Találatok

Típus: Szöveges tartalom
A modern kori szülészet megjelenése előtt a gyermek születése közösségi eseménynek számított, amelyen a szülő asszony szinte minden nőrokona részt vett. A szülések körülményeiről sajnos nagyon keveset tudunk, ugyanis a korszak legfontosabb családi forrásai, a levelek csak ritkán írják le a szülés eseményeit. A gróf Károlyi család nemzetségi levéltárának levélgyűjteményében mégis fennmaradt néhány olyan levél, amelyek a család bővüléséről szólnak, és ugyan röviden, de a születések körülményeit is bemutatják.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára 2024. június 24–28. között lehetőséget biztosított középiskolás diákok számára levéltári közösségi szolgálati munkára. A Lovassy László Gimnázium, a Padányi Katolikus Iskola, a Vetési Albert Gimnázium és a VSZC Ipari Technikum diákjai számítógépes adatrögzítéssel, dobozok pakolásával, raktárak rendezésével segítették a levéltár mindennapi munkáját
Típus: Hír
Csaknem száz előadó és vendég részvételével június 27-én és 28-án tartották a 23. CEESOK Nemzetközi Konferenciát Budapesten, a Bécsi kapu téri levéltári palotában. Az eseményre közel másfél tucat országból érkeztek résztvevők, akik kulturális, tudományos és történelmi előadásokon ismerhették meg behatóbban Koreát.
Típus: Hír
Az idei évben június 20. és 22. között került sor a Veszprémi Ünnepi Könyvhét megrendezésére, ahol levéltárunk ismét megnyitotta az Eötvös Károly Könyvtárral közös standját.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár gárdája nyerte el – a Budapest Főváros Levéltára csapatát megelőzve – a VII. MLE Labdarugó Kupát, amelyet július elsején a Magyar Levéltárosok Egyesülete zentai Vándorgyűlésén rendeztek meg.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Megjelent az ArchívNet idei második száma. Mostani számunk szerzői: Kosztyó Gyula, Suslik Ádám, Szabó Csaba Gábor és Tömő Ákos.
Típus: Hír

Oldalak