célja, hogy hiteles és elfogultságtól mentes tájékoztatást nyújtson a forradalom városi történéseiről és emléket állítson a forradalom helyi alakjainak, a névtelen tüntetőknek, a szobordöntő munkásoknak és diákoknak, és a forradalmi munkástanács helyi vezéralakjainak egyaránt.

A hitelesség és a tárgyilagosság záloga, hogy a kiállítás döntő részben a levéltárban őrzött dokumentumokon és Dr. Cseh Géza főlevéltáros több évtizedes kutatómunkáján alapszik. Az óriásplakátok grafikai tervezését, művészi kivitelezését pedig a Művésztelep három munkatársa, Cselle Judit, Nagy Katalin Matild és Verebes Nagy Edit végezte, formába öntve a levéltári kutatási eredményeket.

A levéltári dokumentumokat kiegészítik a Damjanich János Múzeumból és a Verseghy Ferenc Könyvtár Helytörténeti Gyűjteményéből származó, illetve magánszemélyektől, Andrási Lászlóné ny. gimnáziumi tanárnőtől és Kósa Károly helytörténésztől kapott fényképek is.

A kiállítás három helyszínen, a Hild téren, a Kossuth téren és a Hősök terén látható. A Hild téren általános áttekintést nyújtunk a forradalom és a megtorlás helyi eseményeiről, míg a Kossuth téren és a Hősök terén látható óriásplakátok az adott helyszínen, illetve azok közelében lejátszódott eseményeket mutatják be.

A látványos, informatív és esztétikus kiállítás létrehozásához a város vezetői és a Falusi Vajk vezette 56-os forradalom emlékévéért felelős városi bizottság tagjai minden támogatást megadtak, ugyanakkor tartalmi kérdésekben teljesen szabad kezet biztosítottak az alkotóknak. A nagyméretű installációk elkészítését Szolnok Város Önkormányzata mellett az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság is támogatta.

A köztereken felállított, utca emberét megszólító kiállítást várhatóan sok ezer szolnoki megcsodálja az elkövetkezendő két hónapban, hiszen az óriásplakátok november 4-ig állnak majd a belváros frekventált helyein.

 

A Szolnok Televízió tudósítása 16:40-től:

 

 

Az Új Néplap cikke az eseményről:

 

Utolsó frissítés:

2016.09.29.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges