Jelenlegi hely
Érdekes iratok
Decemberi hónap dokumentuma
2021.12.09.
A megsárgult levéltári iratok között kutatva azt tapasztalhatjuk, hogy többségük számunkra jelentéktelennek tűnő, hétköznapi ügyeket rögzít. Ám, ha ezeket is figyelmesen átolvassuk, akkor egészen meghökkentő esetekbe botolhatunk, melyek, mint cseppben a tenger, az adott kor esszenciáját hordozzák magukban. Ilyen kordokumentum az is, melyben a tulajdonosától elszakított szarvasmarha különös módon „zsidó” jelzőt kapott. E szokatlan szófordulat mögött az 1944-es év egymást követő társadalmi tragédiáinak emléke sejlik fel.
Egy különös, családtörténeti vonatkozású levél
2021.12.01.
1804. március 9-én kelt levelében Kiss Gergely jászapáti lakos engedélyért fordult a Jászkun Kerület Közgyűléséhez, hogy fia számára igazolást kaphasson annak születési adatairól és nőtlen állapotáról, mivel az ekkor közel harminc esztendős ifjú Franciaországban akart megnősülni és letelepedni.
2021.11.22.
„Az izgalmas, fordulatokban bővelkedő, logikusan felépített krimit Bácskai Lauró István rendezte. […] A parádés szereposztás: Ruttkai Éva, Pécsi Sándor, Kállai Ferenc, Bárdy György, Kovács Kati a siker egyik biztos alapja.” Az 1968-ban készült „A hamis Izabella” című bűnügyi film azonban – teljes joggal – nem az alább ismertetett esetet dolgozta fel.
Október hónap dokumentuma
2021.10.01.
Szolnokon a Városmajor úton áll egy emlékfal, rajta emléktábla a következő felirattal: „EZEN A HELYEN ÁLLT EGYKOR A „SZOLNOKI TÜDŐKÓRHÁZ”. A GLOCK IMRE BUDAPESTI ÉPÍTŐMESTER ÁLTAL TERVEZETT ÉPÜLET 1941-TŐL A HÁBORÚ VÉGÉIG HONVÉD KÓRHÁZKÉNT, MAJD 1948-2007 KÖZÖTT ÁLLAMI TÜDŐKÓRHÁZKÉNT MŰKÖDÖTT. EZ A FAL A SOKAK SZÁMÁRA EMLÉKEZETES, AZ INTÉZMÉNYBE ÉS PARKJÁBA VEZETŐ KAPU EGY MEGŐRZÖTT DARABJA. E TÁBLÁT AZ EGYKOR ITT SZOLGÁLÓ ORVOSOK ÉS SZAKSZEMÉLYZET EMLÉKÉRE ÉS TISZTELETÉRE HELYEZTE EL SZOLNOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉS A SCHEFTSIK-TELEPI LOKÁLPATRIÓTÁK 2020-BAN.
2021.09.03.
1947 szeptemberében, azaz bő három évvel a Holokauszt borzalmai után, az immáron szovjet megszállás alatt álló országban kőzápor zúdult az MTK labdarúgócsapatának szolnoki mérkőzésről távozó szurkolóira. Nem először. Egy évvel korábban, 1946 őszén is kövekkel dobálták meg a fővárosi klub drukkereit egy antiszemita beszólásokkal tarkított meccs után. Mi állhatott az események mögött és miként reagáltak rá a Szolnoki MÁV dolgozóit tömörítő munkáspártok?
Augusztus hónap dokumentuma
2021.07.30.
Kunhegyes képviseleti gyűléseinek jegyzőkönyveit lapozgatva érdekes forrásra bukkanhat a szabadságharc története iránt érdeklődő kutató. Polgár János jegyző úr 1849. július 3-án rögzítette, hogy a város elöljárói megkapták a kormány június 27-én kelt kiáltványát, melyben Kossuth Lajos keresztes háborút hirdetett és népfelkelésre szólította fel az ország lakosságát a hazánkba betörő cári seregek ellen. Később a jegyzőkönyvi bejegyzés néhány sorát feltűnő módon lefestették, mintha inkriminált részleteket próbáltak volna eltüntetni az utókor szeme elől. Mi történhetett valójában? Mi vezethette az alkalmi cenzor kezét, amikor egy hivatalos dokumentum részletét megpróbálta olvashatatlanná tenni? A szőlősi (közismert nevén világosi) fegyverletétel 172. évfordulója alkalmából ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat.
Bírósági esetek 6.
2021.07.29.
Ha ezt Don Siegel ismerte volna! Nem, filmet akkor sem készít belőle – ez nem Frank Morris (és társai) kalandos, fejkészítős, alagútásós története, amiben Clint Eastwood a mozi székébe ragasztja az egyszeri nézőt. Itt nincs Pillangó, nincs Billy Hayes, nincs Andy Dufrense, nincs Michnay Gyula. Itt jövedéki kihágás, 100 pengő kölcsön és többszöri „fogolyszökés” van – ez utóbbi otthoni alvással és hajnali visszaosonással súlyosbítva.
(Bírósági esetek 5.)
2021.07.22.
Haralyi Fejér Gyula pere Rusznák Sándor ellen (Bírósági esetek 4.)
2021.07.06.