Levéltári élet
2023.08.30.
Újabb, a MONFODI Alapítvány pályaműveiből összeállított fotótárlat vendégeskedik 2023. október közepéig a szolnoki TISZApART Mozi galériájában.
Levéltár-pedagógiai foglalkozásokat tartottunk táborozóknak
2023.08.11.
2023. augusztus 8-10. között a városi napközis tábor 3 csoportját fogadtuk változatos programokkal intézményünkben. Az alsó tagozatos diákok egyharmada már rutinos levéltár-látogatónak számított.
Meghökkentő esetekről tudósítanak a levéltárban őrzött dokumentumok
2023.08.08.
2023.08.01.
Tiszaföldvár-Homok és Kunszentmárton általános iskoláinak felső tagozatos diákjai látogattak el 2023. augusztus 1-jén levéltárunkba, akik a Turisztikai és Szabadidős Központ tiszaligeti ifjúsági táborában üdülnek ezen a héten. A levéltár gyűjtőkörének és tevékenységének bemutatását követően a táborozók lakóhelyéhez kötődő jellemző levéltári irattípusokat ismerhettek meg a foglalkozáson résztvevők.
2023.07.06.
2023. július 5-én a Nagycsaládban élő gyerekek tábora szervezett levéltárlátogatást, melyhez a „Hozd el a nagyit” felhívásnak köszönhetően nagymamák is csatlakoztak. A korai íráshordozók történetét érdeklődéssel hallgatták végig gyerekek és felnőttek egyaránt. A papírmerítés mesterségének kipróbálása már inkább az ifjakat vonzotta, akik a foglalkozás végén elégedetten távoztak az emlékbe kapott merített újrapapírral.
2023.06.29.
Angol nyelvi táboros diákok érkeztek 2023. június 29-én levéltári foglalkozásra Szandaszőlősről. A csupa ifjú hölgyből álló csapat kitartó figyelemmel tüntette ki az intézményt és gyűjtőkörét bemutató levéltárost, aki beavatta őket, miben különbözik a levéltár a többi közgyűjteménytől, honnan kerülnek be raktáraiba az iratok és mit jelent az a kifejezés, hogy maradandó értékű. A gyerekek megtudták, mire volt jó a szabadalmi levél, miről mesélnek a régi fotók a mának és az is kiderült, hogyan javít a restaurátor az iratok állapotán, biztosítva azok hosszú távú megőrzését.
2023.06.22.
2023. június 21-én Szolnok Városi Óvodák Hétszínvirág tagintézményének Tehetség-táborozói jártak levéltárunkban. A foglalkozáson az ovisok bekukkantottak a raktárba, megtudták, milyen anyagokból készültek a korai íráshordozók és a papírmerítés mestereivé váltak.
2023.06.13.
Az idei tanév utolsó hetének kedd délelőttjét levéltárunkban töltötték a szolnoki Szentgyörgyi Albert Általános Iskola 2. osztályos diákjai. A foglalkozás végére a gyerekek megtudták, hogy az intézményünk – nevével ellentétben – nemcsak leveleket őriz. Kalóztérképeink ugyan nincsenek, de vannak kéziratosak, melyek önmaguk felérnek egy kinccsel. A baromfiudvar lakóinak tollával írni lehet, a nagyobb háziállatok bőrét pedig íráshordozóként használták őseink. Az is kiderült, milyen kapcsolat van a Kisvakond nadrágja és a rongypapír között. Végezetül végig követtük a korabeli papírmerítés lépéseit és megmutattuk, hogyan áll össze a pép vízjeles papírrá.
Budapestről szóló filmeket vetítettek és szellemi vetélkedőket is rendeztek
2023.05.11.
2023.04.20.
Szolnok Városi Óvodák Munkácsy úti Tagintézménye nagycsoportosai látogattak el levéltárunkba 2023. április 20-án, a fenntarthatósági témahetük keretében. Az újrapapír elkészítésének menete mellett megismerték a papírt megelőző íráshordozókat, azok előnyös és hátrányos tulajdonságait is.